Címke: Novella

Kezében szabadság könyvbemutató

Október 13-én 18:00-kor mutatják be szerzői a Kezében szabadság című ünnepi antológiát a Rottenbiller utca 10. szám alatti könyvtárban.

1956 – ahogy még sohasem láttad! A kalandirodalom eszközeivel bemutatni forradalmunkat – ez volt a célja annak a tíz embernek, kiknek nevei a mellékelt plakáton találhatóak. Köztük szerzőnknek, Villax Richárdnak is.

A teljes cikk Villax Richárd írói oldalán megtekinthető.

Remény, hit, segítség – Mester Györgyi novellája

Mester Györgyi novellái közt újabb történet érhető el Segítség címmel.

“Konkrét szándékkal ment a kertészetbe: lapos, szélesen ovális szájú kőedényt akart vásárolni, amibe valami futót vagy lassan növő örökzöldet ültethet. Aztán végül mégis mást vett. Talán a szerény kínálat volt az oka, vagy csak menetközben meggondolta magát.” – kezdődik a novella.

A történetben a remény és a hit fogalmai bújnak meg.

Újabb friss novella Mester Györgyi tollából

“Egy alkalommal legelésző, fiatal őzgidát pillantott meg, a kócos aljnövényzetből kiemelkedő, ritkás fagyalágak takarásában. Az állat szoborszerű alakja egyből megragadta, ezért figyelmesen nézte, majd a lassan mozgó állatot követni kezdte.”

Újabb kedves történet jelent meg Mester Györgyi szerzői honlapján, az Olvasmány címszó alatt.

Varázslatos történet romantikus lelkületűeknek, állatbarátoknak és azoknak, akik hisznek a mindennapok csodáiban. És ha már ellátogattak az olvasmányokhoz, ne hagyják ki a többi történetet sem.

Kellemes perceket kívánunk!

Mester Györgyi és az Ad Librum Kiadó csapata

Földönkívüliek a Pénzverem utcában ÷ Feliratok

Könyv Guru már jó ideje Rácz Katalin novelláit közli péntekenként. Teheti, mivel a történetek mindig tudnak újat mutatni. Témaválasztásuk, szarkasztikus, fanyar hangvételük a magyar irodalom gyökereiből táplálkozik. Stílusuk hanyag, laza eleganciájú és élvezetes. A finom humorral átszőtt történetek rendkívül szórakoztatóak. A mai novella a túlzott adminisztráció kicsúfolásáról szól.

Rozi, a vörös-bögyös kozmetikus, pénteki bevásárló körútja vége felé járt a vásárcsarnokban. Megpakolt szatyrokkal, hatalmas kebleivel vonult ki a hátulsó bejáraton. Az utolsó stand előtt haladt el éppen. Kedvtelve nézegette a rengeteg cserepes és vágott virágot. Most már nem akart venni semmit, így is nagyon sok csomagja volt.

A stand vége felé, egy nagy halom muskátli palánta közepén A4es méretű, fóliába hegesztett fehér lapot pillantott meg, rajta óriási betűkkel ez állt: VIRÁG. Így, csupa nagybetűvel. Meghökkenve nézett hol a feliratra, hol a virágokra, hol pedig az eladóra: szakállas fiatalember volt, úgy harminc körüli. Rozi munkanélküli informatikusnak nézte, talán azért, mert a számítástechnika hőskorában minden ifjú titánnak a szakmában szakálla volt (az agronómusoknak meg bajsza, tette volna hozzá Ottó, az alkoholista fogorvos, aki a legműveltebb ember volt a Pénzverem utca környékén), de lehet, hogy csak a számítógéppel kinyomtatott felirat miatt.

A virágárus fiatalember kedvesen megkérdezte, hogy nem venne-e néhány muskátlipalántát.

– Nagyon szépek – tette hozzá.

– Nem, köszönöm – felelte zavartan Rozi, és már ment is tovább.

Tiszta hülye vagyok – gondolta. – A virág, az virág. Nincs mit csodálkozni rajta. Elvégre mégsem írhatta rá, hogy karalábé, nemde?

De azért valami mégsem tetszett neki.

Már régen megfeledkezett az egészről, amikor hétfőn munkába menet különös dologra lett figyelmes.

A buszmegálló közelében, a Heltai utcai kis gyógyszertár nyitott ajtaján benézve a gyógyszeres dobozokon egy-egy cédulát látott díszelegni: LÁZCSILLAPÍTÓ, HASHAJTÓ, VÉRNYOMÁSCSÖKKENTŐ, POTENCIANÖVELŐ, FÁJDALOMCSILLAPÍTÓ stb.

Erről hirtelen eszébe jutott a pénteki muskátlis eset.

Rozi szerette a szakmáját, szívesen szépítgette a kuncsaftjait, de annak is nagyon örült, hogy a vendégektől minden pletykát megtudhatott. Így aztán biztosra vehette, hogy a különös rejtélyre is fény derül majd a nap folyamán. Ámde ez egyszer csalódnia kellett.

Szeptember elseje volt, ragyogóan szép napsütéses reggel. A fodrászüzlet melletti kínai boltban a ferdeszemű eladó csinos kis szív alakú lapocskákat illesztgetett gombostűvel a kirakatban lévő árukra: ALSÓNADRÁG, TÖRÖLKÖZŐ, BLÚZ, PISILŐ KUTYA stb. Rozinak erről megint eszébe jutott a muskátli, meg az, hogy milyen jóképű is volt az a fiatalember. Most már bánta, hogy nem elegyedett szóba vele.

Belépett a fodrászüzletbe, néhány futó mondatot váltott kolléganőivel az elmúlt hétvégéről, és már sietett is be kis kuckójába, mert hamarosan érkezik első vendége.

A nap a megszokott mederben folydogált, eltekintve Rozi abbéli törekvéseitől, hogy megpróbálja kipuhatolni az általa már csak a „muskátlis rejtély”-nek hívott különös jelenség okát.

Az első vendég lelkesen dicsérte a kínai bolt kirakatában elhelyezett szívecskéket. Nagyon aranyosak, mondta, de semmi különöset nem talált bennük.

A szempillafestéses nő, amikor Rozi elmesélte neki a muskátlis esetet, csak annyit fűzött hozzá, hogy ő is ismeri az említett virágárust, nagyon jó minőségű palántákat árul.

– Miért nem vettél tőle valamit? – kérdezte Rozit, mert tudta, hogy a kozmetikusnő terasza tele van virágládákkal.

– Nem is tudom… – felelte Rozi. – Talán, mert úgy meglepődtem a feliraton.

– Miket beszélsz? – csodálkozott a vendég. – Most jövök a boltból, vettem pirospaprikát, pedig rá volt írva, hogy pirospaprika, meg ásványvizet, arra is rá volt írva, hogy ásványvíz. Ha semmit sem vennék meg, amire rá van írva, hogy micsoda, akkor már régen éhen haltunk volna!

Rozi megint elbizonytalanodott, pont úgy, mint pénteken. Bizonyára természetes, hogy a virág az virág, a hashajtó meg hashajtó. Talán mégiscsak őbenne van a hiba.

A következő napokban már nem merte tovább forszírozni a dolgot, bár keddre a sarki zöldséges is ráírta minden rekeszre, hogy ŐSZIBARACK, KRUMPLI, KÖRTE, a kenyérboltban pedig szerdán már ott sorakoztak a táblácskák: KENYÉR, ZSEMLE, KIFLI, BUKTA stb.

Csütörtök reggel Kertész Gusztiék háza előtt elhaladva, meglepetten tapasztalta, hogy a fenyőfán nagy tábla lóg EZÜSTFENYŐ felirattal, a kerítésre pedig betűkinyomóval ráírták, hogy AKÁCFAKERÍTÉS. Ez már kicsit sok volt neki. Hirtelen meg is szédült, de aztán összeszedte magát, mert eszébe jutott, hogy Bori, Guszti felesége délelőtt 10-re jelentkezett be, és őtőle igazán meg meri kérdezni ezeket a dolgokat.

– Most már ideje lenne kiraknod a neveket! – mondta köszönés helyett Bori, majd belevetette magát a székbe, és helytelenítően nézett körül. – A végén még megbüntetnek, ha nem igyekszel!

@ Ad Librum Kft. Minden jog fenntartva. A könyv nyomtatott változata megvásárolható a kiadó könyvesboltjában.

A teljes novellát itt olvashatja el.

Írói gyakorlatok nyárra

Hogyan fejlesszük az íráskészségünket, ha nyáron akad némi szabad időnk? Krisz instant ötletei a Könyv Guru oldalán, ha csak 10 percünk van…

Tombol a nyár: van, aki éppen nyaralás közben olvassa Könyv Guru oldalát, mások dolgoznak, és akad, aki unatkozik. Akárhol is legyünk: összeszedtem néhány érdekes ötletet mindazoknak, akiknek van néhány perce, órája vagy akár egy egész napja arra, hogy írjon vagy tervezzen!

A megadott gyakorlatok alapján készülhet vers, néhány mondatos-bekezdéses szösszenet vagy akár többoldalas novella is. Ha pedig bárki megosztaná a megoldását Könyv Guru oldalának olvasóival, Facebook-oldalunkon be is küldheti (ne üzenetként, hanem státuszként az oldalon közvetlenül tegye közzé!). Ha nem vágyik közönségre, akkor pedig írja meg az egyiket, vagy akár az összeset saját magának.

Lássuk!

  1. A túl nagy gombóc fagylalt

Képzelje el, hogy főhőse a cukrászdában háromszor akkora gombóc fagyit kap, mint szokott – és ebből bonyodalom származik. Hogy mi? Ezt döntse el Ön!

  1. A tavalyi nyár

Ha a 2015-ös nyaralására gondol vissza, mi jut eszébe legelőször? Történt valami olyan, ami annyira érdekes, tanulságos vagy vicces, hogy még az unokáinak is szívesen elmesélné? Írja meg akár igaz történetként, akár kiszínezve, fiktív sztoriként!

  1. Hallgasson oda két ismeretlen beszélgetésére!

Elég egy vagy két mondatot elkapni a buszon, a piacon, a pékségben, a menzán vagy a közértben. Képzelje el, hogy ennek a mondatnak nagyobb jelentősége van, mint hinnénk, mert… Miért is? Találjon ki egy izgalmas háttértörténetet és írja meg minél rövidebben, mégis érthetően!

  1. A halálos alkalmazás

Egyik rokonom életveszélyesnek titulálta az új őrületet, a Pokémon GO! játékot. A telefonos alkalmazás lényege, hogy tudja, éppen hol tartózkodunk, és virtuális szereplőket tesz hozzá a valódi világunkhoz. Vajon tényleg elüthet a busz, miközben Pokémont keresek? Írjon egy olyan történetet, amelyben egyszerre jelenik meg egy számítógépes alkalmazás és az életveszély!

  1. Hopp a tóba!

Adott egy erdő vagy park, amelyben található egy tó is. Képzelje el, hogy beleesik valami. Vagy valaki. Vagy esetleg magától ugrott bele? És micsoda, kicsoda? Mi történik vele? Kikerül a tóból vagy nem? Hogyan és miért?

Kellemes nyári írást kíván:

Nádasi Krisz

Földönkívüliek a Pénzverem utcában – a teljes novella elolvasható az Ad Librumon

Rácz Katalin novelláskötetének címadó novellája jelent meg a Könyv Gurun, s most az Ad Librum oldalán is elolvasható.

Rácz Katalin hősei hétköznapi emberek csetlés-botlását mutatják be kissé elidegenedett világunkban, akik válaszokat keresnek az őket foglalkoztató kérdésekre, minthogy valódi lehet-e egy internetes kapcsolat egy duguláselhárító és egy menhelyvezető között, és hogy eladó lehet-e a boldogság. Olvasói között akadnak olyanok, akik Douglas Adams fanyar angol iróniáját vélik felfedezni stílusában. A mai novellában Géza, a hajléktalan furcsa szörnyeket vél látni a Pénzverem utcában.

Az alábbiakban leírt események azon a napon történtek, amikor Kovács László mosógépszerelő felesége, Lenke, lemászott a vízaknába, hogy leolvassa az óraállást.

Február 14-e volt, Bálint napja. A nap ragyogóan sütött, langyossá melengette az akna beton falait, és szinte átforrósította a fém aknatetőt.

Lenke leolvasta az óraállást, és felírta a kezében tartott papírfecnire. Ezután kirakta a cédulát az aknafedőlapra, rátette a ceruzát, nehogy elfújja a szél, majd mindkét kezét erősen a kávának támasztva megpróbált kiemelkedni a vízaknából. Próbálta egyszer, próbálta kétszer, próbálta több tucatszor, de sehogyan sem sikerült.

Beszorult!

Délután 5 óra tájt lehetett, amikor Ferkó, a tizenhárom éves kamaszfiú szokatlan jelenségre lett figyelmes: a Csíkostó utca felől egy ismeretlen szörnyeteg vágtatott végig a Pénzverem utcán. Egyetlenegy nagy zöld szeme belülről világított, testét vörös színű szőrzet borította, hol morgó, hol fujtató hangot adott, de a legmeglepőbb az alakja volt: egyáltalán nem volt szimmetrikus! Ferkót leginkább egy tökre emlékeztette, amin egyszer már átment a biciklikerék, pontosabb meghatározást később sem tudott adni. A mérete is leginkább egy töknek felelt meg. A jelenség néhány másodperc múlva már el is tűnt a Csonkaér utca irányába.

Ferkó először nagyot nézett meglepetésében, majd sarkon fordult, és utánaeredt. De hiába tekintgetett az utca végén minden irányba (bizony még az ég felé is, bár ezt később nem merte bevallani), nem látott semmit. Csalódottan rugdalta tovább a kavicsokat. Végre történt vele valami, de ezt úgysem fogja elhinni neki senki!

Ezidőtájt Kovács László mosógépszerelő éppen egy ajándékbolt előtt haladt el, végezvén az aznapi legutolsó szereléssel. A bolt előtt egy ládában rengeteg piros szív alakú lufifélét látott, hurkapálcikára tűzve. Kovács László mosógépszerelő nem nagyon tudott megbékélni ezekkel a pálcikás lufifélékkel. Bement tehát az ajándékboltba, vett egy felfújható közönségesen normális lufit, felkereste a lakatosüzemet, ahová gyakran járt kisebb-nagyobb munkákat elvégeztetni, héliumgázzal felfújta a lufit, majd rápingálta:

„Városliget, 1958. július 8.”

Ez volt ugyanis az a nap, amelyen Lenke egy pillanat alatt elrabolta a szívét, amikor műanyag banánokat árulva, odalépett hozzá. A banán voltaképpen vízipisztoly volt, ez nagymértékben közrejátszott abban, hogy Kovács László végül is egy ilyen vizes szakmánál kötött ki.

Negyed hat lehetett már, amikor Ágoston, a levéltáros megérkezett Gusztávék Fenyőszer utcai házához. Éppen becsöngetni készült, amikor egy csaknem félméternyi magas szörnyet látott leugrani a garázs tetejéről. Ijedtében visszafordult a buszmegálló irányába, és olyan gyorsan szaladt, ahogy csak a lábai bírták. Szerencsére az indulni készülő busz sofőrje még idejében észrevette a futó alakot és megvárta, amíg felszáll. Később, elgondolkodva a látottakon, Ágostonnak az a fura érzése támadt, hogy vagy a hirtelen jött napsütés ártott meg neki, vagy – ami még valószínűbb – barátja, Gusztáv (aki egyébként kiváló informatikus volt) tanult meg titokban hologramot készíteni.

Eközben Rozi, a vörös-bögyös kozmetikusnő már sokadszor hívta Dúr nevű cirmos cicáját (teljes nevén Kan Dúrt) a vacsorához. Frissen fejt tejet kerített neki a vásárcsarnokból, de a cicus már órák óta nem került elő.

Kovács László mosógépszerelő Józsi kocsmája előtt elhaladva szokatlanul nagy tumultusra lett figyelmes. Megismerte a városi napilap autóját is. Kíváncsi lett. Megkerülte az épületet, és besettenkedett a hátsó ajtón.

Hátulról közelítvén meg a söntést, a szokott törzsközönséggel találta szemben magát.

Józsi, a kocsmáros a pultnál törölgette a poharakat, a sarokasztalnál Ottó, az alkoholista fogorvos és Géza, a hajléktalan között ott ült Kecskés Irma, a helyi lap közkedvelt újságírója. Elképedve hallgatta Géza beszámolóját:

Géza elmesélte, hogy a Koccintó felé haladva, három szörny száguldott felé a Pénzverem utca felől. Egyik vörös volt és egyetlen szeme világított, a másik zöld, sárgán csíkozott, mint a görögdinnye, ennek két fehéren izzó szeme volt, a harmadik pedig kockás volt.

Skótkockás, egészítette ki, de ennek nem látta a szemét, mert farolva közeledett. Ijedtében megpróbált elbújni előlük az üzletemberék mosógép alakúra nyírt bukszusa mögé, de még így sem biztos benne, hogy nem verte-e meg szemmel valamelyikük. Leginkább a farolóra tippelt, mert az éppen szembe került vele elhaladtában.

Irma segítségkérően nézett Ottóra, aki, bár alkoholista, mégiscsak értelmiségi, talán segít neki eligazodni ebben a sok zagyvaságban.

Miközben Ottó kezét lágyan Irma karjára tette, és mosolyogva próbálta megnyugtatni, az újságírónő elcsodálkozott, milyen sok foga hiányzik itt mindenkinek. Igaz, neki meg tyúkszeme van, jutott eszébe, miközben az asztal alatt titokban kibújt a cipőjéből, de azt legalább el lehet takarni. Mert van. Ami van, az elrejthető, de ami nincs? Hát az bizony látszik – állapította meg.

– Biztosan így volt – nyugtatta meg Ottó. – Mert hármat látott. Ha kettőt látott volna, azt hihetnénk, túl sokat ivott, de hogy hármat…

– Huh! – lehelt Irma arcába Géza, a hajléktalan. – Sohasem iszom este hat előtt.

Irma, némileg visszahőkölve, félénken kérdezte:

– Skótkockás?

– Skótkockás! – húzta ki magát Géza, és intett Józsinak, hogy jöhet az első rum, mivel az óra éppen hatot ütött.

Kovács László mosógépszerelő elhűlve hallgatta a történteket, és menten aggódni kezdett felesége, Lenke hogyléte felől. Megszaporázta lépteit (egy kortyot sem ivott, úgy sietett), és hazafelé indult.

– Lenke lelkem, Lenkém – hívogatta feleségét, kezében az ajándék lufival. Mivel nem kapott választ, tűvé tette a házat, majd az udvart is, mire megtalálta feleségét, aki éppen a vízaknában aludt.

Gyengéden felébresztette, kisegítette az aknából, és bevitte a házba.

– Valami szörny járt erre – szólalt meg Lenke.

– Hallottam már róla – felelte Kovács László mosógépszerelő. – Aggódtam is érted, azért siettem haza.

– Lekapta a parókámat… – görbült le a szája Lenkének.

– Ne búsulj, nekem így is szép vagy – érzékenyült el Kovács, és átadta a lufit meghatott feleségének.

Aznap este haj és vacsora nélkül, de boldogan tértek nyugovóra.

Kecskés Irma cikke nyomán találgatások indultak meg a szörnyetegek mibenlétét illetően. Abban az egyben mindenki biztos volt, hogy csak földönkívüliek lehettek.

Viszont Rozi cicája és Lenke parókája sohasem került elő.

A KÖTET ELŐZŐ NOVELLÁJA ELOLVASHATÓ ITT.

@ Ad Librum Kft. Minden jog fenntartva. A könyv nyomtatott változata megvásárolható a kiadó könyvesboltjában.

Könyv Guru – Novellapályázat különdíj: Szerepkonfliktusok egy fiatal felnőttben

Könyv Guru novellapályázatán újabb különdíjast emeltek ki a szervezők.

Nádasi Krisz Könyv Guru novellapályázatán három győztest hirdetett (amelyből az elsőt már lelepleztük). Emellett különdíjat kapott öt novella, amelyek közül már olvashatták a Görcs és A sötétben című írásokat. Ma pedig közöljük a hosszú című harmadikat: Szerepkonfliktusok egy fiatal felnőttben. Krisz rövid értékelése ez volt:

Pógyor Fanni írása sem tipikus novella, inkább egy érzés szavakba öntése. Különleges, és nem követte el azt a hibát, amibe könnyű beleesni: szépirodalmiaskodás helyett valóban gondolkodik.

A nem tipikus novellához jó olvasást kívánunk!

Szerepkonfliktusok egy fiatal felnőttben

Örvénylik a tömeg körülöttem, elmerülve érzem magam, vagy inkább lenyelve. Lenyelt a város, mert túl kevés voltam neki, de megfekszem a gyomrát.
Hol vagy?
Itt vagyok, cigarettaszagú sálban és cipzáras cipőben a zebránál, de valahogy elromolhatott a lámpa, mert sosem mutat zöldet. Ó, de mégis, azt hiszem, most mehetek. Csak nehogy te is ezt lásd, és elüss a kétszáz kilométer per óráddal. Megint, mert egyszer már sikerült.
Mindig a peremen kell egyensúlyozni, átesni semerre, mert az már büntetendő.
Az arany közép út, ahogy mondani szokták azok az emberek, akik nem elég radikálisak egyik véleményhez sem.
Csak, tudod én is leeshetek néha a rossz oldalra, ahova nem tartozom. És, ha a véletlen odahoz, hát mit teszel? Beilleszkedsz és más leszel, mint lennél máshol.
És, ha melléd esem? És előfordul, hogy nézem a nyakad, amikor levegőt veszel. Mert miből vagyon az ember szerkesztve?
Kisebb-nagyobb hibákból, persze van, amit meg lehet szokni. De ha a hibáid olyan bájosra sikeredtek, hogy jobb, mint másokban a jóság, akkor mi legyen? Most hogyan másszak vissza?
A perem, igazi kis komfort zóna.
De ott senki nem fog neked dalt írni. Nem írja le senki, de még csak nem is gondol arra, hogy milyen szép vagy, amikor sírsz és tavakká változnak a szemeid. Hogy milyen okos vagy, amikor egyik út sincs kijárva előtted, de milyen, amikor tényleg üres vagy belül. És mennyire zseniális, hogy nem i s tudsz róla, hogy vannak dolgok, amik csak miattad történnek úgy, ahogy, és bár ez mindenkivel megeshet, azért jó tisztázni, hogy félelmetes.
Hát, ezekből nem lenne semmi. Tragikus kilátások nem? Nem is olyan rossz hely ez, igaz? Bár teljesen más virágok vernek gyökeret itt, mint odafönt. Olyan gyorsan fordul a kocka, hogy szinte borzolja a hajad.
Erre korábban kellett volna gondolniuk azoknak, akik létrehozzák a dolgokat, akkor talán én sem esek le a papírról, ahova ezeket felírták.
De letűnik ez a nap is, mint egy elfeledett kor a maga csodáival és azokkal az álmokkal, amik felépítették. Mondjuk, előny, ha legalább voltak ilyen álmok, mert ha balsejtelemből épül a vár, a csontjaitól kezdődően mállik, csak egy fújás kell neki.
Még mindig nem látjuk az alját. Bevallhatjuk végre, hogy zuhanunk?
– Valakinek nem kell ennyi. Valakinek szüksége van rá, hogy rosszul döntsön, más viszont észre sem veszi, hogy zajlanak körülötte az események. Talán ők a legboldogabbak, mert igazából fáj beleolvadni a közös masszába, hogy aztán kitépjenek, mint egy darab agyagot. Majd a körforgás megmunkálja testedet. A hő ellenállóvá, de törékennyé tesz. Bekenve mindenféle mázakkal. Ez az, amit kapsz tőle, de ezt is veszi el abból, ami a tiéd, mintha ezzel adóznál érte. És szépen kér: ugyan, ne állítsd meg, amit meg lehetne, mert nem terem szebb virág a vadnál, de veszélyesebb se. És, ha nincs erőd kockáztatni, legalább legyen eszed mérlegelni. És ha nem lesz belőled se korsó, se kanna, legalább bögrének legyél jó, vagy tetőcserépnek, aki óv és kiállja a legnagyobb töréseket, töretlenül. Aki nem törhetne magasabbra, mégis talpak taposnak rajta. Csak maradj valódi, mert ha megrepedsz, kicsorbulsz, átszakít az ár.
Ezt a tanácsot kaptam mielőtt megpróbáltam kiállni a próbatételeket, amik előttem tornyosultak, majd magamhoz híven kudarcot vallottam.
És az igazság pillanata olyan éhes, hogy rögtön felemészti az utána következő hónapokat. És a nyár sajnos túl rövid arra, hogy utána új élet kezdődhessen. Emlékszem rá, hogy keserédes volt. bár manapság mi nem az?
El akartam felejteni az egészet, mert néha a szemetest is ki kell üríteni. Ez már egy, a szemetes utáni állapot, amikor valamitől végleg megválsz, mert kinőtted, de más még beleférhet talán, ha összehúzza magát. Eléggé összement, pedig mindenem benne van. Felemésztette, én meg etettem, mert úgy éreztem gondoskodnom kell róla. Nem éreztem igazságtalannak, mert csak az adjon, akinek van. Boldoggá tett, de hát el kellett engednem, mert ő is inkább a szabadságot választotta. Úgyhogy most itt állok és nézem, ahogy a kukásautó távolodik. Könnyűnek érzem magam és boldogan megyek be a házba, hogy olyan dolgokkal foglalkozzak, amik valódiak. Látom, hogy ott ül az ágyon. Rám mosolyog, nagyon jó érzés, annyira hogy egy pillanatra minden beledermed. Igazából nem dobtam ki. Nem ment volna.
Megsimogatom a fejét és, bár szégyellem magam, úgy csinálok, mintha mi sem lenne természetesebb.

Pógyor Fanni

Újabb Rácz Katalin-novella a Könyv Gurun – Vágyakozás

Rácz Katalin novelláskötetének hősei hétköznapi emberek csetlés-botlását, elbizonytalanodását mutatják be kissé elidegenedett világunkban, akik válaszokat keresnek az őket foglalkoztató kérdésekre, minthogy mit jelent a boldogság, előny-e egy kutyának, ha csak három lába van, vagy szerelem-e az öregkori szerelem. Olvasói egy részének Örkény István groteszkjei jutnak eszébe ezekről az írásokról, sokan Rejtő Jenő mai utódját látják benne, de akadnak, akik Douglas Adams fanyar angol iróniáját vélik felfedezni stílusában. A mai novella kulcsmondata: más tollával ékeskedik.

A Könyv Gurun ma reggel újabb novella jelent meg, melyből egy részletet mi is közlünk, a teljes történet itt érhető el.

Bori

 A késő őszi napsugár hirtelen vágott Bori szemébe, amikor kis Renault-jával befordult a Fenyőszer utcába. Csak néhány háznyira laktak a Csonkaér utcától, amelyik a kis telep főutcájának számított, de itt már nagyon óvatosan kellett hajtani, nemcsak a napsugarak, hanem a szerteszét kószáló kutyák-macskák, a csapatokban játszadozó gyerekek és a gyerekkocsit rendszerint az úttesten toló kismamák miatt is.

Megállt a házuk előtt, kivette a bevásárlószatyrokat a kocsiból, de nem volt kedve leállni a garázsba: gondolta, majd ha Guszti hazaér, megkéri rá. Kiskutyája, Rézi már farkcsóválva ugatott a kerítés túloldalán. Mindig rettenetes hangosan adott kifejezést örömének.

Bori kicsit izgatott volt. Nagy nap lesz ez a mai: elhatározása, hogy végre felfedi titkos tevékenységét a férje előtt, már nem halasztható tovább, hiszen fogadalmat tett, hogy a huszonnyolcadik születésnapjánál tovább egy percet sem vár, és – íme – eljött ez a nap is. Éjfélig lejár a magának fogadott határidő.

Gyorsan átöltözött, kipakolta a bevásárlószatyrokat. Ezt utálta a legjobban a házimunkában. Bevásárolni szeretett, de amikor mindent egyenként a helyére kellett rakni, lisztet a lisztes dobozba, cukrot a cukros edénybe stb., azt nem szerette. Ilyenkor már türelmetlen volt, alig várta, hogy hozzákezdjen az ünnepi vacsora elkészítéséhez.

Öt óra volt, Guszti másfél-két óra múlva akár itthon is lehet, jó lesz tehát igyekezni.

Tejszínes-gombás bélszínt tervezett krokettel, desszertnek pedig gesztenyepürét. Másra nem futotta szűkre szabott idejéből, még az ünnepi asztalt is meg kell terítenie, magát kicsinosítania, de nem félt, hogy kifut az időből, mert gyorsan dolgozott, és ügyesen meg tudta szervezni tennivalóit.

Éppen a zuhany alól lépett ki, amikor kopogtak az ajtón. Bori a pokolba kívánta a kéretlen látogatót, akárki legyen is az. Gyorsan magára kapott valamit, és már ment is ajtót nyitni.

Kincső jött, a barátnője a szomszéd utcából.

– Csak áthoztam a hajformázóm, mert mondtad, hogy a tiéd elromlott – szólt köszönés helyett, és már búcsúzott is. – A többit majd holnap, de ma szép legyél ám!

Bori és Kincső nemrégiben barátkozott össze, egy bizonyos kellemetlen halálesettel kapcsolatban, melyre egyikük sem szívesen gondolt vissza. Inkább ellenségeknek kellett volna lenniük, mert az elhunyt lány Kincső legjobb barátnője volt. Haláláért félig-meddig Guszti, Bori férje volt a felelős. Ennek ellenére a nyomozás meg az azt követő sok hercehurca után nagyon megkedvelték egymást. Holnapra beszélték meg a közös születésnapi ünneplést vele és a többi barátnőjével. A mai este azonban kettejüké, Gusztié és az övé.

Izgatottan nézett az órájára: már fél hét volt. Guszti kicsit késik, hála Istennek. Kilesett az ablakon, de sehol sem látta férje kocsiját, ezért gyorsan felszaladt a tetőtérbe, még egy utolsó pillantást vetett művére. Szíve hevesebben kezdett dobogni, miközben visszasietett a földszintre. Éppen végzett az ünnepi terítéssel, mikor Guszti betoppant.

– Kicsit elkéstem – mentegetőzött, miközben puszival köszöntötte feleségét. – Tudod, Kapussy már megint zseniális előadást tartott, annyira lenyűgöző volt, hogy megfeledkeztem közben az időről. Bár így utólag visszagondolva, hazafelé jövet, amikor megpróbáltam összefoglalni, mit is hallottunk, már nem nagyon értettem az egészet. De hát ez mindig így van, a zsenit nehéz követni.

– Különösen, ha nagyon belemerül – bólogatott Bori, mert ő is ismerte a nagy zsenit, hiszen egy munkahelyen dolgoztak Gusztival, a Datatelemix Kft.-nél, ahol Kapussy Vilmos volt az ügyvezető-tulajdonos.

Bori is vett már részt olyan értekezleten, ahol a zseni annyira lázba jött, hogy visszafelé kezdett beszélni. Ez nála a fokozott agytevékenység jele volt. Ekkor már annyira elöntötték a zseniálisnál zseniálisabb gondolatok, hogy agya telitettsége miatt fordítva engedte ki a mondatokat magából, miközben ezt észre sem vette. Nemcsak a szavak sorrendje volt fordított, hanem a hangoké is, pl. ”vnyöknofelet sukinortkele óllálüdegye nogáliv a„ szavakból senki sem tudta csak így fejben kitalálni, hogy azt jelenti: „a világon egyedülálló elektronikus telefonkönyv”. Ez volt ugyanis a legújabb fejlesztésük.

Bori nem ismert senkit Kapussyn kívül, aki erre képes lett volna.

– Csöng a telefon! – kiáltott fel hirtelen Guszti, mire Bori gyorsan elindult a nappaliba, majd kis idő múlva bosszankodást mímelve tért vissza.

– Nem is csörög! És nincs is április elseje!

De Guszti addigra már becsempészte a bejárati ajtó mellől a nagy csokor virágot a kisszobába, és nekilátott, hogy átöltözzön a vacsorához.

 

A kötet az Ad Librum Kiadó gondozásában jelent meg, itt megvásárolható.

Öleléspótló Kft.

Rácz Katalin novelláskötetének hősei hétköznapi emberek csetlés-botlását, elbizonytalanodását mutatják be kissé elidegenedett világunkban, akik válaszokat keresnek az őket foglalkoztató kérdésekre, minthogy mit jelent a boldogság, előny-e egy kutyának, ha csak három lába van, vagy befolyásolja-e jellemünket a tiroli rétes. Olvasói egy részének Örkény István groteszkjei jutnak eszébe ezekről az írásokról, sokan Rejtő Jenő mai utódját látják benne, de akadnak, akik Douglas Adams fanyar angol iróniáját vélik felfedezni stílusában. A mai napon közölt novella kulcsmondata, hogy van-e az ölelésnek áfája.

Rácz Katalin novelláját korábban Könyv Guru közölte, ma az Ad Librum Kiadó átvette tőle a cikket.

 

Öleléspótló Kft.
Ügyfélfogadás: naponta 8-tól 18 óráig.
Ebédszünet: 12-13 óráig.
Szünnap: vasárnap

– nézte a lány mosolyogva a feliratot.
Már két hete, hogy ott díszelgett a házuk falán, de reggelente, amikor végzett a járdasöpréssel, mindig újra és újra elolvasta. Nem tudott betelni a gondolattal, hogy végre nekik is van egy kft-jük. Péter mindig is ezt akarta: egy közös vállalkozást, amely a közös életük része, a közös jövőjük megalapozója. Most hát itt van. És – már két hete – napról napra jobban megy.
Besietett a házba, hogy reggelit készítsen maguknak, mert már elmúlt hét óra, és tudta, hogy a szokásos reggeli teendőkön kívül mindkettejüknek lelkileg is fel kell készülniük az előttük álló napra.
Péter a konyhában várta. Szorosan átölelte, borostás állát arcához dörgölte, és hízelkedve mondta:
– Adj még egy kicsit! Tudod, hogy belőled sohasem elég! Meg aztán a munkához is kell…
– Tudom, tudom – zsörtölődött a lány kedvesen. – De még meg sem borotválkoztál! Reggelizni is kell még! És különben is, egész éjjel csak feltöltekeztél. Mára már elég kell, hogy legyen ennyi!
Nyolc órakor kinyitották a kiskaput. Az előkertben már hárman is várakoztak, egy tizenkét-tizenhárom éves kócos fiú szakadt farmernadrágban, egy vörös hajú, harminc körüli nő, a hűvös idő ellenére is szinte köldökig kivágott pólóban meg egy aszott, fogatlan öregasszony.
Péter a fiút választotta, a lány a vörös nőt.
Az öregasszony hadd várjon – gondolták mindketten. Nem mintha udvariatlanok lettek volna, vagy nem szeretnék az öregeket, de hát, aki már ennyi időt megélt, annak nagyon sok pótolnivalója lehet. Hosszú munka, előbb essünk túl az egyszerűbbeken. És az is lehet, hogy mindketten kellenek majd hozzá.
Péter bekísérte az egyik szobába a fiút és leültette. Látásból már ismerte, mindig itt csavargott a környéken, hol egyedül, hol a haverokkal, de többnyire egyedül. A gyerek lábait lógázva bámult maga élé, koszos körmeit rágta, lyukas cipőjéből kikandikált a lábujja.
– Nincs egy rágója? – kérdezte.
– De van – lépett a fiókhoz Péter, és nyújtott egyet a gyereknek.
– Itt tényleg öleléseket pótolnak? – érdeklődött a fiú, kissé megnyugodva a rágógumitól.
– Igen – felelte Péter mosolyogva.
– És mindenféle ölelést? És mindenkinek? – faggatózott tovább a gyerek.
– Igen. Mindenkinek. Neked is. Csak mondd meg, mifélét akarsz.
– Hát – kezdte a fiú kicsit zavartan –, nekem tulajdonképpen nem is hiányzik. Mármint az ölelés. Nem is tudom, miért jöttem ide. Csak kíváncsi voltam.
– És mire voltál kíváncsi?
– Hát hogy milyen az, amikor megölelik az embert.
– Téged senki nem szokott megölelni? – csodálkozott Péter. – És a szüleid?
– Anyám nem ér rá ilyesmire. Folyton dolgozik. Apámat pedig már egy éve nem láttam.
– És melyikük ölelése hiányzik jobban? – érdeklődött Péter, bár tudta, hogy ezt némely gyermekpszichológus helytelenítené, de nem tehetett mást; csak egy ember ölelését tudta egyszerre pótolni.
A fiú elgondolkodott.
– Talán apámé – mondta kicsit bizonytalanul. – Anyámat mindennap látom, ezért több esélyem van rá, hogy egyszer talán megölel. De apámról már majdnem egy éve nem hallottam.
– Hát jó – ült Péter a fiú mellé a kanapéra. – Akkor mesélj apádról – kérlelte.
A fiú eleinte akadozva, később egyre folyékonyabban elkezdte sorolni az apjáról őrzött emlékeket. A közös labdázást hatéves korában a régi focipályán, egy karácsonyt nyolcévesen, amikor egy igazi biciklit kapott, egy kirándulást két évvel ezelőtt, amelyiken eltörte a lábát, és a tizenkettedik születésnapját, amikor az apja tévedésből tizenegy gyertyát rakatott a tortára.
Péter közben átölelte vállát, időnként a hajába túrt vagy a fejét simogatta.
Egyszercsak a gyerek kifogyott a szavakból. Nem sok mesélnivalója akadt, hiszen alig ismerte az édesapját. Csak ült némán, majd észrevétlenül, tétovázva ő is átölelte Pétert.
Sokáig ültek így, mire a fiú bátortalanul megszólalt:
– Nem lehetnél te az apám?
– Azt sajnos nem lehet – sóhajtott Péter. – Az Alapszabályunk tiltja, hogy saját nevünkben ölelést adjunk. Csak pótolhatunk. Más ölelését pótolhatjuk, de saját ölelésünket nem tudjuk adni, azt kizárólag csak egymásnak szabad a társammal. Ebben megegyeztünk. Vagyis, ha fiammá fogadnálak, nem ölelhetnélek meg többé, mert azt nem az édesapád helyett tenném. Ebben egyeztünk meg, amikor a kft-t létrehoztuk.
– Kár – sóhajtott lemondóan a fiú. – Pedig milyen jó is lenne! De jöhetek máskor is? – kérdezte reménykedve.
– Hát persze – felelt Péter. – Amikor csak akarsz. Azt nem tiltja az Alapszabály. Gyere, amikor csak ölelésre van szükséged!
Mire a fiú eltávozott, a lány is végzett a vörös hajúval. Már csak az öregasszony ült kinn a kispadon, sorára várva.
Jól sejtették, ehhez a munkához mindkettőjükre szükség volt. Az öregasszony vég nélkül mesélte gondokkal, fájdalmakkal teli életét, fia disszidálását, lánya megszökését egy csirkefogóval, azt, hogy mennyire egyedül van. És ráadásul még a mosógépe is elromlott. De legjobban a gyermeki szeretet hiányzott neki. Péter és a lány nem győzték vigasztalni, ölelgetni.
Néhány óra elteltével az öregasszony is távozott, sűrű hálálkodások közepette:
– Maguk nagyon jó emberek, gyerekeim – mondta búcsúzóul. – Bárcsak az enyémek is ilyenek lennének! Akkor nem kéne idegen jóemberek idejét fecsérelni. De hát nem lehet minden úgy, ahogyan az ember szeretné. Talán bele is nyugodnék, hogy így van, ha találnék magamnak valami derék embert társul. Olyan valakit, mint az a mosógépszerelő volt a múlt héten, aki nálam járt.
Péter és a lány asztalhoz ült. A lány megmelegítette az előző napi székelykáposztát. Egy hete mindennap előre főzött, mert nem tudhatta, hányan várnak rájuk odakinn, csak azt érzékelte, hogy számuk napról napra nő.
– Milyen volt a vörös hajú? – kérdezte Péter, miután elmesélte a lánynak a kisfiút.
– Elég nehéz – felelte a lány. – Mindenféle férfiaknál keresi a boldogságot, de nem találja. Mióta áthelyezték a postást, aki bejáratos volt hozzá, mindenféle szerelőt kihív. De utána mindig csak az üresség marad. Az anyja ölelésére vágyott, akit már húsz éve nem látott. Megszökött egy bádogossal, amikor ő még kislány volt.
– Miért nem mondtad neki, hogy próbáljon meg másképp élni, futó kalandokban sohasem fogja megtalálni a boldogságot.
– Tudod, hogy nem lehet – mondta a lány. – Tiltja az Alapszabály. Nem avatkozhatunk bele mások életébe. Csak az elmulasztott öleléseket pótolhatjuk.
– Persze, az Alapszabály – bólogatott Péter, és a kisfiú jutott az eszébe.
Csendesen ebédeltek, érezni lehetett, hogy mindkettőt a saját gondolatai kötik le. Végül a lány törte meg a csendet:
– Emlékszel arra a könyvelőre, aki a múlt héten járt itt? – kérdezte.
– Persze, emlékszem.
A könyvelő az első felesége ölelésére vágyott, pedig már a negyedik házasságát éli. Aztán mindenáron fizetni akart.
– Azt mondta, hogy kft-nek nem szabad ingyen csinálnia semmit. Meg hogy adót is kell fizetni.
– Tudom, mondtad már. Ne aggódj, majd kifizetjük öleléssel. Hiszen az adóhivatalban is csak emberek vannak. És mindenkinek hiányzik az ölelés.
A lány szótlanul evett tovább. Tudta, hogy Péternek nincs igaza, az adót nem lehet természetben leróni. A boltban is mindent pénzért vettek, a villany meg a gáz is pénzért volt meg még sok egyéb…
Aggódva emlékeztette magát, hogy milyen gyorsan fogy az a kis készpénz, amit a házzal együtt örököltek Péter nagyanyjától. Márpedig másuk nem volt. De az ölelésért nem lehet pénzt kérni. Tiltja az Alapszabály. Meg különben is, érzelmeket nem lehet pénzért adni.
Néha kicsit kételkedett, helyes volt-e a döntésük, amikor ezt a feladatot választották. – Mindig abból gazdálkodj, amid van – mondogatta Péter apja. És hát nekik ebből volt a legtöbb. A sok-sok szeretetből, sok-sok ölelésből.
De mégis, valami nem volt rendben.
Nyugtalanították a könyvelő szavai is, mindenfélét összehordott számlákról, ÁFÁ-ról, leltárról meg adóellenőrökről. Nem értette az egészet.
Az adóellenőröktől azóta tartott, amióta a piaci árus, ahol vásárolni szokott, elmesélte, hogy nála is jártak. Kiszámolták, ha ennyi tojást árul, a tyúkjainak ötóránként kéne tojniuk. Ezért ő adócsaló. De hát elfelejtették, hogy a szülei tyúkjai is tojnak meg a sógoráé is. Miféle emberek lehetnek azok, akik azt számolgatják, hány óránként tojnak a tyúkok? Akkor náluk mit számolnának? Hiszen nincsenek is tyúkjaik. Csak öleléseik. Nem lehet beszabályozni, hány óránként öleljék meg egymást az emberek.
Nem, ezeket az embereket biztosan nem lehet öleléssel kifizetni. Valami más megoldást kell találni.
Sóhajtva szedte le az asztalt, szerencsére Péter nem figyelt oda. Az ő gondolatai már a délutáni munkán jártak.
A nap hátralévő része viszonylag csendesen telt.
Péter egy zokogó kislányt próbált megvigasztalni, aki elveszítette a macskáját. Sajnos, meg nem ölelhette, mert az állatok helyettesítését tiltja az Alapszabály. De hagyta, hogy kisírja magát, és megnyugodva menjen haza.
A lányt egy ifjú feleség kötötte le, aki arról panaszkodott, hogy két hete, amikor a férje a kézilabdacsapattal edzőtáborba utazott, ahelyett, hogy érzékeny búcsút vett volna tőle, hozzávágta a habverőt. Haragudott rá, mert megtiltotta, hogy a távollétében moziba járjon a régi udvarlójával. De már nagyon megbánta, mert a régi udvarlóját nem is szereti, csak arra kellett neki, hogy a férjét féltékennyé tegye.
– Nem tehetek róla, imádom, ha féltékenyek rám! – mondta szégyenkezve. – Izgalomba jövök tőle. Szépnek és kívánatosnak érzem magam. Olyan érzés, mintha az egész világ a lábaim előtt heverne. Enélkül élni sem tudnék már! Szeretem a férjemet – tette hozzá. – Ezért is vagyok itt. Már sajnálom azt a habverő ügyet. De hát éppen gesztenyepürét csináltam… – sírta el magát. – Szeretném jóvátenni – folytatta. – Megölelni, a habverő hajigálás helyett.
A lány végre megértette, miért van itt a fiatalasszony.
– Sajnos, nem tudok segíteni – mondta. – Csak a meg nem kapott ölelést tudjuk pótolni. A meg nem adottakat nem. Tiltja az Alapszabály. Ezt az ölelést saját magának kell pótolnia. Utazzon el az edzőtáborba, és tegye meg – biztatta a fiatalasszonyt.
Vacsora után Péter halkan, elgondolkodva megjegyezte:
– Talán újra át kéne gondolnunk az Alapszabályt. Lehet, hogy módosítani kéne – mondta, a kisfiúra meg a délutáni látogatókra gondolva.
– Igen, lehet, hogy igazad van – felelte szórakozottan a lány, miközben azon morfondírozott, hogy mégiscsak fel kéne hívni azt a könyvelőt. Hamarosan eljön az év vége, és fogalma sincs, hogy kell leltárt készíteni.
Egyáltalán, mit kell felleltározni? – tépelődött. – Hiszen még az Alapszabály sincs írásba foglalva, csak a fejünkben van meg. Azon kívül meg csak az érzelmeink vannak. Azt vajon hogyan lehet felleltározni?
Már éjfél is elmúlt, de a lány még mindig nem tudott elaludni. Szeretettel nézte a mellette békésen szuszogó Pétert.
– Biztosan most is azt a visszatérő álmot látja – gondolta. Péter már többször elmesélte, hogy álmában gyakran látja, amint emberek tucatjai sorakoznak előtte, a legkülönfélébb testi és lelki panaszokkal, és ő sorra mindegyiken tud segíteni.
– Egyre kevesebb pénzünk van – gondolta kétségbeesetten. – Mi lesz, ha mind elfogy? Mit fogunk akkor csinálni?
– Talán mégiscsak lehet az ölelésért pénzt kérni – töprengett. – Hiszen ezt más nők is megteszik. Akkor ő miért nem tehetné meg Péter kedvéért? Csak egy kicsit. Csak annyit, hogy Péter ingyen dolgozhasson tovább.
Aztán a leltárra, az ÁFÁ-ra és a számlákra gondolt. Meg az Alapszabályra.
És elhatározta, hogy bármi történik is, az Alapszabályból egy mondatot örökre meghagynak:
„Ölelést saját nevükben csak egymásnak adhatnak.”

@ Ad Librum Kft. Minden jog fenntartva. A könyv nyomtatott változata megvásárolható a kiadó könyvesboltjában.

Földönkívüliek a Pénzverem utcában ÷ Boldogság eladó!

Könyv Guru minden pénteken jelentkezik a regényújság rovatával. A rovatban már hetek óta Halmosné Rácz Katalin novelláskötete, a Földönkívüliek a Pénzverem utcában novelláit közli. Az e heti novella részletét mi is bemutatjuk, a teljes történet elérhető itt.

Rácz Katalin novelláskötetének hősei hétköznapi emberek csetlés-botlását mutatják be kissé elidegenedett világunkban, akik válaszokat keresnek az őket foglalkoztató kérdésekre, minthogy valódi lehet-e egy internetes kapcsolat egy duguláselhárító és egy menhelyvezető között, és hogy mi a sikeres fogyókúra titka. Olvasói között akadnak olyanok, akik Douglas Adams fanyar angol iróniáját vélik felfedezni stílusában. A mai novella több szempontból megközelíti, hogy eladó lehet-e a boldogság.

 

Boldogság eladó!

Pista, a duguláselhárító, szerelemtől mámorosan sétált hazafelé ezen a szép tavaszi estén. Csak félig érzékelte környezetét. Gondolatai frissen szerzett barátnője, Margit körül kergetőztek.
A Vámosi úton elhaladva, egy régen épült, apró szürke házacskán a következő feliratot pillantotta meg:

„Boldogság eladó!”

Szórakozottan sétált tovább, ismerte az itt lakó öreg házaspárt, kedvelte is őket. Egyszer dolgozott náluk, de nem volt szíve pénzt kérni tőlük, mert olyan nagy szegénységben éltek a kevéske kis nyugdíjukból, hogy hónapokig tartott volna, amíg kiheverik az ötezer forintos munkadíjat.
Most meg, hogy az öreg bácsi is meghalt tavaly nyáron, a néninek még nehezebb dolga lehet.
Biztosan rosszul olvastam – gondolta –, talán az öregember megmaradt gyógyszereit árulja, mert kell a pénz valami másra. Valószínűleg az van kiírva:

„Orvosság eladó! ”

Majd holnap jobban megnézem.

Olvassa el a teljes történetet Könyv Guru oldalán.

 

A KÖTET ELŐZŐ NOVELLÁJA ITT OLVASHATÓ.

A könyv nyomtatott változata megvásárolható a kiadó könyvesboltjában.