Részlet – Vágyvirágzás

Riportkönyv sorozatunk legújabb része Kuti Veronika Vágyvirágzás című műve, mely 20 különböző korosztályú nővel készült interjúkat tartalmaz, ahol tabuk nélkül, esztétikusan beszélnek szexualitásukról.


Persze mit jelent a szexi? Ha pejoratív felhangú, direkt csábítást szolgáló megjelenés, akkor érthető, hogy nem mindenki akar szexi lenni. Vagy ha egy külső, testi adottság, amely nem rajtam múlik, akkor mindegy is, hogy milyen akarnék lenni. Ha viszont a szexiség kisugárzás, összkép, egyben-levőség, akkor az sokkal inkább rólam szól, a harmóniámról, és nem csak a testemről, vagy a megjelenésem elemeiről. Akkor a másokra való hatás nem cél, hanem következmény, sokszor csak plusz. Gimiben ezt úgy mondtuk biztatásképp Julcsi barátnőmmel: „Friss vagyok és kívánatos, mint egy harmatos, piros alma.”

Igazából a szexiség egy teljesen változó dolog. A lényeg, hogy a mindennapi létezésben is éld meg azt, hogy flow-ban vagy magaddal. (Helka – 40 éves, élettársi kapcsolatban)

Én akkor érzem magam szexinek meg vonzónak, és ez abszolút visszacsatolást kap a mindennapokban, hogyha azzal az arccal tudok járkálni az utcán, hogy ma ebédre egy tábla csokit ettem, meg három orgazmust. Ha ez van az arcomon, akkor szexinek érzem magam. És attól lesz ez ráírva, hogy hálás vagyok, hogy van ez a testem. És ennyi a szexi lét. Lehet egy ilyen „tetszést keltek valakiben”-része, de nem feltétlenül kell hozzá. (Éva – 43 éves, házas, három gyerek édesanyja)

Múltkor négy buszsofőr is fel akart szedni, pedig nem éreztem, hogy olyan extrán néznék ki, de nagyon jól éreztem magam, és ez valószínűleg kívül lejött. Ehhez kell egy önbizalom. Van persze a testi része, hogy valaki ügyesen öltözködik a testi adottságaihoz. Csak a testi kinézet, meg csili-viliség alapján is lehet valaki szexi, csak az nem biztos, hogy olyan értékes. Ha két bombanőt nézünk, és mindkettő fittipaldi föl van öltözve, akkor a férfiak is meg tudják mondani, hogy az egyik jó nő, jól néz ki, de aki belülről is szexi, önbizalma van, az még szexibb. Ez egy belső állapot, még krumpliszsákban is lehet valaki szexi. (Zsuzsi – 27 éves, házas, két gyerek édesanyja)

Nem feltétlenül szükséges a visszacsatolás, de szeretjük, ha van. Sokat segít, ha ezt látom a tükörben. Akár a falon, akár a másik szemében.

Fürdés után, ha pucérkodom, akkor mindig jól érzem magam. Akkor mindig szexi vagyok. Meg ha bugyiban és melltartóban vagyok, azt Dani nagyon szereti, és akkor is szexinek érzem magam. Nemcsak azért mert ő szereti, hanem mert szeretem magam úgy nézni. De igen, miatta is. (Eszti – 24 éves, menyasszony)

Most például pont ezt éltem meg, mielőtt idejöttem. A férjemnél voltam, és útközben azon gondolkoztam, hogy milyen nekem a jó szex, amit a legjobban élvezek. És ebben a gondolati állapotban bementem a férjem munkahelyén egy kis szobába, harminc férfi közé. Na, akkor nagyon szexinek éreztem magam! Szóval szerintem ez egy ilyen belső állapot. (Réka – 34 éves, házas, három gyerek édesanyja)

A szexiségben, a saját szexualitásomhoz való viszonyban már bőven benne van a társas kontextus. Hogyan neveltek, mit sugalltak velem kapcsolatban, esetleg mit tettek a testemmel, vagy egyszerűen milyen visszajelzéseket kapok a hétköznapokban.

Fontos ránézni arra, ami volt és van. Ha kell, akkor szakemberrel. A múlt elemzése helyre tesz dolgokat, de még tovább is kell mennem. És egy dolog elismerni valaki felelősségét, az őseimét, a közösségemét, a páromét vagy a magamét, de ez nem kell, hogy puszta hibáztatás legyen. Jó felderíteni az okokat, de nem éri meg örökké a régi dolgokkal magyarázni mindent, mert a jelen és a jövő felelőssége az én kezemben van. Én írhatom felül a mintákat, és keretezhetem át a dolgokat, én bocsáthatok meg azoknak, akik bántottak. Magamnak is.

Beleolvasó – Kóborlásaim az élet ösvényein

A Személy Történelem kiadó legújabb darabja Erdei László Kóborlásaim az élet ösvényein című könyve.


EGYIPTOM

Volt akkoriban, 2005-ben egy egyiptomi ismerős kollégám, Momtaz H., aki szinte havi rendszerességgel invitált engem Egyiptomba. Ismeretségünk a Beni Suef-i Egyetemhez kötődik, talán egy korábbi látogatásom alkalmából, még az 1990-es évekből adódott, amikor egyiptomi doktorandusz hallgatóm, Samir S. védésével kapcsolatban 1991-ben kaptam egy tíznapos meghívást Mansourába, Kairóba és Beni-Suef-be. Ekkor találkoztam először Fayez Shahin fizikus professzorral is, aki éppen Budapestre szóló egyiptomi kulturális attaséi megbízatását vette át. Ő kísért el az akkor még a Kairói Egyetemhez tartozó Beni Suef-i fakultásra.

Momtaz tehát ismét írt, hogy találkozzunk, látogassak el nejemmel együtt minél hamarabb. Váratlanul jött az ötlet, bár még csak március közepe volt, hogy foglaljunk szállást egy egyiptomi RCI apartmanban. Ez megtörtént, és Momtaz levelére válaszolva megírtam neki, hogy két nap múlva hajnali 4 órakor várjon a kairói repülőtéren egy bérelt kocsival és sofőrrel, aki elvisz bennünket a Szuezi-csatorna partján lévő El Morgan Hotelbe, és aki a későbbiekben is rendelkezésünkre áll. Gondolom, óriási meglepetés volt ez Momtaz számára, de becsületére legyen mondva, megérkezésünkkor minden úgy várt bennünket, ahogy megkívántuk.

Hajnali reggeli egy éppen kinyitni akaró, még takarítás alatt álló kis kávézóban, majd irány a 100 kilométerre lévő Szuezi-csatorna! Kedves hely volt az El Morgan, környéke egyszerű, egyiptomi vidéki. Sétára alkalmat adott egy közeli vegyesáru-boltocska és a rendezett II. világháborús katonai temető.

Természetesen Kairó és környékét is meglátogattuk, a gízai és szakkarai piramisokat (9.4.). Mindezen turistalátványosságok minden idelátogatónak már a könyökén jönnek ki, ezért nem is szánok több teret szegény Dzsószer, Kheopsz, Kefren és Mikerinosz fáraóknak.

Egyik napon vacsorameghívást kaptunk a Kairóban lakó, de a Beni Suef-i Egyetemen dolgozó, még Szegedről ismerős Monától. A gyerekei, akik Szegeden még kicsik voltak, felnőtté váltak. Kellemes időtöltés után Mona felkért, hogy a következő szombaton tartsak előadást a PhDhallgatóknak Beni Suefben. Szabadkoztam, hogy éppen a szabadságomat töltöm, és semmiféle tudományos anyag nincs velem. Bájos mosollyal egy papírlapot tolt elém, és azt mondta „– Without any pressure, could you, please, put down the title of your presentation?” (Minden nyomásgyakorlás nélkül, felírnád az előadásod címét?).

Nos, mit volt mit tenni, vettem egy jegyzettömböt és egy ceruzát, megírtam az előadás vázlatát, majd a következő szombaton, szabadon, 90 percben előadtam az anyagot a 40 fős hallgatóság előtt (Plant stress physiology: from signals to whole plant responses – Növényi stresszélettan: a jeltől az egész növényi válaszig).

De előbb el kellett autóznunk a Kairótól délre, 160 kilométerre lévő, Nílus partján fekvő Beni Suefbe. Az út némi meglepetést tartogatott…

Az egyik katonai ellenőrző pontnál megállították autónkat, és kérték az okmányainkat. Talán kellett volna valamilyen úti engedély, vagy hivatalos meghívólevél… minden esetre hosszas magyarázkodás után rendőri kísérettel érkeztünk az egyetemre, ahol hivatalosan is igazoltak bennünket. Biztonságunk érdekében ezután motoros rendőri kísérettel jártunk a vendégházból az egyetemre és vissza, sőt hazafelé, a kairói repülőtérre indulván, a tartományi határig is elkísértek. A médumi befejezetlen piramisba is fegyveres kísérettel mentünk.

Maradandó élményünk lett „hajótörésünk” a Níluson (9.5.). Momtaz meghívott bennünket egy délutáni partira, ami meglepetésünkre egy elég nagy hajóra szólt, amin csak mi ketten a feleségemmel, Momtaz és 2-3 fős legénység volt. Momtaz kosárban hozta a házilag elkészített ételeket, amit ott a hajón voltunk hívatottak elfogyasztani. Szép idő volt, közepes erősségű nyugati szél fújt, egy-két vitorlás is díszítette az ott legszélesebb, 2000 méter széles Nílus víztükrét. Ebben az idillikus képben és hangulatban váratlanul leállt a hajó motorja, és nem is tudták jobb belátásra bírni. A hajót a szél és az ár a túlpart, a keleti part felé sodorta, majd ott meg is állította. Megragadtam a kedvező alkalmat, és kiléptem a keleti part földjére, miközben a legénység és Momtaz lázas sietséggel intézkedtek megmentésünk érdekében. Hamarosan megjöttek a vízi rendőrök, akik visszavittek bennünket a városba, sorsára hagyva szerencsétlen hajónkat.

Hazafelé indulván, éppen virágvasárnap volt: betértünk a Bush helységben lévő St. Paul kopt templomba (9.6.). Nagy vendégszeretettel fogadtak, frissen sült cipóval ajándékoztak meg. A kopt vallás hívei, mintegy 15 millió lélek a 100 milliós Egyiptomon belül, az ősi egyiptomiak leszármazottai, akik természetesen már keresztények voltak az arab hódításkor (Kr. u. 641), de az idők folyamán kisebbségbe kerültek a moszlim arabsággal szemben. Maga a „kopt” szó a görög aegyptosból származik arab szórontással (dar al-Gibt), és először csak a Nílus völgyében élő keresztényeket jelentette. Az aegyptos pedig a az óegyiptomi Hikaptah-ra vezethető vissza, amely Memphis, a főváros egyik neve volt. Mondhatjuk tehát, hogy a kopt keresztények valóban az ősi egyiptomiak leszármazottai, akik másfél évezreden keresztül megtartották identitásukat (hiszen a moszlim arab nem térhet át keresztény hitre).

A templomból való távozásunkkor már várt bennünket a rendőrautó, és a tartomány határáig kísértek bennünket.

Útközben megálltunk a médumi piramisnál, ahol a parkolóhelytől fegyveres őr kísért fel bennünket a piramis bejáratához (9.7.). Ott egy idős vezetővel bementünk a sírkamráig, fényképeket készítettünk. Kifelé az őr szívesen fogadott egy kis baksist. A médumi piramis egyedi a piramisok között, hiszen befejezetlen, és jól mutatja a szerkezetét. Valószínűleg Huni fáraó kezdte az építését, és fia, Sznofru fáraó (a IV. dinasztia első fáraója, Kr. e. 2613–2589) próbálta befejezni, sikertelenül. Ez még nem valódi piramis, lépcsős szerkezete jól látszik, meredeksége azonban nem engedte meg a befejezést. Tanulva a szerkezet korlátaiból, Sznofru megépítette második piramisát, a dahsúri tört falú (Déli) piramist, amely soha nem szolgált temetkezési helyéül. A harmadik, már valódi piramis a Vörös piramis kevésbé meredek, 100 méteres építmény, sikeresen állja az évezredek próbáját.

Elutazásunk estéjét Fayez Shahin professzor, korábbi kulturális attasé Budapesten, Kairó környéki újtelepi villájában töltöttük (9.8.). Válogatott fogásokból álló vacsorával kínáltak, majd „kötelező” erővel néhány óra alvásra késztettek bennünket. Éjjel 2 órakor volt az ébresztő, és a professzor elvitt minket a reptérre.

Kapcsolatunk újult erővel 2016-ban lángolt fel, amikor eljött Szegedre, hogy egy egyetemközi szerződést létesítsen. Nehezen jött össze ez a látogatás, mert komoly autóbalesetet szenvedett, és csak nehezen, bottal tudott járni. Magam is meglepődtem, amikor Ferihegyen fogadtam a kerekes széken megjelenő idős embert. Nagy fáradságába került ez az utazás, de mint mondta, az egészet azért vállalta, hogy velem még egyszer találkozhasson.

Könyvajánló – Kuti Veronika: Vágyvirágzás

Két rövid könyvajánlót hoztunk Kuti Veronika: Vágyvirágzás című könyvéről.


A női test és a női szexualitás a történelem során sokáig valami megismerhetetlen misztériumként jelent meg, már ha egyáltalán érdekelt bárkit is. Azt hihetnénk, hogy a ’60-as évek szexuális forradalma elhozta a nagy felszabadulást, pedig még most is ezer tabu veszi körbe a szexualitást. A Vágyvirágzás teljes nyitottsággal, érzékenyen és értőn figyelve tár fel ezerféle női sorsot. De nem fülledt háremhangulatban, nem a félhomályban suttogva és nem szégyenek között szemlesütve lavírozva, hanem egy napfényes nappaliban, ahol valódi nők, meghitten, valódi megélésekről beszélgetnek, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. 

Cserháti-Herold Janka
Termékenységtudat szakértő
hormonmentes.hu

Izgalmas olvasmány a szexualitásról, szülésről, életünk nem látható részeiről, szubjektív megtapasztalások, érzések fonalára fűzve. A megkérdezettek kendőzetlen őszinteséggel beszélnek vágyaikról, félelmeikről, elképzeléseikről és megéléseikről. Napjainkban élő nők, akik bármikor elmehetnek mellettünk az utcán ismeretlenül, miközben az interjúkat olvasva megjelenik egy láthatatlan szál köztünk, ami összeköt bennünket egy mély, ősi, női tudással, aminek érvényét és értékét nem befolyásolja sem a kor, sem a társadalmi meghatározottság. Tabukon és falakon átívelő rendhagyó olvasmány. Ajánlom mindazoknak, akiknek igényük van a szexuális erő őszinte újra gondolására, felfedezésére vagy egyszerűen kíváncsiak arra, hogy másnak mit jelent az intimitás megélése.

Bóni Tünde
független bába

Viszockij-könyvbemutató és irodalmi teázás a Petőfi Irodalmi Múzeumban

A rangos irodalomtörténeti műhely és fórum május 24-én Viszockij-estet tartott a világhírű színész, dalszerző, költő és előadóművész emlékének tiszteletére, aki idén lenne 80 éves. A felolvasóest a Marosi Lajos által fordított és válogatott kötet, a „Zavarni néha még fogok! – Viszockij 80” alapján villantotta fel az életmű főbb jellegzetességeit, társadalmi jelentőségét, irodalmi értékét.

A szervezők két dologtól tartottak, egészen 24-én délután 16:45-ig. A fordító attól, hogy szervezési erőfeszítései ellenére sem lesz 30 érdeklődő sem, ami a korábbi műfordítói bemutatkozásai után lélektani határnak számít nála, a múzeológus szervező pedig attól, hogy négyszázan is eljönnek, mint 10 éve az emlékezetes Viszockij-kiállítás megnyitójára. A „legismertebb közösségi oldal” visszajelzéseiből mindkét végletet ki lehetett olvasni. Marosi Lajos azt gondolta, túl sok a szék, Thuróczy Gergely pedig azt, hogy kevés a saláta és a pirog…

Végül is a beszélgetést, a magyarul elhangzó verseket és az oroszul vetített Viszockij-klipeket 90-en hallgatták-nézték meg, néhányan a szomszédos terem tartalékszékeiről. A pódiumasztalnál hárman foglaltak helyet: a PIM részéről moderátorként Thuróczy Gergely, beszélgetőtárs volt és verseket olvasott fel Bors Anikó könyvtáros, előadóművész, Marosi Lajos pedig másfél órán át próbálta visszafogni magát, hogy a műsor ne nyúljon túl hosszúra. A dalokon-verseken kívül szó esett a költemények kulturális hátteréről, a szovjet életmód furcsaságairól, a korabeli (40-50 éves) audiovizuális technika lehetőségeiről és korlátairól, de még a versfordítás mibenlétéről is.

A projektor Viszockijnak azon dalait vetítette, amelyek a fordító számára a legkedvesebbek. Véletlenül (?) mindegyik zenekari kísérettel hangzott el, kiegészítve Viszockij gitárjátékát. „Dal a barátról” – ez tette a szerzőt Szovjetunió-szerte ismertté, és ez volt Marosi első Viszockij-magyarítása, ezt csiszolgatta fordítóként legtovább, 13 évig a belső rímek miatt. „Ő odalett a csatában” – a videofelvétel különlegessége, hogy Viszockij hangját halljuk, de a látható szereplők jelelnek, mert süketnémák, ezáltal egy harmadik nyelv is szerepet kap. Ez bizonyos pillanatokban annyira nemzetközi, hogy se magyarul, se oroszul nem kell tudni a megértéséhez. Az „Itt összesimul remegőn a fenyő” kezdetű dal Viszockij feleségéhez szól. Múzsája, Marina Vlady, pár napja töltötte be kerek jubileumát, így a könyvbemutató ezzel előtte is tisztelgett. A „Hajók” című dal a költő egyik kedvenc szimbólumával utal a határt nem ismerő szabadságra, a távozás és visszatérés ciklikusságára, a világjárók kitartására és erejére az elemi erőkkel szemben. A klip elképesztő felvételeit már nemcsak a fordító, hanem a hajómérnök is mutatta közönségének…

A teremben álló 45 éves némafilm-vetítőgép (hangja szerint kávédaráló) szintén be kellett induljon, ha már a szervezők odakészítették. A Viszockij-korabeli Szovjetunióban ez jelentette (a tévé mellett) a házimozit. A legnépszerűbb rajzfilmsorozatot, a „Na Nyuszi, megállj csak!” címűt, 8 mm-es színes filmen is kiadták. A rendező terve szerint a Farkasnak Viszockij adta volna a hangját, de ezt a cenzúra megakadályozta, nehogy tovább növekedjen a színész népszerűsége. A rendező borsot tört a hatalom orra alá azzal, mivel a filmbe mégis beleszerkesztette Viszockij legismertebb zenei motívumát. De a fordítónak nem csak ez volt fontos. Már-már szeretettel guggolt múltszázadi vetítőgépe mellé, és lelkesen beszélt a tonkopler nevű hangosítókütyüről, amelynek hajdani létezését az est technikusa meg tudta erősíteni…

A szakmai részt érdekes szubjektív hozzászólások zárták le. Felszólalt Demeter Judit, aki az orosz Hamlet tolmácsa volt magyarországi vendégszereplése alatt. Prőhle Gergely, a PIM főigazgatója pedig arra emlékezett vissza, hogy 15 éves srácként az olimpiai Moszkvában tartózkodott Viszockij halálakor, és megérezte a helyzet feszültségét.

Végül az irodalmi teázás keretében a szamovár mellett jól fogyott az orosz hússaláta, a túrós pirog és a fordításkötet. Az utóbbiból nem is jutott mindenkinek. Amikor ez már nagyon kínos volt, a rendezők találtak még egy példányt a muzeális értékű vetítőgép alatt. De jó, hogy azzal támasztották fel az elejét!

A könyv megvásárolható a kiadó webshopjában és az Ünnepi Könyvhéten a Vörösmarty tér 21-es pavilonjánál.