Riportkönyvek kategória bejegyzései

„Réka szuperül összehozta ezt a könyvet”

A Szofisztikált Macskán elismerő beszámoló jelent meg Szeder Réka Puncsapuk című könyvéről.

A szerző – aki elmondása szerint – nagyjából sosem olvas riportkönyvet, a megérzéseire és természetesen nagyfokú kíváncsiságára hagyatkozva vette kezébe Réka könyvét: „ha akarom, ha nem, a lelkem mélyén engem is nagyon foglalkoztat, hogy vajon mi veszi rá az embereket arra, hogy anyagi juttatások fejében testi (és nem ritkán érzelmi) kapcsolatot létesítsenek másokkal” – olvashatjuk a könyvajánló bevezetőjében.

Az írás, amit teljes egészében itt lehet elolvasni, arra is kitér, hogy mennyire jó, hogy Szeder Réka képes volt objektív maradni sugar daddy férfiakkal készített interjúi során, illetve, hogy olyan aspektusait is megmutatta a témának, amire elsőre nem is gondolnánk…

„Akiket érdekel a téma vagy a motiváció és nem ódzkodnak a néhol obszcén szókimondástól, azoknak igazi csemege lesz a Puncsapuk, de arra készüljetek, hogy nem könnyű olvasmány. No nem szó szerint, mert olvastatja magát, hanem azért, mert tényleg megüli a gyomrot és egy kicsit a lelket is.” – írja szofisztikáltmacska könyvajánlójában

A fotó forrása: https://szofisztikaltmacska.blog.hu/

Szép trófea vagy igazi társ?

A KultúrPara ajánlót írt Szeder Réka Puncsapuk című könyvéről, ahol a sugar kapcsolatok jellemzőit körüljárva ír a blogger arról, hogy vajon mit is takarnak ezek a férfi-nő kapcsolatok.

Érdekkapcsolat? Könnyű megélhetés egyetemista lányok számára? Esetleg tartalmasabb, érzelmileg is kielégítő társakat keresnek ezek a sugar daddy-k? A könyvajánló szerzőjének a könyvben szereplő interjúk elolvasása után az volt a tapasztalata, hogy ezek az urak – bár álmodoznak róla – nehezen találnak igazi társnak való hölgyeket, inkább csak mutatós trófeaként tekintenek a lányokra. „Ideális szórakozás, megfiatalodnak egy fiatal nő mellett, kevés problémával jár és mindenki megkapja, amit akar.” – írja bejegyzésében a cikk szerzője, aki kedvenc részleteire is kitér a könyvből.

A teljes írás itt olvasható.

Puncsapuk könyvbemutató

Örömmel tudatjuk, hogy
december 1-jén lesz legújabb riportkönyvünk bemutatója a Jelen Bisztróban, ahol Domszky László kérdezi Szeder Rékát a könyv kulisszatitkairól.

A beszélgetés után lehetőség lesz a könyv kedvezményes megvásárlására.

Mindenkit várunk szeretettel!

Mikor lesz az udvarlásból sugar viszony?

A pénzért vett szex mindig megosztja az embereket, de ebben az esetben is csak erről van szó? A KaposPont Szeder Rékát kérdezte a sugaring jelenségről, hamarosan megjelenő interjúkötete kapcsán.


– Elítéli-e ezt a jelenséget, megismerve néhányat a szereplők közül? Mekkora kutatómunka előzte meg a kötetet?

– A múlt november elején kezdődött munka során kezdtem megismerni a különböző interjúalanyaim véleményét, történetét, motivációit, ezután kicsit enyhült a nézetem velük kapcsolatosan. De csak mint az emberi jellem, és nem mint a tevékenység felé. Érdekes módon a 22 interjúalanyom közül mindannyian másképp fogalmazták meg, hogy mi is az a sugaring, és ők hogyan csinálnák, csinálják. Illetve felmerült sokszor kérdésnek, hogy egy elhalmozós udvarlás, ami csak egyoldalú, mikor csap át sugar viszonyba. Sokan már az elején kijelentették, hogy nem azért léptek fel az oldalra, hogy szexet vegyenek. Csupán ez a site mentes a tabuktól, így nincsenek felesleges körök.

A teljes interjú itt olvasható.

„Ez befektetés a jövőbe”

A soline.hu interjúja Szeder Rékával a Puncsapukról.

Huszonkét férfi egy kötetben. Egy dolog közös bennük mindannyian sugar daddyk, akik egzisztenciával rendelkeznek és ezt megosztják fiatal, csinos lányokkal is. Szeder Réka októberben megjelenő Puncsapuk című könyvében ezekről a különleges kapcsolatokról ír.

– Megtehetik, hogy eltartsanak valakit, de megjegyezték, hogy intelligens nőt keresnek, akinek vannak céljai, nem 40–50 kiló húst vesznek, hanem támogatják egy fiatal, csinos lány elképzeléseit. Befektetésnek tekintik a legtöbben ezt a tevékenységet – mondta el Szeder Réka. Van, aki alkalmi társaságra vágyik, de volt olyan férfi is, akinek két-három évig tartott ez a különleges kapcsolata. Interjúalanyaira egy online oldalon akadt rá Réka, többségük 40 körüli, a lányok viszont 18–25 év közöttiek.

A teljes interjú itt olvasható.

„itt mindenki tudja, hogy miért regisztrált”

Szeder Rékát, a Puncsapuk szerzőjét a She.hu kérdezte a sugaring jelenségről, ami a hamarosan megjelenő legújabb riportkönyv témája:

„A sugar daddyk és a sugar mommyk sikeres, jó egzisztenciával bíró, korosodó urak és hölgyek. Akik elsősorban a feszes testű, hamvas egyetemistákra hajtanak. És legfőbb vágyuk, hogy előre lefektetett, bonyodalmaktól mentes, harmonikus kapcsolatban élhessenek. A nemes cél érdekében pedig nem riadnak vissza attól sem, hogy már a kapcsolat elején megegyezzenek a viszony anyagi vonzatáról.”

Réka szavaival élve: „Ez egyfajta támogatás. Minden megegyezés kérdése, és szó sincs arról, hogy csak szex kapcsolatot keresnének a férfiak. Az interjúalanyaim közül többen is úgy fogalmaztak, hogy valódi párkapcsolatot keresnek. Igazából a társkeresés egy formájának tartják, amelyben a megszokottnál nyíltabb a kommunikáció az anyagiak és a szex terén.”

A teljes interjú itt olvasható.

Cukor és titkok

Legtöbbünk találkozott már a kifejezésekkel: Sugar Baby, Sugar Daddy. Definíció szerint nem mást jelentenek, mint hogy az egyik fél intimitásért cserébe a másiktól anyagi támogatásban részesül. Egy kölcsönösen előnyös viszonyként tartják számon, ami leggyakrabban fiatal, szárnynyitogató hölgyek, és idősebb, jómódú férfiak között jön létre, habár időnként fordított felállás is előfordul. A sugar-kapcsolatok mekkája a puncs.hu. Ha beütjük a keresőbe az oldal nevét, akkor őszinte vallomások, vélemények és megbotránkoztató cikkek sorozatát kapjuk.

A mindset pszichológiai szaklap oldalán olvashatjuk a fent idézett sorokat. És, hogy mi köze van mindennek kiadónkhoz? A cikket továbbolvasva kiderül, hogy ez lesz ősszel megjelenő legújabb riportkönyvünk témája.  Az előkészületek már javában folynak. Hamarosan jelentkezünk a borítóval is.

A teljes cikk itt olvasható.

„A legfontosabb műfaj az élő beszélgetés”

Kuti Veronika azt tartja a Vágyvirágzás legfontosabb céljának, hogy a könyvet olvasva elkezdjünk jól beszélni a szexualitásról. Kiemelte, hogy fontosnak tartja, hogy a könyv összképét valódinak tudja érezni, hogy valódi nők, valódi történeteit tudja megmutatni. Ebben az értelemben ez nem egy klasszikus riportkönyv, hanem beszélgető könyv, ahogy ő fogalmaz.

A Pannon Tv vele készült interjúja itt érhető el.

Vágyvirágzás – Könyvbemutató

Mohácson mutatták be először Kuti Veronika Vágyvirágzás című könyvét, amit a helyi tv is közvetített.

Szó esett a könyv céljáról, arról, hogy mennyire fontos lenne a szexualitásról jól beszélni. Megtudhatjuk, hogy alakult ki a mű szerkezete. És végül, hogy az interjúkat olvasva, a szexualitásról szókimondóan beszélve nem tesszük-e tönkre az intimitást.

Könyvajánló – Vastapsfelelősök

A Könyvutca blog írt könyvajánlót Lovász-Horváth Nikolett: Vastapsfelelősök című könyvéről.


Lovász-Horváth Nikolett könyvében betekinthetünk abba, hogyan zajlanak ezek a dolgok a hivatalos színházak esetében, végigkísérhetjük az előadás megszületését egészen a felolvasópróbától a premierig.
Színházi dolgozók mesélnek a munkájukról, tapasztalataikról, nehézségekről, izgalmakról, közben rengeteg anekdotát hallhatunk, amelyek a színfalak mögött történtek meg.
Megtudhatjuk mi a feladata a dramaturgnak, hogyan zajlik egy olvasópróba, hogyan dolgozik az ügyelő, a súgó, a kellékes, a rendező.
Mik azok a jelzésjelmezek, mi a különbség a rendelkező próba és az emlékpróba között? Történeteket olvashatunk remekül megoldott bakikról, vicces helyzetekről és nem vicces balesetekről.
Részletes képet alkothatunk egy rendezőasszisztens munkájáról, amibe éppúgy beletartozik a színészek lelkének ápolása, mint ahogyan rövid idő alatt keríteni egy kötéltáncost, tulajdonképpen sokszor megoldhatatlan feladatok és kérések megoldása a feladatuk.
Gondoltátok volna, hogy a színház kisegítő személyzetének vezéralakja az ügyelő, akinek utasításai megkérdőjelezhetetlenek?
A teljes bejegyzés itt olvasható.