Könyvírási, könyvkiadási tanácsok kategória bejegyzései

Könyv Guru novellapályázatának első győztese írástechnikai elemzéssel

Könyv Guru novellapályázatának első nyertese Zabán Tamás lett A megbeszélés című írásával. Könyv Guru július 9-én közölte a novellát, s mellé Nádasi Krisz írástechnikai tanácsait. A teljes bejegyzés itt érhető el, a győztes novellát mi is közöljük. Gratulálunk a nyertesnek!

A megbeszélés

Azon a reggelen minden John ellen dolgozott. Mindegy, hogy a karma, a sors, vagy Isten keze volt a dologban, a lényeg, hogy már a felkeléssel is problémák adódtak. Valami hiányzott a hajnali derengésből. Valami idegesítő, ami nem a madarak felajzott rikácsolása és nem is a szomszéd WC-jének menetrendszerű öblítése. Ezeken már mind túlesett, félálomban mégis érezte, hogy valami nincs rendjén. Nyugtalanságában addig forgolódott, hogy elzsibbadt kezével leverte feje mellől a telefonját, ami a földön koppanva John agyában is felgyújtotta a villanyt. Pontosabban egy 1000 wattos reflektor erejével égette ki a szeméből az álmot: elaludt.

Rémülten rúgta le magáról a téli takarót – amit így kora tavasszal már illett volna lecserélnie, de a lustaság győzedelmeskedett a tettek felett – és tornászokat megszégyenítő mozdulattal vetette le magát az ágyról, hogy kezébe kaparinthassa azt az átkozott készüléket. Azt a vackot, amit valami gyengeelméjű – nevezetesen John maga – elfelejtett normálisan beállítani. Ránézett a kijelzőre, és az idegroham és pánik határán egyensúlyozva látta, majd egy óra mínuszban van. Itt bizony turbó módra kell kapcsolni.
Kirohant a konyhába, hogy elfogyassza a későn kelők reggelijét, egy bő pohár vizet, ami mellé valami olcsó vitamintablettát is legurított – de csak azért, hogy szilárd táplálék is legyen a gyomrában. Igyekezetében majdnem félrenyelt, a poharat levágta a pultra és rohant is tovább. A legkisebb helység meglátogatásáról a másodperc törtrésze alatt lemondott, de míg a 3 perces fogmosást rendkívüli találékonysággal belesűrítette 20 másodpercbe – kinyomta a fogkrémet, és hanyag mozdulatokkal sikált egyet minden oldalon – ébredező belei meggyőzték, lassítson egy kicsit a tempón, irány a WC.

A megkönnyebbülés percei után előbújt belőle a zsigeri divatdiktátor, és mindenből magára kapta az első keze ügyébe akadó tiszta ruhadarabot. Ez a friss alsóneműn és pólón kívül konkrétan a teljes megelőző napi outfitet jelentette. Csak semmi bonyolítás.
Gyorsan leellenőrizte, hogy megvan e a kulcs, bérlet pénztárca szentháromság, bevágta maga mögött az ajtót és a zárak kattanása után megkezdődött a Nagy futás. Kettesével szedte a lépcsőket lefelé és csak imádkozott, hogy sima talpú bőrcipője nehogy megcsússzon a szépnek szép, de siető emberek számára életveszélyes kőlépcső valamelyik fokán. A postaládák előtt elhadart egy gyors miatyánkot, majd két kézzel rontott neki a lépcsőházajtónak, hogy lesprintelje azt a pár száz métert, ami elválasztotta a buszmegállótól.

Óriási lendületét csak a tegnapi felhőszakadásból visszamaradt tócsák törték meg, de John nem hagyta magát. Precíz kitérőkkel és ugrásokkal operált, és közben igyekezett meggátolni, hogy öltönyében bármilyen kár keletkezzen. Összecsapott nadrággal mégsem lehet beülni a tárgyalóba. A teljes győzelem persze elmaradt, az enyhén feltámadó szél ugyanis leverte az összes, levelek tövében megülő esőcseppet, amiket még nem szárítottak fel a reggeli napsugarak. A telepöttyözött zakó azonban nem ér semmit egy hatalmas madárpiszok nélkül, ami az utolsó kanyarban meg is találta legfeltűnőbb helyét az elülső díszzseb fölött. Mint egy kitüntetés a leggyorsabban siető, késésben lévő dolgozó számára.

Ekkor már John sem bírta tovább, kiszaladt belőle egy combos káromkodás miközben kirángatott egy papírzsebkendőt belső zsebéből, amivel gondosan letörölgette a fehér plecsnit. Ő legalábbis így gondolta, a körkörösen szétkent madárszar azonban éppen csak annyira halványult el a szöveten, amennyire beette magát a rostok közé. Enyhe bűztől dagadó mellkassal vette fel újra a tempót, szaglik, nem szaglik, itt már nincs idő visszarohanni a lakásba. Órájára sandított, és látta, ha minden klappol, elkésik ugyan, de még éppen odaér a megbeszélésre. Az a fontos, gondolta, az első munkaórát úgyis elbliccelné a büfében, vagy a dohányzóban.

Éppen felszakadozott a felhőzet, megjelentek a nap sugarai és isteni gondviselés jeleként a 455Y is fél perccel John után futott be a megállóba. Gyorsan felnyomakodott, habár itt már felesleges volt sietni, innentől nem rajta múltak a dolgok. Kapott egy két könyököst a hátába, amíg eljutott egy kapaszkodóig, de nem nagyon foglalkoztatta, a fintorgó nagyanyók és iskolakerülők arca mindenért kárpótolta.
Alig szusszant egyet, a nagy tömegben feltűnt egy alak, aki a sofőr felől lassan de biztosan közeledett a jármű közepe felé, módszeresen jobbra balra dűlöngélve, mintha mindenkinek lenne valami mondanivalója. Volt is, de ez a “Jegyeket bérleteket kérem ellenőrzésre!” és a “Rendben, köszönöm!”-re korlátozódott. Kivéve persze John-nál, aki a bérletét a zsebkendővel együtt kirántotta a zakójából, amivel csak annyit ért el, hogy egy elkent folt virított a mellkasán, most meg még meg is büntették.
Legalább haladunk, nézett ki az ablakon egykedvűen, de minden bizonnyal a sofőrnek is gondja volt aznap a felkeléssel, vagy valamilyen furcsa mód csak bal lába lehetett, mert a következő kereszteződésnél olyan természetesen kanyarodott le a járat útvonaláról, mintha nem is a 455Y-t vezetné. Mint egy méhkas, úgy bolydultak fel az emberek, egyből panasz és szitokáradat zúdult szerencsétlen vezetőre. Nem elég neki a két balláb, még le is hülyézik így a nap elején. Több se kellett neki és belerecsegte az ócska hangszórókba, hogy akinek nem tetszik a rendszer, a következőnél leszállhat, ő már bizony a 455-ös vonalon megy végig. Mit neki az az Y?

– Hogy rohadna rád az ég – tört ki szegény Johnny-ból, neki ugyanis plusz fél óra időveszteséget jelentett az az Y, így az első adandó alkalommal levágódott a buszról. Gyorsan kalkulált, gyaloglást, menetrendeket, menetidőt, különböző járatokat, míg végül arra jutott, itt már semmi sem segít, hív egy taxit. Arról a fránya meetingről nem maradhat le. Ott aztán a külön jelenléti ívezéstől kezdve a “Hogy érezted magad?, Hasznos volt a tréning?” mélységű kérdőívekig mindenféle papírmunkával súlyosbították a helyzetet, arról nem is beszélve, hogy a csoportvezetője mellett még egy másik főnök is hivatalos volt a fejtágításra.

Johnny sárga angyala végigsöpört a városon, majd leparkolt az irodaház előtt. – Mennyi lesz? – tette fel a legfájóbb kérdést, amit így hónap vége felé az ember feltehet, és a seprű alakú bajusz alól érkező kurta válasz után fájó szívvel megvált néhány dollártól. Gyorsan beszaladt az épületbe, belépőkártyáját meglobogtatva átrohant a biztonsági kapun, és a liftet meg sem várva, már lépcsőzött is az első emeletre.

Az ajtó pont az orra előtt záródott be, az előadó még el sem engedte a kilincset, amikor John sűrű bocsánatkérések közepette belépett a terembe. Meglepően sokan voltak – olyanok is, akiket még életében nem látott a cégnél -, de valami furcsa véletlen folytán pont kiszúrta Smith haverját a hátsó sorok egyikében, aki mellett még bónuszként egy üres hely is akadt. Gyorsan intett neki, és megindult a fal mentén. Alig tette le magát, az előadás már el is kezdődött. Az első mondatokból ítélve egy újabb tök felesleges maszlagot készültek letolni a torkukon a vállalat negyedéves teljesítményéről, vagy valami hasonlóról – mit érdekli őt, úgyis ugyan azt a munkát csinálja, ha esik ha fúj, a bónuszt meg mindentől függetlenül elmismásolják. A tényállás mélyen meggyőzte arról, itt bizony komoly figyelemelterelésre lesz szüksége, így feltűnés nélkül odahajolt Smith-hez és halkan megkérdezte:

– Tolunk egy amőbát?

Zabán Tamás

Mit csinálsz, amikor nem jön az ihlet?

Barczikay Lilla, az Ad Librum szerzője beszámol arról, hogy mit tesz akkor, amikor egyszerűen képtelen nekikezdeni az írásnak.

Ez a negyedik leggyakoribb kérdés rögtön a „Mióta írsz?”, „Miről szól?” és „Te tényleg írtál egy könyvet???” után.

Kár, hogy fel kell tenni ezt a kérdést, és kiábrándító, hogy nem felelhetem meg – bár velem ez nem szokott előfordulni. Annyi gyönyörű dolog vesz minket körül, amiből ihletet meríthetnénk, ami bearanyozhatná bármelyik pillanatot. Mégis vannak olyan napok, amikor semmi sem tud tartós mosolyt csalni az arcunkra, vagy egy értelmes gondolatot formálni a fejünkben, aminek hatására munkához látunk.

És hogy mit csinálok az ilyen napokon? Addig húzom az időt, ameddig csak lehet. Ilyenkor nem csak eszembe jutnak az elintéznivalók, de hirtelen érdekelnek is, mosni kezdek, takarítok, rendet rakok. Csupa hasznos dolog, amitől úgy érzem, volt értelme felkelnem reggel. De mindig rájövök, hogy nem húzhatom az időt örökké. Megunom a takarítást, és a fél órás pihiszünet is kezd kínossá válni a harmadik óra elteltével… Nagy nehezen előveszem a gépem, emberfeletti önuralmat tanúsítva nem nyitok meg egy árva internetes oldalt se… Na jó, talán néhányat, de röpke húsz perc múlva összeszedem magam, és minden ablakot bezárok. Azért ez is valami!

Aztán betölti a képernyőt a szövegszerkesztő. A kurzor idegesen pattog az üres lap tetején.

Két választásom van: megnyitom, amit tegnap félbehagytam, elolvasom, itt-ott belejavítok. Aztán új sort kezdek. Ülök a képernyőt bámulva, ujjaimmal az asztalon dobolva, és minduntalan azon kapom magam, hogy elkalandoztak a gondolataim, hogy énekelek, esetleg már fel is álltam az asztaltól, mert halaszthatatlan vágyat érzek, hogy teát csináljak vagy megnézzek egy filmet. Ezzel a stratégiával nagyjából annyit szoktam elérni, hogy több órás szenvedéssel végül kisajtolok magamból fél oldalt, jó esetben (egy kevésbé rossz napon) kettőt, aminek a nagy részét másnap úgyis kitörlöm. Tehát az egésznek semmi értelme.

Nem gondolok ilyenkor arra, hogy egy napra félre kéne rakni mindent? De igen. Percenként megfordul a fejemben. De a sokadik ilyen ihletmentes nap után egyszerűen nem tehetem. Amikor leesel a lóról, vissza kell ülni. Akkor is, ha semmi kedved hozzá. Akkor is, ha kismillió dolgot fel tudnál sorolni, amit szívesebben tennél. Akkor is, ha úgy érzed, nem megy, és nem kellene erőltetni. Mert ha akkor nem ülsz vissza, talán sose fogsz.

Úgyhogy ilyenkor, ha nem fűlik a fogam az első verzióhoz, a másodikat választom, és írok fél oldalt azokról a napokról, amikor nem tudok írni. Ez pedig gyorsan megold minden problémát.

A humor titka: lepjük meg az olvasót!

Könyv Guru minden héten kedvez a kezdő íróknak könyvírási tanácsokkal. Nemrég azt vizsgálta meg Nádasi Krisz segítségével, mi lehet a humor titka. 

A könyvekben lévő humor érdekes dolog: oldja a feszültséget és előreviszi a cselekményt, továbbolvastatja a könyvet: emiatt érdemes alkalmazni mindenfajta szövegben; szakkönyvben, szépirodalomban is, nemcsak szórakoztató irodalomban. Ha pedig humorosan szeretnénk írni, akkor igazán hasznos tudni, pontosan mitől is lesz vicces egy sor, egy párbeszéd, egy jelenet.

A poénok általában azért késztetik mosolygásra az olvasót, mert nem számít rájuk. Egy következtetés, egy válasz, egy mondat vagy egy logikai lánc befejezése, ha nem igazán logikus, sőt, éppen ellentmondó, az bizony vicces lesz.

Mint például ezekben a helyzetekben:

Szólítson Robertnak. Különben nincs kifogásom a rovarok ellen.
Nem ülne le?
Inkább lefeküdnék.”*

 

Lányos program! Mit szólsz? Takarítani fogunk! – kiáltotta boldogan anya a belépő Hannának.”**

 

„Florence drága kis teremtés, és oldalvást nézvést abszolút jól is néz ki.”***

Az első részlet azért komikus, mert erre a kérdésre (Nem ülne le?) kétféle választ képzelünk el: de, köszönöm, vagy most inkább nem. Az, hogy a válaszadó inkább lefeküdne, abszurd.

A második részlet attól vicces, mert a takarítás nem lányos program – az bizony munka. Ha valaki engem lányos program ígéretével csábítana valahová, akkor egy jó kis beszélgetésre, táncra, pasikra, mozira, iszogatásra gondolnék.

A harmadik részleten pedig azért mosolygunk, mert arra számítunk, hogy ha Florence drága kis teremtés, akkor a továbbiakban is csak jót hallunk róla.

Erre a hatásra ráerősíthetünk, ha megvezetjük az olvasót. Ha elkezdünk egy felsorolást, és az olvasó a második elem után már érzi, hová tartunk – lepjük őt meg egy oda nem illő harmadik elemmel. Például: ha igazán szép akarsz lenni, étkezz egészségesen, mosolyogj sokat, és másold le Claudia Schiffer génállományát.

Hasonló eszköz, amikor egy ismert mondást, szólást, közhelyet, szófordulatot használunk – de másképp fejezzük be. Például a már szállóigévé lett „aki másnak gödröt ás, sírásó vagy földmunkás” is emiatt vicces.

 

A teljes cikk itt érhető el.

Shrek és Gru: mitől működik a sztori?

Könyv Guru oldalán Nádasi Krisz szokás szerint minden héten könyvírási tanácsokkal jelentkezik. Június elején két népszerű mesét hasonlított össze, levonva ebből azt a tanulságot, hogy ugyanazzal a vázzal lehetnek egyediek a történeteink.

Sokszor hallani, hogy mostanra már minden történetet megírtak – és ezért nem is érdemes azzal törődnünk, hogy újat fogalmazzunk, mert úgyis megtette már valaki.

Ezt az állítást cáfolom ma! Látni fogjuk, hogy egyazon alapötletre több történet is épülhet. Megnézünk két történetet, ami lényegében ugyanarról szól:

arról, hogy van egy elvetemült gazfickó, akiről kiderül, hogy a mellkasában érző szív dobog.

Ez a két történet reményeim szerint minden olvasó számára ismert: hiszen mind a Shrek, mind a Gru című rajzfilm ismerős fiatalok és szüleik, valamint nagyszüleik számára is. És igen, ezek filmek, nem könyvek, de azt hiszem, könnyen belátható, hogy ettől még ezek történetek, mégpedig nyilvánvalóan jók, hiszen mindkét film kasszasiker lett.

Mind a két sztorit alaposan megfigyeljük, a párhuzamokat megkeressük – és így azt az alapvető vázlatot is megkapjuk, amire sikeresen felhúzhatunk egy hasonló történetet!

Érdemes a kedvenc könyveinket, filmjeinket hasonló módon feldolgozni: megnézni, mi is a sztori fő íve, melyek a legfontosabb pontjai, illetve mitől lesz mindez különleges. Minden jó történet felbontható három felvonásra: kiinduló helyzet, bonyodalom és megoldás. Azonban a párhuzamok ennél sokkal szorosabbak szoktak lenni. Nézzük meg részletesen!

 

A teljes cikk elérhető itt.

Hogyan kezdjünk romantikázni?

Könyv Guru szokás szerint minden héten könyvírási és kiadási cikkeket hoz a nagyérdeműnek, hogy segítséget nyújtson a kezdő íróknak és azoknak, akik elakadtak az írásban. Most a romantikus regények megkapó első bekezdéseiről ír, a cél az, hogy az a vásárló, aki leveszi a könyvet a könyvesbolt polcáról, meg is vegye azt. A teljes cikk itt érhető el.

Volt már téma az oldalon a könyvcím, a könyvborító, a fülszöveg – ezen kívül mi kell még ahhoz, hogy az olvasó, akinek felkeltettük a figyelmét, tényleg megvásárolja a könyvünket?

Igen: egy profi első bekezdés.

És mitől lesz jó egy regény kezdete? Attól, hogy azonnal behúzza az olvasót, nem hagyja, hogy elkalandozzon a figyelem. Nézzünk meg néhány ütős első bekezdést, és tanuljunk belőlük!

Ma kizárólag szerelmes történetek kezdeteit vizsgáljuk, de szó lesz még más zsánerek nyerő első bekezdéséről is. Az alábbi tippeket, sőt, a mondatok logikáját is nyugodtan használja fel az olvasó a saját szövegében – ne legyünk restek a legjobbaktól tanulni!

Elsőként nézzünk meg egy majdnem százéves szöveget:

 „Az intézet igazgatónője az ablaknál állott és lenézett a kertbe, ahol növendékei kart a karba fűzve sétálgattak, aztán újból odafordult vendégéhez – egy éltesebb hölgyhöz, aki élénk érdeklődéssel figyelt az igazgatónőre – és folytatta.” (Altay Margit: Némy)

Mitől jó ez a részlet?

Először is attól, hogy megtudjuk, kiről van szó, mi a helyszín, és a részlet még azt is sejteti, hogy milyen az időjárás, mert nem az udvarban, hanem a kertben járnak a lányok, ráadásul sétálgatnak: tehát ráérősen mozognak, biztos nem fáznak. Azaz: könnyedén el tudjuk képzelni a szituációt, mert kaptunk néhány fontos részletet.

Másodsorban azért érdekes a szöveg, mert egyből valaminek a közepébe csöppenünk bele. Az igazgatónő nyilván beszélget a vendégével, mégpedig nem valami unalmas témáról, hiszen a vendég élénk érdeklődéssel figyeli, valamint az ige: folytatta, is arra utal, hogy a történet már korábban elkezdődött, a kocka el van vetve. Az olvasó tudni akarja, mi is ez az érdekes beszélgetés, aminek az elejéről lemaradt.

Most nézzünk egy mai romantikus történetkezdetet:

 „Félelem és csodálkozás tükröződött Ed meleg, barna szemeiben, ahogy egymással szemben álltunk a kertben. Csak bámultam rá, szinte vibrálva a felháborodástól, aztán lassan visszahúztam a jobb karom.
– Tessék! – ordítottam, ahogy a Wedgwood Kutani Crane márkájú, tizenhét hüvelykes porcelántányér elszáguldott a pasi bal füle mellett és ripityára tört a kert falán.” (Isabel Wolff: Rescuing Rose)

Hű, egy veszekedés közepébe csöppentünk, azaz az akció közepébe. Ebben a részletben még nyilvánvalóbb ez a tény, mint a Némy esetében. A tányérhajigálás határozottan dinamikusabb cselekvés, mint a beszélgetés. Ha tehát kifejezetten lebilincselő kezdetre vágyunk, írjunk valami gyorsan lezajló és érzelemdús jelenetről!

Az egyik kedvenc könyvemből idézek:

„Ha elég magasra felugrott, Maddy Harvey látta, ahogy a buli vígan folyik tovább nélküle, abszolút figyelmen kívül hagyva a létszámhiány tényét. Nos, tulajdonképpen elég homályosan, mondhatni absztrakt formában látta csak mindezt – a fényeket a házban, a fákat a kertben, a partiarcok körvonalát, ahogy szobáról szobára mászkálnak vagy Kylie Minogue-ra rázzák magukat (azért erre, mert ez ugye minden életkorban csajos zene). Ez tuti nem történt meg soha Kylie-val.” (Jill Mansell: Falling for you)

Ez a részlet felkelti a kíváncsiságunkat. Az olvasó tudni akarja, Maddy miért az utcáról nézi a bulit, miért nem hiányzik senkinek, miért lát homályosan?

Ha erről a paragrafusról szeretnénk példát venni, írjunk olyan mondatokat, amelyekre az olvasó felkapja a fejét és azt kérdezi: na de miért? Dobjuk fel a labdát, de egyelőre ne kapjuk el: vagyis ne magyarázzuk meg azonnal, mi miért történik. Ebben a könyvben például

csak a második oldalon derül ki, hogy Maddy elvesztette a kontaktlencséjét.

Írások értékelése + kiadónak benyújtható kézirat szerkesztése

Mint kiadót gyakran keresnek azzal, hogy bíráljunk el egy szerzői kéziratot. Természetes, hogy az írók szeretnének külső értékelést, de erre sajnos nincs kapacitásunk. Ezért is ajánljuk örömmel Könyv Guru szolgáltatását, amely ésszerű áron lehetővé teszi a szerzőknek, hogy visszajelzést kapjanak a kéziratukról.

Még jobb, hogy ugyanitt szerkesztést is lehet kérni. Az Ad Librum kész kéziratok kiadásával foglalkozik, amelyeket elfogad vagy visszautasít, de csak szöveggondozást (korrektúrát vállal). A Könyv Guru portál szolgáltatása lehetőséget ad arra, hogy a szerkesztő és az ő instrukciói alapján a szerző átírja a szerzői változatot olyanná, amely kiadókhoz benyújtható.

Mindkét szolgáltatás a Személyi Guru oldalán érhető el.

Írói Facebook-oldal: 10 perc alatt 10 lépésben

Az egyik legjobb módja annak, hogy az ismerősökkel tudassuk: írunk, ha a Facebookon hozunk létre egy saját oldalt. Mindez csupán pár percet vesz igénybe, később pedig pontosan annyira időigényes, amennyi időt rá tudunk szánni.

Nádasi Krisz marketingötletei a Könyv Guru oldalán olvashatók el teljes egészében.

Ingyenes egyéni tanácsadás visszaemlékezések és családtörténetek megírásához

Lehetőség azoknak, akik a családjuk vagy az életük történetét írják: a Könyv Guru szakértői, akik számos cikket publikáltak a memoárok írásáról, személyes tanácsadást ajánlanak, amellyel segítenek a családtörténetek és visszaemlékezések megírásában. A lehetőség egy egyszerű űrlap kitöltésével kérhető a Könyv Guru portálon.

10 alapötlet novellaíróknak – ha nem jönne az ihlet

Könyv Guru ezen a héten segít abban, hogy mi legyen a novellánk alapötlete. A tapasztalatok szerint egyébként ötletből sokaknál nincs hiány, csak sokszor túl sokáig keresgélik a “legzseniálisabbat”, ahelyett, hogy nekiülnének, és jól megírnák az egyiket. Mások pedig azzal szenvednek, hogy nem találnak megfelelően ütős alaphelyzetet, amiből ki lehetne kerekíteni a “letehetetlen” novellát. A Guru által összegyűjtött ötletek alapján reméljük, hogy sikerül bármely elakadásra megoldást találni.

A teljes cikk itt érhető el.

Az ideális betűtípus a könyvünkhöz

Nádasi Krisz két cikket is jelentetett meg a Könyv Gurun a könyvek betűtípusairól.

A könyvek, nyomtatott, illetve elektronikus kiadványoknak nem csak a tartalma, hanem a külleme is fontos az olvasó számára. Ez tulajdonképpen a könyvmarketing egyik első lépése: a nem megfelelően megtervezett könyvet ugyanis nehezebb eladni, mint a szépen kidolgozott, tartalomhoz illő formájú kötetet.

Betűtípusokból több ezer létezik, és egy jó grafikus bármikor tervez egy újabbat, ami kizárólag az adott felkéréshez igazodik. Érthető hát, ha nem könnyű a választás, akár a borító betűtípusáról beszélünk, akár a szöveghez (belívhez) használt fontokról.

Az ideális betűtípus kiválasztásával igen sok kellemes percet eltölthetünk, főleg, ha az interneten is körülnézünk. Ebben a cikkben láthatunk egy-egy példát a jó és a rossz választásra.

Látható tehát mennyire fontos, hogy a leírt szavak betűtípusa tükrözze a szöveg hangulatát, témáját. Egy-egy betűtípust még ki is tudunk választani, de mi a helyzet akkor, amikor kettőt, esetleg hármat kombinálnánk? Hogyan döntsük el, illik-e egymáshoz a fejezetcímnek választott font és az általános szöveg betűtípusa? Mi kell ahhoz, hogy a könyvborítón, illetve a könyv reklámképén harmonikus hatást érjünk el?

Ezeket a kérdéseket pedig az előző cikk folytatása válaszolja meg.