Egy magántörténelemben mindaz, ami a 20. században egy magyarországi, majd vajdasági német családot sújthatott: két világháború, asszimiláció, disszimiláció, a család kettészakadása ideológiák mentén, kollektív bűnösség elvének alkalmazása, népirtás, elűzés, menekülés, majd a semmiből történő újrakezdés.
Részlet Mayer Antal: “Én már választottam hazát…”című könyvéből, ami nemrég jelent meg a Személyes Történelem Kiadó gondozásában.
Átlépjük a határt
Azon az estén nagyon hamar besötétedett. Indulás előtt ópapa meg ómama gondosan mindent elosztott, kinek mi kerüljön a batyujába. A legnehezebb csomag ópapának jutott. Még ma is csodálkozom, hogy is bírhatta el a hátán a bőrszíjakkal kiegészített vesszőkoffert, tele nélkülözhetetlen holmival. Anyámnak élő csomagja volt: ő a húgomat, Mariskát cipelte, de neki ez is bőségesen elegendő volt. Az én hátamon nem volt túl nagy teher, nem is éreztem később sem nehéznek. Talán még többet is elbírtam volna. Akkor jutott eszembe, hogy el kellett volna hozni az iskolatáskámat, pedig azt még a tanyára sem hoztam magammal. Igaz, akkor nem ez volt a legfontosabb az otthon maradt értékek között. Akkor már igazi, kézben és háton egyaránt hordható aktatáskám volt, benne még két-három teljesen üres füzet is. Milyen jó szolgálatot tett volna ez az „érték” úgy másfél hónap múlva! Ómama csomagjában az élelmiszer kapott helyet, mert nem lehetett tudni, mikor jutunk majd friss élelemhez. A lehetőségekhez és korához képest még a grószmuter is fel volt szerelkezve batyuval.
Úgy tűnt, hogy már késő este van, amikor a megbeszélés szerint elérkezett az indulás ideje. Felcihelődtünk és elhelyezkedtünk a lovasszánkón mindannyian. Ópapa a kocsis mellé ült, mi pedig kétoldalt ültünk a szánkón, mert annak most nem volt oldala, így lelógathattuk róla a lábunkat. Én – szokásomhoz híven – inkább törökülésben foglaltam helyet. Elbúcsúztunk a tanyasiaktól, és elindultunk az ismeretlenbe. Vajon sikerül-e? Nem kapnak-e el éppen most minket közvetlenül a cél előtt? Ha meg is fordult mindannyiunk fejében, senki sem merte kimondani kételyeit. Hittük, hogy sikerülni fog!
(…)
A teljes részlet itt olvasható.
