Címke: adminisztráció

Földönkívüliek a Pénzverem utcában ÷ Feliratok

Könyv Guru már jó ideje Rácz Katalin novelláit közli péntekenként. Teheti, mivel a történetek mindig tudnak újat mutatni. Témaválasztásuk, szarkasztikus, fanyar hangvételük a magyar irodalom gyökereiből táplálkozik. Stílusuk hanyag, laza eleganciájú és élvezetes. A finom humorral átszőtt történetek rendkívül szórakoztatóak. A mai novella a túlzott adminisztráció kicsúfolásáról szól.

Rozi, a vörös-bögyös kozmetikus, pénteki bevásárló körútja vége felé járt a vásárcsarnokban. Megpakolt szatyrokkal, hatalmas kebleivel vonult ki a hátulsó bejáraton. Az utolsó stand előtt haladt el éppen. Kedvtelve nézegette a rengeteg cserepes és vágott virágot. Most már nem akart venni semmit, így is nagyon sok csomagja volt.

A stand vége felé, egy nagy halom muskátli palánta közepén A4es méretű, fóliába hegesztett fehér lapot pillantott meg, rajta óriási betűkkel ez állt: VIRÁG. Így, csupa nagybetűvel. Meghökkenve nézett hol a feliratra, hol a virágokra, hol pedig az eladóra: szakállas fiatalember volt, úgy harminc körüli. Rozi munkanélküli informatikusnak nézte, talán azért, mert a számítástechnika hőskorában minden ifjú titánnak a szakmában szakálla volt (az agronómusoknak meg bajsza, tette volna hozzá Ottó, az alkoholista fogorvos, aki a legműveltebb ember volt a Pénzverem utca környékén), de lehet, hogy csak a számítógéppel kinyomtatott felirat miatt.

A virágárus fiatalember kedvesen megkérdezte, hogy nem venne-e néhány muskátlipalántát.

– Nagyon szépek – tette hozzá.

– Nem, köszönöm – felelte zavartan Rozi, és már ment is tovább.

Tiszta hülye vagyok – gondolta. – A virág, az virág. Nincs mit csodálkozni rajta. Elvégre mégsem írhatta rá, hogy karalábé, nemde?

De azért valami mégsem tetszett neki.

Már régen megfeledkezett az egészről, amikor hétfőn munkába menet különös dologra lett figyelmes.

A buszmegálló közelében, a Heltai utcai kis gyógyszertár nyitott ajtaján benézve a gyógyszeres dobozokon egy-egy cédulát látott díszelegni: LÁZCSILLAPÍTÓ, HASHAJTÓ, VÉRNYOMÁSCSÖKKENTŐ, POTENCIANÖVELŐ, FÁJDALOMCSILLAPÍTÓ stb.

Erről hirtelen eszébe jutott a pénteki muskátlis eset.

Rozi szerette a szakmáját, szívesen szépítgette a kuncsaftjait, de annak is nagyon örült, hogy a vendégektől minden pletykát megtudhatott. Így aztán biztosra vehette, hogy a különös rejtélyre is fény derül majd a nap folyamán. Ámde ez egyszer csalódnia kellett.

Szeptember elseje volt, ragyogóan szép napsütéses reggel. A fodrászüzlet melletti kínai boltban a ferdeszemű eladó csinos kis szív alakú lapocskákat illesztgetett gombostűvel a kirakatban lévő árukra: ALSÓNADRÁG, TÖRÖLKÖZŐ, BLÚZ, PISILŐ KUTYA stb. Rozinak erről megint eszébe jutott a muskátli, meg az, hogy milyen jóképű is volt az a fiatalember. Most már bánta, hogy nem elegyedett szóba vele.

Belépett a fodrászüzletbe, néhány futó mondatot váltott kolléganőivel az elmúlt hétvégéről, és már sietett is be kis kuckójába, mert hamarosan érkezik első vendége.

A nap a megszokott mederben folydogált, eltekintve Rozi abbéli törekvéseitől, hogy megpróbálja kipuhatolni az általa már csak a „muskátlis rejtély”-nek hívott különös jelenség okát.

Az első vendég lelkesen dicsérte a kínai bolt kirakatában elhelyezett szívecskéket. Nagyon aranyosak, mondta, de semmi különöset nem talált bennük.

A szempillafestéses nő, amikor Rozi elmesélte neki a muskátlis esetet, csak annyit fűzött hozzá, hogy ő is ismeri az említett virágárust, nagyon jó minőségű palántákat árul.

– Miért nem vettél tőle valamit? – kérdezte Rozit, mert tudta, hogy a kozmetikusnő terasza tele van virágládákkal.

– Nem is tudom… – felelte Rozi. – Talán, mert úgy meglepődtem a feliraton.

– Miket beszélsz? – csodálkozott a vendég. – Most jövök a boltból, vettem pirospaprikát, pedig rá volt írva, hogy pirospaprika, meg ásványvizet, arra is rá volt írva, hogy ásványvíz. Ha semmit sem vennék meg, amire rá van írva, hogy micsoda, akkor már régen éhen haltunk volna!

Rozi megint elbizonytalanodott, pont úgy, mint pénteken. Bizonyára természetes, hogy a virág az virág, a hashajtó meg hashajtó. Talán mégiscsak őbenne van a hiba.

A következő napokban már nem merte tovább forszírozni a dolgot, bár keddre a sarki zöldséges is ráírta minden rekeszre, hogy ŐSZIBARACK, KRUMPLI, KÖRTE, a kenyérboltban pedig szerdán már ott sorakoztak a táblácskák: KENYÉR, ZSEMLE, KIFLI, BUKTA stb.

Csütörtök reggel Kertész Gusztiék háza előtt elhaladva, meglepetten tapasztalta, hogy a fenyőfán nagy tábla lóg EZÜSTFENYŐ felirattal, a kerítésre pedig betűkinyomóval ráírták, hogy AKÁCFAKERÍTÉS. Ez már kicsit sok volt neki. Hirtelen meg is szédült, de aztán összeszedte magát, mert eszébe jutott, hogy Bori, Guszti felesége délelőtt 10-re jelentkezett be, és őtőle igazán meg meri kérdezni ezeket a dolgokat.

– Most már ideje lenne kiraknod a neveket! – mondta köszönés helyett Bori, majd belevetette magát a székbe, és helytelenítően nézett körül. – A végén még megbüntetnek, ha nem igyekszel!

@ Ad Librum Kft. Minden jog fenntartva. A könyv nyomtatott változata megvásárolható a kiadó könyvesboltjában.

A teljes novellát itt olvashatja el.