Ad Librum Kiadó összes bejegyzése

Dr. Pataki János István: A magyar bírósági végrehajtás rendszere

Pataki János István munkájában egy igen nagy ívű téma, a bírósági végrehajtási eljárás magyarországi rendszerének bemutatására, történeti elemzésére és a hatályos problémák felvázolására vállalkozott.
A szerző követi a hagyományos jogtudományi kutatói módszertant abban a tekintetben, hogy a történeti előzmények bemutatásának – úgy a római jog, mint a magyar jog vonatkozásában – nagy teret szentel. Ezek mellett részletesen bemutatja a magyar végrehajtási jog jelenlegi szabályrendszerét, az ezzel kapcsolatos legfőbb személyi kérdéseket, a szabályozással kapcsolatos főbb problémákra és hiátusokra is rámutatva, továbbá igen részletesen elemzi a végrehajtással kapcsolatban rendelkezésre álló, az Igazságügyi Minisztérium által rendelkezésre bocsátott statisztikai adatsokaságot is.

A magyar bírósági végrehajtás rendszere. A bírósági végrehajtási eljárás rendszere, a végrehajtó szervezet, történeti előzmények, a szabályozás és a főbb problémák bemutatása, értékelése Magyarországon című könyv kapható a nagyobb könyvkereskedőknél, valamint kiadónk webshopjában is megvásárolható.

Bánszegi katalin: Libanon. Látnivalók, történelem, kultúra

Bánszegi Katalin útleírásában, a Libanon. Látnivalók, történelem, kultúra című könyvben a varázslatos biblia tájakra invitálja olvasóit. Libanont járva számos bibliai helyszín elevenedik meg a szemünk előtt, de épületek, mozaikok formájában nyomot hagytak rajta a későbbi korok kultúrái is. A partvidék kikötői évezredeken át csábították ide az uralmon lévő hatalmakat, hogy azok kereskedelmi forgalmukkal gyarapítsák az országot, illetve saját hazájukat.
A történelmi emlékhelyek sokaságának köszönhetően Libanon ma olyan, mint egy élő múzeum – évezredek kultúrájának a lenyomata. Ugyanakkor a történelem, a természet és a vallások olvasztótégelye is. Az országban maroniták, görögkatolikusok, szunniták és síiták élnek egymás mellett. Ugyanez a sokszínűség jellemző a természeti környezetre is. Hol máshol látunk még olyat, hogy a havas tél ölelkezik a napfényes nyárral? Ez az az ország, ahol délelőtt síelhetünk a hegyekben, délután pedig már a tengerben fürödhetünk. Ahol kulturált szállodák, jó közlekedés, biztonság, vendégszeretet és kiváló ételek várnak ránk. Színes, változatos, élménydús programokban lehet tehát részük a testi, lelki és szellemi táplálékra vágyó Libanonba látogatóknak.

Bánszegi Katalin könyve hasznos útikalauz valódi utazóknak és azoknak, akik foteljük kényelméből turistáskodnának. Személyes élményekkel és jó tanácsokkal tarkított szubjektív beszámoló napjaink Libanonjáról, látnivalóiról, lakóiról, egyben kalandozások a történelem útvesztőiben, bibliai tájakon. Történelmi ismeretekkel, regékkel és mesékkel, irodalmi-művészeti utalásokkal színesített libanoni körutazás is ez az útleírás.

A könyv kapható a nagyobb könyvkereskedőknél és kiadónk webáruházában is megvásárolható.

Recenzió a Biztonságtudományi szemlében glied viktor migrációról szóló könyvéről

Újabb recenzió jelent meg Glied Viktor: Az európai migráció két arca című könyvéről. A Könyvterasz kritikája után most a Biztonságtudományi Szemle 2021. III. évfolyamának 1. számában olvasható egy könyvajánló. Besenyő János egyetemi oktató kiemeli, hogy Glied 15 éves kutatómunkát zárt le a könyvével, amelyben – ahogy azt címe is sejteti – a migráció kérdését széles körben járja be a szerzője.

„… megismerhetjük a nyugat-európai közösség migrációs történetét, a bevándorlás jellegét, a kibocsátó térségeket és az európai válaszokat. Ez rendkívül lényeges abból a szempontból, hogy megérthessük, hogy az EU vezetői és az átlag állampolgárai nagy része is mért gondolkodik úgy a migráció kérdéséről, ahogy gondolkodik” – fejti ki Besenyő. De foglalkozik a könyv azokkal a mély társadalmi, politikai, gazdasági kérdésekkel és vitákkal is, amelyek a bevándorlás kapcsán az elmúlt évtizedekben felmerültek. Például a biztonsági kihívásokkal. A harmadik fejezetben Magyarország példáján a migrációs válságot és az arra épülő kommunikációs kampány kérdéskörét járja körül Glied. „A szerző itt is igyekszik objektívan bemutatni a migrációs időszakot és a magyar kormány arra adott válaszait. Bár a kormány több döntését is elfogadja és ésszerűnek nevezi, a kormányzati kom-munikációt azonban sokszor leegyszerűsítettnek és megosztónak tartja” – áll a recenzióban.

A könyv elolvasása után – zárja a kritikus a könyv méltatását – egyértelművé válik, „hogy a migrációnak nem kettő, de sok millió arca van. Éppen ezért egyáltalán nem lehet a migráció kérdését egységesen kezelni, hiszen minden ember, eset vagy szituáció, más és más megközelítést igényel. Ha erre a felismerésre eljut az olvasó, akkor a könyv már elérte a célját.”

A Közösség nélküli ember könyvbemutató – Videó

Szeptember 17-én került megrendezésre Körmendy Lajos: A közösség nélküli ember című könyvének bemutatója, amelyen a szerzővel Dr. Kovács Gábor filozófus beszélgetett.

Modernitásról, társadalmi fejlődésről és a nyugati társadalmak előtt álló kihívásokról – főként a közösségek felbomlásának következményeiről – egyaránt szó esett a bemutatón.

A keresztény vallás megszületésének története könyvismertető

Remek könyvajánlót közölt a GyőriSzalon.hu az Kovács Görgy: A keresztény vallás megszületésének története című Ad Librum kiadványról. Csiszár Antal ismertetőjéből közlünk részletet:

” Felettébb érdekfeszítő könyvvel találkoztam a minap, s egyből lecsaptam rá. Kovács György A keresztény vallás megszületésének története című kötetében Krisztus születésének, csodás tetteinek, kereszthalála körülményeinek, a keresztény vallás kialakulásának és terjedésének eredt a nyomába. (…)

Az író Máté és Lukács evangéliumát vette különösen górcső alá, s a bibliai események történelmi megfelelőit kerete. Ennek a fényében is próbálta kronológiailag beazonosítani a történéseket, és a számos adat egybevetésével igyekezett feltárni Jézus születését, Heródes halálának évét. ”

A könyv elérhető a Libri és Líra könyvesboltjaiban, illetve megrendelhető a kiadó webboltjában is.

A lélek meztelensége

Zaka Dóra*

Pintér Zoltán: Vetkőző lelkek

A könyv borítása figyelmet megragadó és elgondolkodtató: két ember jelenik meg, akik a valóságban egymással szemben állnak, azonban lélekben összekapcsolódnak. Lényegében ez a lelki meztelenség, pontosabban annak elérésének folyamata az, ami a könyv címét adja. A szerző Gestalt-terapeuta, tréner és coach, maga a szöveg pedig részben egy belső monológ, részben pedig konkrét terápiás üléseken elhangzottak írásos verziója. A könyv tagolását tekintve szokatlan, újszerű, szinte minden mondat új sorban kezdődik. Stílusában elmélkedő, filozofikus, gyakran kalandozik el a szavak jelentésén is, ugyanakkor időről-időre helyet kap benne egy-egy pszichológusokra vonatkozó vicc is. Rengeteg irodalmi hivatkozás és idézet van a könyvben, Babits Mihálytól Kierkegaardon, Mark Twainen, Arthur Milleren és Thomas Mannon át eljutunk a zenéig, azon belül is Demjén Ferenc A szabadság vándorai című művéig.

A könyv összességében két nagy fejezetre tagolódik. Az első a „Felöltözve” címet viseli és két részből áll, amelyek szintén további alrészekre bomlanak. A második nagy fejezet címe „Átlépni önmagunkon”, ez szintén két részből és további alfejezetekből áll. Bár felépítése rendkívül jól tagolt, mondanivalóját igencsak nehéz összefoglalni, annyira sokrétű.

A könyv számomra legérdekesebb momentuma, hogy végigkíséri a szútra stílus, amelyről megtudjuk, hogy ez az a stílus, amelyben korábban sok bölcseletet írtak. Lényege az volt, hogy ha valamit hat szóval le lehet írni, akkor csak ötöt mondtak el és a hatodikra rá kellett találni. Ennek a hatodik szónak a keresése az, ami többször is visszaköszön a műben. Emellett konkrétan kimondásra kerül, hogy valójában saját félelmei, sértettsége, szégyenérzete, elvárásai, dühe és bizonytalansága az, ami foglalkoztatja. A hozott esetek kapcsán így elkezd gondolkodni saját magáról is. Ahogy halad előre a gondolatfonala mentén, egyszer csak megjelenik benne a fáradtság, a drámamentes élet iránti vágy. Az erről megfogant, üdítően könnyed gondolatai az „Örömterápia” alfejezetben kapnak helyet, majd ismét visszatér a korábbi elmélkedő attitűd.

Összességében a könyv kulcsmondatának a következő tekinthető: „Eddig csak élt, most már tudja is, hogy él”. Ez az első oldalakon tűnik fel először, és több ízben visszatér a könyv során. Ami miatt különösen érdekes ez az olvasmány, hogy egy terapeuta „levetkőzése”, valódi önbemutatása történik benne, hiszen beleszövi a saját terápiáján megtapasztalt élményeit is. Közben pedig boncolgatja a kérdést, hogy mitévők legyünk akkor, ha „levetkőzzük a manővereinket”? Mit csináljunk helyette? Ezek a kérdések inkább költőinek tekinthetők, mint valódi válaszra váróknak. Az író konklúziója is ennek feleltethető meg: „nem tudni, van-e megvilágosodás, de valójában a keresés számít”. Ugyanakkor az olvasókat aktivitásra, visszajelzésre sarkallja, hisz könyvét e-mail címével zárja és várja, hogy az olvasók megosszák vele, milyen emlékek és képek törtek utat bennük a könyvvel való ismerkedés során. A mű elolvasását ajánlom minden filozofikus elmélkedésre nyitott ember számára, aki szívesen belelátna kicsit abba, hogyan gondolkodhat egy terapeuta. Ennek mentén akár önismereti hozadékra is szert tehet az olvasó.

*pszichológus, pár- és családterapeuta jelölt



Hogyan segítenek a népmesék az önbizalmunkon?

A Bonum TV Délelőtt című műsorának vendége volt Végh-Fodor Mónika. A meseterápia beszélgetéssorozat központi témája ezúttal az önbizalom. Vannak-e olyan népmesék vagy műmesék, amelyek az önbizalom növelésében segítenek? Hogyan kell ezeket a meséket olvasni? Csak a felnőtteknek szólnak-e a népmesék?

Ezekre a kérdésekre kereste a választ a műsorvezető és a Mesetréning irónője.

A teljes beszélgetés itt nézhető meg.

Hárman párban?!

Zaka Dóra*

Gelsei Bernadett: A hűtlen, a megcsalt és a szerető – A szerelmi háromszög pszichológiája

Ahogy a kezembe vettem Gelsei Bernadett könyvét, hogy megvizsgáljam a borítóját, illetve az ajánlót, nem igazán tudtam eldönteni, hogy egy pszichológiai szakkönyv vagy egy önsegítő könyv fog várni rám a lapok sorain. Valójában a kettő kombinációját kaptam. A szerző döntésmentor, illetve addiktológiai konzultáns, akinek ez az első nyomtatásban megjelent könyve. A húsz év munka- és személyes tapasztalatát összefoglaló írás 290 oldalon keresztül boncolgatja a párkapcsolatok, a megcsalás és a szerelmi háromszögek kérdését.

Az olvasó rögtön a „Bevezetés” indító mondatában közel kerül az íróhoz azzal, hogy utóbbi sajátélményt oszt meg: „Szerető voltam”. Ebből tehát azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy nem egy szakirodalmi áttekintés lesz a könyv, hanem annál jóval több. Ez a kijelentés azonnal felkeltette a kíváncsiságomat, amit csak tovább fokozott, hogy közérthető, olvasmányos stílusban folytatódik a könyv további része is. Szintén az első oldalakon találkoztam a következő megállapítással: „Éppen ezért hiszek abban, hogy szerelmi háromszög megjelenése az életünkben mindig tanít bennünket valamire, amit egyébként nem lennénk képesek meglátni, megtanulni”. Ez számomra, így első olvasásra kissé énidegennek hatott, ugyanakkor most, a könyv elolvasása után, már értem, mire is gondolt a szerző.

Maga a könyv öt részre tagolódik, ugyanakkor ezek nem határolhatók el élesen egymástól. Az első részben általánosságban a hűség és hűtlenség témája kerül kibontásra, majd a második fejezetben már konkrétan a szerelmi háromszög pszichológiájáról olvashatunk. Így tehát a kapcsolódó pszichológiai elméletektől eljutunk a szerelmi háromszög résztvevőiig, mindegyiknek egy-egy külön fejezetet szentelve, ez adja ki a további három fejezetet. Szintén a könyv első felében kap helyet a két leggyakoribb hűtlenségi helyszín, az internet és munkahely bemutatása. Kitér az okokra, a kialakulásra és a viszony fenntartásának lefolyására, konkrét példákkal bemutatva, hogy az olvasó számára átélhető legyen ezeknek az életszerűsége.

A szerző szemlélete a témáról már a könyv elején elénk tárul. Gondolkodásmódja szerint „a párkapcsolatban, egyéb más emberi kapcsolatokban a hűségre való törekvés lehet egy cél”, nem kezeli azt a párkapcsolatok alapvető adottságaként. Ez a látásmód hatja át mindvégig azt, ahogy gondolkodik az egyes szerepekről. Konkrét eseteket hoz, olyanokat, amelyekkel a saját munkája során találkozott, illetve amelyet ő maga élt meg, amíg szeretőként volt jelen egy férfi mellett. Ezeket a példákat aztán a témában való elmélyüléssel együtt tovább részletezi. Szót ejt néhány releváns és a párkapcsolatok pszichológiájának szempontjából elengedhetetlen elméletről, így a Sternberg nevéhez fűződő „szerelem háromszög” elméletéről, a szeretetnyelvekről, valamint a párkapcsolatok fejlődési szakaszairól, amelyeken át elvezet az út az érett felnőtt párkapcsolatig.

Több szempontból megjelenik a szerelmi háromszög függőséghez való hasonlítása – ez nyilván a szerző szakmai orientációjából is adódik, ugyanakkor releváns összefüggéseket tár elénk ez a nézőpont is. Ezen kívül végigvonul a könyvön a szerző által megalkotott, úgynevezett „csápelmélet”, amely azt hivatott szemléltetni, hogy hogyan és miért kezdenek és tartanak fenn az emberek szerelmi háromszögeket. Elmélete szerint mindannyian száz csáppal kapcsolódunk a párunkhoz, azonban megeshet, hogy nehézségek vagy akár az idő előrehaladtával ezen csápok közül néhány leesik és már nem talál új kapcsolódási lehetőséget az alapkapcsolatunkban. Ilyenkor új felületet keres, amihez csatlakozni tud, így kerül a képbe a szerető. A teljesség igénye nélkül felsorol több olyan területet vagy párkapcsolati jellemzőt, amelyek kiemelt jelentőségűek, mint például a spontaneitás vagy a szexuális izgalom. Az ezeket képviselő csápoknak elengedhetetlenül tapadniuk kell valahova. E területek valójában azok a hiányok, amelyeket a legnehezebb elviselni egy párkapcsolatban, emiatt minél hamarabb arra törekszünk, hogy betöltsük őket és a leesett csápjaink kapcsolódni tudjanak valakihez. Egyidejűleg ezek a hiányterületek azt is kijelölik, hogy mivel lenne dolgunk az alapkapcsolatunkban.

Mint már említettem, külön fejezetet szentel „A hűtlen”, „A megcsalt” és „A szerető” szerepeknek. Különösen érdekes, hogy mindegyik szerepet különböző szakaszokra és alszakaszokra osztja: így például a hűtlen fél szempontjából a hűtlenségi viszony kapcsán megkülönbözteti az incselkedés, a beleengedés és a felismerés időszakát, majd a hűtlenségi viszonyból való kilábalás kapcsán a beismerés, a bizonytalanság, illetve a visszatérés időszakát. Ezután a felsorolás után pedig minden szakasz kapcsán kifejti az oda kapcsolódó releváns eseményeket, kimeneteli lehetőségeket és felmerülhető nehézségeket. Futólag érinti a gyász kérdését is, amelyet a megcsalt fél érzelmeihez hasonlít, amelyek a megcsalás feldolgozása során jelennek meg benne.

A könyv egyedülállóságához hozzájárul, hogy mindegyik élethelyzet kapcsán megemlíti, hogy milyen érzéseket élhet át a résztvevő, és hogy ezek bár kellemetlenek, megjelenésük mégis teljesen természetes. Szintén kitér arra, hogy adott helyzetből miként lehet kilépni és közben milyen akadályok kerülhetnek felszínre. Tehát nemcsak elméleti szinten kerülhetünk közelebb a szerelmi háromszögek megértéséhez, hanem konkrétumok is a rendelkezésünkre állnak a könyv elolvasása után. Ami pedig még gyakorlatiasabbá teszi az egészet: az önsegítő feladatsor, ami a három, szerepeket bemutató fejezet után található. Ezek egyrészt azt mozdítják elő, hogy rápillantsunk, hányadán állunk most az alapkapcsolatunkkal, illetve a szeretői viszonyunkkal, valamint segít tisztázni az érzéseinket és a saját felelősségünkre is rávilágít. Ezáltal nemcsak a viszony kapcsán keletkezett negatív érzelmek feldolgozásához járul hozzá, hanem az önismeretet is tágítja.

Összességében elmondható, hogy a szerző kedveli a kategorizálást – gyakran ír különböző témákról úgy, hogy azokat kategóriákba sorolja, mint például az embereket, aszerint, hogy a megcsalást miként tudják feldolgozni: úgy, hogy semmit nem tudnak róla vagy úgy, hogy mindent tudnak róla, hogy csak egyet említsek. Szintén több alkalommal hangsúlyozza, hogy a bemutatott példákban szereplők „alapvetően rendes nők vagy férfiak, mégis belekeveredtek egy szerelmi háromszögbe, annak ellenére, hogy úgy gondolták, ez velük soha nem történhet meg”.

Hogy kinek ajánlanám? A szerző megfogalmazása szerint a könyv „elsősorban azoknak szól, akik szerelmi háromszögben rekedtek (…) és tehetetlennek érzik magukat”. Én a magam részéről, magánemberként bárkinek tudnám ajánlani, aki szeretne erre az amúgy kényes témára egy nagyon más, új szemszögből ránézni. Továbbá, mivel szinte elkerülhetetlen, hogy akár egyik szerepbe belekerüljünk, akár az ismerősi, baráti körünkben szembesüljünk hasonló helyzettel, nem árt, ha tudjuk mi állhat a háttérben és mik a lehetőségeink. Emellett pszichológusként, pár-és családterápia során gyakori, hogy megcsalással, féltékenységgel dolgozunk, így a könyvből kapott szemlélet ott is abszolút hasznosítható.

*pszichológus, pár- és családterapeuta jelölt

Újból a Puncsapukról írtak

A cintiblogol oldalon összefoglaló könyvajánló jelent meg Szeder Réka Puncsapuk könyvéről. A bejegyzés szerzőjének bár nem volt már ismeretlen a téma, mindenképp kiegészítette olvasmányélményeit a riportkönyvben szereplő 22 sugar daddy véleménye.

„Kezdeném azzal, hogy kifejezetten szeretem az ilyen műfajú könyveket, mert talán ezek tükrözik legjobban a valóságot. Az életszerűség nálam nagyon fontos, ha egy könyvről van szó, és Szeder Réka könyve ezt hiánytalanul megadta nekem.” – írja bevezetőjében a blogger, aki a sokatmondó könyvborítóra is kitér írásában.

A beszámoló teljes egészében itt olvasható.

Könyv a színházi kulisszatitkokról

A Papageno – Élménykalauz ajánlót közölt Lovász-Horváth Nikolett színházi kulisszatitkokat bemutató riportkönyvéről.

A Vastapsfelelősök egy olyan, a nézői szemnek láthatatlan világba vezeti az olvasókat, amelyek telis-tele vannak titkokkal. A szerző többek között olyan színházi háttérdolgozókat mutat be, akiket bár nem világít meg soha reflektorfény, nélkülük egy előadást sem lehetne színpadra állítani.

Színházbarátok számára kötelező olvasmány ez a könyv.

A Papageno ajánlóját itt olvashatják.