Címke: színek

Álmokból születik

Jenei András e heti írásából megtudhatjuk, hogyan, mikor láthat egy nem látó is.

“Álom. Egy szó, ami varázslatos, mély és igazán semmit sem tudhatunk róla…

Amióta világ a világ, érdekelte az embereket, hogy hol járunk, amikor álmodunk. Mi az a forma, ahol a nem létező – legalábbis nem minden formában létező – élet játszódik? Mi szabja meg, hogy mit látunk, érzünk „odaát”, és mi dönti el, hogy az jó, kellemes vagy éppen lidérces?”

Az ősz, mint egy szunyókálni induló nagypapa takarója

Jenei András visszamegy az időben, és gyerekkori őszének pillanataira gondol.

“Itt van, itt volt és itt lesz még sokáig. Akadnak olyanok, akik szerint már régóta más, talán rövidebb lett, vagy el is tűnt (?), de még érezzük és látjuk. Ha mást nem, a nyomait…

Azt mondják, hogy ezer színe van az ősznek. Bizony, nem olyan harsány, mint a tavasz, nem olyan forró és élénk, mint a nyár, de akkor is sokszínű. A sárgától kezdve akad itt még zöld, van benne piros és ott a barna sok árnyalata is.

Tele van illatokkal. Nem úgy, mint a tavasz, hanem másképp. Már megbújik benne a széllel érkező füst, de még nem az, ami télen csapja meg az orrunk. Ott lebeg mindenhol a megöregedett avar, a télre beszántott föld szaga és ott van még valahol annak az egy-egy fán maradt gyümölcsnek is az illata, amit megcsipkedtek a madarak.”

Bearanyozva

Mester Györgyi e heti novellájának elbeszélője le van nyűgözve az aranyba öltözött őszi tájtól.

“A megszokott kép, ahogy naponta látom. Behunyt szemmel is érzékelem, mint követik egymást a megállók. Pár nappal ezelőtt, ébredés után még sötét éjszaka rémisztgetett, szürkületben botorkáltam ki a buszmegállóhoz. Hazafelé se volt más a helyzet, jócskán alkonyodott már, mikor a jármű döcögve, szuszogva felkapaszkodott az unásig ismert, erdős részek közt hosszan elnyúlóan kacskaringózó, hegyi aszfalton.

Ma reggel azonban valami megváltozott. Mire a jármű rátért a – változatosság kedvéért lejtős – kanyargós útra, egy prózai, hétköznapi dolognak köszönhetően, egészen kivilágosodott. Átállítottuk az órákat, a téli időszámításnak megfelelően.

A táj azonban mégsem azért vonta magára a figyelmemet, mert ismét világosan körvonalazódtak az elsuhanó házak, s láthatóvá vált minden kis szelete a mozgó világnak, hanem valami másért. Az elmúlt napokban, amíg a reggeli sötétség okán nem láttam a kinti világot, beköszöntött az igazi ősz.”