Címke: beszélgetés

Színészbüfé-est Mosonmagyaróváron

A kulisszák mesterei a színház titkairól címmel izgalmas beszélgetést szerveznek Mosonmagyaróváron, ahol a Vastapsfelelősök című könyvünk szerzője, Lovász-Horváth Nikolett is vendégül lesz látva.

Az esemény február 25-én, 18 órától kerül megszervezésre a Színészbüfé-estek keretében az Óvárosi Kávéházban.

A találkozó apropójául szolgáló, az Ad Librum Kiadó gondozásában megjelent kötet egy különleges utazásra hívja az olvasókat, amelyben öltöztetők, díszítők, kellékesek, súgók, rendezőasszisztensek, világosítók, hangosítók, koreográfusok és ügyelők mesélnek arról, hogy mi is történik a függöny mögött.

A kötetben megszólalnak a Radnóti Színház, Madách Színház, Thália Színház, Katona József Színház valamint a Jurányi Produkciós Inkubátorház háttérdolgozói, valamint híres színeszek is, köztük Hegyi Barbara, Hevér Gábor, Vecsei H. Miklós, Wunderlich József, Ónodi Eszter, Lengyel Tamás, Kovács Patrícia, Tenki Réka és még sokan mások.

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Ne hagyjuk kikopni felnőtt életünkből a mesét!

Ezt üzente Végh-Fodor Mónika a Katolikus Rádió hallgatóságának a két ünnep közti időszakban, amikor is Mesetréning című könyve kapcsán nyilatkozott többek között arról is, hogy a tréning felépítése milyen módon tudja önismerethez segíteni egy hónap alatt a felnőtt olvasókat.

„Fontos dolog, hogy a mesék, népmesék nem pusztán a gyerekek szórakoztatására jöttek létre, hanem a felnőtteket is megszólítják. A népmesék a felnőtt életnek a lelki trénerei és a mesetréning is ebből indul ki.” – nyilatkozta a szerző, aki azt is elárulta, hogy maga a meseterápia egy nagyon komplex módszer, ami mindenképp azt célozza meg, hogy a lelkünkhöz utat találjanak a mesék és megérezzük, hogy ezek olyan forrásszövegek, amelyek tényleg az életnek a szabályait és lehetőségeit tanítják meg. Teszik mindezt érdekesen és hasznosan, nem pedig unalmas, didaktikus módon, hanem azokkal a képes, szimbolikus eszközökkel, amelyek anélkül is megszólítják az embert, hogy igazából azokat túl kellene magyarázni.

A beszélgetés itt hallgatható vissza.

Puncsapuk könyvbemutató

Örömmel tudatjuk, hogy
december 1-jén lesz legújabb riportkönyvünk bemutatója a Jelen Bisztróban, ahol Domszky László kérdezi Szeder Rékát a könyv kulisszatitkairól.

A beszélgetés után lehetőség lesz a könyv kedvezményes megvásárlására.

Mindenkit várunk szeretettel!

Viszockij-könyvbemutató és irodalmi teázás a Petőfi Irodalmi Múzeumban

A rangos irodalomtörténeti műhely és fórum május 24-én Viszockij-estet tartott a világhírű színész, dalszerző, költő és előadóművész emlékének tiszteletére, aki idén lenne 80 éves. A felolvasóest a Marosi Lajos által fordított és válogatott kötet, a „Zavarni néha még fogok! – Viszockij 80” alapján villantotta fel az életmű főbb jellegzetességeit, társadalmi jelentőségét, irodalmi értékét.

A szervezők két dologtól tartottak, egészen 24-én délután 16:45-ig. A fordító attól, hogy szervezési erőfeszítései ellenére sem lesz 30 érdeklődő sem, ami a korábbi műfordítói bemutatkozásai után lélektani határnak számít nála, a múzeológus szervező pedig attól, hogy négyszázan is eljönnek, mint 10 éve az emlékezetes Viszockij-kiállítás megnyitójára. A „legismertebb közösségi oldal” visszajelzéseiből mindkét végletet ki lehetett olvasni. Marosi Lajos azt gondolta, túl sok a szék, Thuróczy Gergely pedig azt, hogy kevés a saláta és a pirog…

Végül is a beszélgetést, a magyarul elhangzó verseket és az oroszul vetített Viszockij-klipeket 90-en hallgatták-nézték meg, néhányan a szomszédos terem tartalékszékeiről. A pódiumasztalnál hárman foglaltak helyet: a PIM részéről moderátorként Thuróczy Gergely, beszélgetőtárs volt és verseket olvasott fel Bors Anikó könyvtáros, előadóművész, Marosi Lajos pedig másfél órán át próbálta visszafogni magát, hogy a műsor ne nyúljon túl hosszúra. A dalokon-verseken kívül szó esett a költemények kulturális hátteréről, a szovjet életmód furcsaságairól, a korabeli (40-50 éves) audiovizuális technika lehetőségeiről és korlátairól, de még a versfordítás mibenlétéről is.

A projektor Viszockijnak azon dalait vetítette, amelyek a fordító számára a legkedvesebbek. Véletlenül (?) mindegyik zenekari kísérettel hangzott el, kiegészítve Viszockij gitárjátékát. „Dal a barátról” – ez tette a szerzőt Szovjetunió-szerte ismertté, és ez volt Marosi első Viszockij-magyarítása, ezt csiszolgatta fordítóként legtovább, 13 évig a belső rímek miatt. „Ő odalett a csatában” – a videofelvétel különlegessége, hogy Viszockij hangját halljuk, de a látható szereplők jelelnek, mert süketnémák, ezáltal egy harmadik nyelv is szerepet kap. Ez bizonyos pillanatokban annyira nemzetközi, hogy se magyarul, se oroszul nem kell tudni a megértéséhez. Az „Itt összesimul remegőn a fenyő” kezdetű dal Viszockij feleségéhez szól. Múzsája, Marina Vlady, pár napja töltötte be kerek jubileumát, így a könyvbemutató ezzel előtte is tisztelgett. A „Hajók” című dal a költő egyik kedvenc szimbólumával utal a határt nem ismerő szabadságra, a távozás és visszatérés ciklikusságára, a világjárók kitartására és erejére az elemi erőkkel szemben. A klip elképesztő felvételeit már nemcsak a fordító, hanem a hajómérnök is mutatta közönségének…

A teremben álló 45 éves némafilm-vetítőgép (hangja szerint kávédaráló) szintén be kellett induljon, ha már a szervezők odakészítették. A Viszockij-korabeli Szovjetunióban ez jelentette (a tévé mellett) a házimozit. A legnépszerűbb rajzfilmsorozatot, a „Na Nyuszi, megállj csak!” címűt, 8 mm-es színes filmen is kiadták. A rendező terve szerint a Farkasnak Viszockij adta volna a hangját, de ezt a cenzúra megakadályozta, nehogy tovább növekedjen a színész népszerűsége. A rendező borsot tört a hatalom orra alá azzal, mivel a filmbe mégis beleszerkesztette Viszockij legismertebb zenei motívumát. De a fordítónak nem csak ez volt fontos. Már-már szeretettel guggolt múltszázadi vetítőgépe mellé, és lelkesen beszélt a tonkopler nevű hangosítókütyüről, amelynek hajdani létezését az est technikusa meg tudta erősíteni…

A szakmai részt érdekes szubjektív hozzászólások zárták le. Felszólalt Demeter Judit, aki az orosz Hamlet tolmácsa volt magyarországi vendégszereplése alatt. Prőhle Gergely, a PIM főigazgatója pedig arra emlékezett vissza, hogy 15 éves srácként az olimpiai Moszkvában tartózkodott Viszockij halálakor, és megérezte a helyzet feszültségét.

Végül az irodalmi teázás keretében a szamovár mellett jól fogyott az orosz hússaláta, a túrós pirog és a fordításkötet. Az utóbbiból nem is jutott mindenkinek. Amikor ez már nagyon kínos volt, a rendezők találtak még egy példányt a muzeális értékű vetítőgép alatt. De jó, hogy azzal támasztották fel az elejét!

A könyv megvásárolható a kiadó webshopjában és az Ünnepi Könyvhéten a Vörösmarty tér 21-es pavilonjánál.

Köszönet – Lilla az irodalmi beszélgetéséről

Megjelent Barczikay Lilla beszámolója budakalászi irodalmi beszélgetéséről a saját szemszögéből.

„Így egy héttel a budakalászi könyvbemutató után még mindig odáig vagyok! Pedig ez az utolsó hetem az egyetemen, ilyenkor jönnek az utolsó utáni számonkérések, már tanulunk a vizsgákra, nem is beszélve a karácsonyi előkészületekről, a sütikről és ajándékbeszerzésről, a karácsonyi menü egyeztetéséről… És mégis, valahányszor eszembe jut a múlt heti beszélgetés, mindig megmosolyogtat a gondolat.”

Meghívó

Barczikay Lilla minden kedves érdeklődőt vár jövő héten csütörtökön az irodalmi estjére. Lássuk az ő szavaival.

Szeretettel várok minden kedves érdeklődőt 2016. december 8-án a budakalászi Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtárban, ahol Barcza Katalinnal beszélgetek 19:00 órától. Az irodalmi est keretein belül teret kapnak a közönség kérdései, és lesz lehetőség dedikáltatni is. Könyvek a helyszínen kaphatók. A belépés díjtalan.

Remélem, találkozunk!

További részletekért kattintsatok ide.

Félménybeszámoló – Villax Richárd kulisszatitkokba avat be

Villax Richárddal írói portrét készítettek a 9.tv munkatársai. Az író ezt az élményét meséli el e heti posztjában, és betekinthetünk kicsit a kulisszatitkokba is.

Hamarosan a vágott anyag is elérhető lesz az interneten.

Kis lépés egy rádiónak, nagy lépés egy elsőkönyvesnek

Villax Richárd élménybeszámolója a Lépés Rádióban folytatott beszélgetésről a szerzői oldalán jelent meg, most az Ad Librum oldalán is teljes egészében közöljük.

Hoztam a formámat. A Lépés Rádió legénysége – egyik szolgáltatójuk „rosszvoltából” – soha nem látott technikai problémákkal küzdött azon időszakban, amikor nyilatkoznom kellett náluk.
A keddi adás interjúja ezért el is maradt, de szerdán tartottunk egy próbát telefonos bejelentkezéssel, ami némi reményre adott okot. Felajánlottam, hogy beugrom a stúdióba, de miután kiderült, hogy az Debrecenben honol, én meg Zuglóban dolgozom éppen, csakis a fénysebességű utazás jöhetett számításba.
Maradt inkább az odafigyelés: nehogy a fáziskésés miatt rutintalanságomban rábeszéljek a kérdezőre, és ne ordítsam túl a műsorvezetőket, ezzel élvezhetetlenné téve a műsort.
Már csak egy nyugodt, csendes helyet kellett keresnem a bejelentkezéshez – a Hungária körúton! Illetve… közel van a Városliget. Ujjé!
A padok szétesve-szétverve, itt tényleg lehetne valamit csinálni. De a Városliget és a Fanyűvők így együtt… Egy átlagos újságíró erre úgy csapna le, mint réti héja a hómezőn cirkáló barna pocokra. Adás végére azután – politikai színek mentén – feleződne az éppen gyarapodásnak indult olvasótáborom!
Még jó, hogy Dávid és Zoli koránt sem nevezhetők átlagos rádiósoknak. Én meg egy betonpálya szélén állapodom meg. Végre találtam helyet. Az e felett érzett nagy örömömben fel sem tűnik, hogy egy focipálya szélén vagyok. Hamarosan benépesül a játéktér, felharsan az első „hova a g..ibe rúgod” üvöltés. Ez egy könyvheti kedvcsináló adásban meglehetősen furcsán hangzana, ezért a halálra ítélt Petőfi Csarnok melletti lépcsőre ülök inkább.
Hat óra nyolc perckor kapcsolnak minket. Első pár mondataim után Zoli – sűrű elnézéskérések közepette – megszakít, én meg pánikolok, mit csináltam rosszul. De szerencsére csupán felkeltette valamely gondolatom a derék műsorvezető érdeklődését – ez is volt a cél!
Zoli koordinátorként vigyázza az adást: ő jelenti be a reklámokat, zenéket, időnként tereli Dáviddal folytatott diskurzusomat.
Dávid mint lelkiismeretes műsorvezető, az akkor még igencsak nyomdaillatú könyvet nem olvashatta, de ami égen-földön, interneten fellelhető volt a könyvről, azt mind behabzsolta. Ezért a jó adag évelődés-poénkodás mellett az adásban otthonra lelnek a mélyebb gondolatok is.
Dávidot nehezen hallom, magamat egyáltalán nem, mivel a rendszer pár másodperces késéssel juttatja vissza a fülembe a saját hangom. De ebből a hallgatónak mit sem szabad észrevennie.
Szerencsémre a két műsorvezető stílusa alkalmas a laza, sörözői hangulat megteremtésére. Nincs nagyobb baj, leszámítva időnkénti dadogásomat. Hát igen, most nem a papír előtt ülök, kedvemre kísérletezve a szavakkal, próbálgatva, mi a hatásosabb.
Hatás valamennyi így is van, hiszen már az adás alatt befut néhány érdeklődő üzenet!
„Aranypofa” a két srác: vagy ötször elmondják/elmondatják velem dedikálásom pontos helyét, dátumát. Ha én ülnék a hallgatói fotelben, már szinte szponzorált műsorra gyanakodnék.
Még a zenéket is én válogathatom: az íráshoz inspirációt (nem ihletet, mert azt a szót utálom) adó Magnum együttes dalait élvezhetik a hallgatók, én ugyan vajmi keveset hallok belőle.
Amikor a tervezett adásidőről tudomást szereztem, magamban így fohászkodtam: „Úristen, mit tudok 40 percet beszélni egy két-háromszáz oldalas könyvről?” Így, hogy a tervezett időt kissé kitágítottuk, mondandómnak kb. 20%-áig jutottam.
De ez még mindig sokkal jobb, mintha némán ültünk volna – rádióban az ilyesmi iszonyatosan kínos. Így viszont – Tóth Zoli és Rozsák Dávid laza stílusával élve – fasza kis egy óra volt ez a szerda délutáni!