Címke: Fanyűvők

Kritika a Fanyűvőkről

Kritika jelent meg Villax Richárd Fanyűvők című regényéről. Köszönjük szépen Nikinek, a Könyvesem bloggerének.

Niki szerint Villax Richárd első könyvével jó úton jár, hogy remek író legyen, de érdemes lenne a fordulatokon és a karaktereken többet dolgoznia a továbbiakban.

„Azt el kell ismerni, hogy a szerzőnek van érzéke az íráshoz[.]”

„Összességében nem rossz a Fanyűvők, eltekintve a fentebb megnevezett észrevételeimtől. Eredeti az ötlet, ez pedig tetszett.”

„Szerintem jó úton halad a szerző, pusztán csak kell még egy kis gyakorlat.
Ha egy hazai különlegességre vágytok, akkor adjatok esélyt a történetnek! :o)”

A teljes kritika itt érhető el.

Kezében szabadság könyvbemutató

Október 13-én 18:00-kor mutatják be szerzői a Kezében szabadság című ünnepi antológiát a Rottenbiller utca 10. szám alatti könyvtárban.

1956 – ahogy még sohasem láttad! A kalandirodalom eszközeivel bemutatni forradalmunkat – ez volt a célja annak a tíz embernek, kiknek nevei a mellékelt plakáton találhatóak. Köztük szerzőnknek, Villax Richárdnak is.

A teljes cikk Villax Richárd írói oldalán megtekinthető.

Villax Richárd a tévében!

Villax Richárdot meghívták a 9.tv Heti portré című műsorába. A kulisszatitkokról korábban szerzői honlapján már itt írt.

Az interjú során beszél a Fanyűvő figurájáról, az írás folyamatáról, készülő új műveiről és küldetéstudatról.

Félménybeszámoló – Villax Richárd kulisszatitkokba avat be

Villax Richárddal írói portrét készítettek a 9.tv munkatársai. Az író ezt az élményét meséli el e heti posztjában, és betekinthetünk kicsit a kulisszatitkokba is.

Hamarosan a vágott anyag is elérhető lesz az interneten.

Még egyszer Botondról

Villax Richárd író elhatározta, hogy a Fanyűvők licitre bocsátásával segít egy beteg kisfiúnak, Pócs Botondnak, aki a műtétjére vár. Az elhatározásról és magáról az eseményről is mesél eheti bejegyzésében, mi több, újra felszólít mindenkit, hogyha lemaradt volna a licitről még van lehetősége megtenni.

„Elképzelhető, hogy mások is részt vettek volna a játékban, de – paradox módon – Orsi és Roland éppen nagylelkűségükkel szorították ki őket. Számukra továbbra is fent tartom a „B” lehetőséget: tehát könyvem beszerzési árának (1953 Ft) és bolti árának (2790 Ft) különbségét felajánlom a számlára, ha írnak a villaxrichard@gmail.com -ra, Botondra hivatkozva.”

A teljes bejegyzés itt érhető el.

Nyaralni annyi, mint élni – Villax Richárd írása

Villax Richárd is kihasználta a nyarat, és miközben a gyerekek pancsoltak, ő az életen elmélkedett. Az eredeti bejegyzés Richárd írói oldalán található meg.

Ahányan megpróbálták megfogalmazni, hogy mikor nevezhetünk valakit írónak, annyi definíció született. Ha azon múlik a státusz birtoklása, hogy a mindennapok üresjárataiban megírandó történetek, metaforák kezdenek idegpályáimon keringeni, nos, akkor én is író vagyok.
Amikor a családi nyaralás során belemélyedtem a víztükör csillogásának tanulmányozásába, a hátam mögül gyakran hallottam gyakorlatias feleségem évelődését:
– Most elmélkedik!
Pedig csupán az járt a fejemben, hogy egy néhány napos nyaralás is mennyire lemodellezi magát az életet.
Az egész a zötykölődéssel kezdődik, busszal, vonattal utazunk, ülünk benne tehetetlenül, még semmi sem múlik rajtunk. Mellettünk a hátizsákunk, majd annak tartalmával kell valamit kezdenünk érkezésünk helyszínén, persze, egy-két elfelejtett használati tárgyat pótolhatunk még.
Félálomban szinte lebegünk, és ebbe a kegyelmi állapotba vág bele a „kiszállni” parancs. Olyan jól elvoltunk, legszívesebben sírnánk!
De nem a könnyeink záporoznak, hanem a kérdések. Vajon várnak-e minket? Tényleg olyan lesz-e minden, amilyennek ígérték? Segít-e a gondnok, ha kérünk tőle valamit? Ugyan egy-két borús időszak elkerülhetetlen, de azért, ugye, a napfényes napok lesznek túlsúlyban?
Esténként odaférünk a tűzhöz pecsenyénket sütögetni? Találunk valakit, akivel éjjelenként táncolhatunk?
Mi a helyzet a vízi csúszdával? Ha felmászunk oda magasra, és onnan lecsúszunk, nagyon mélyre süllyedünk-e? Lesz-e mentőöv?
Összefuthatunk a szomszédos üdülő vendégeivel. Kinevetnek minket: lúzerek vagyunk, cuccoljunk át! Ott náluk szebben süt a nap, miért ragaszkodunk ahhoz a helyhez, ahol elkezdtük?
Égető kérdések ezek, de nyaralásunk első fele mégis viszonylagos gondtalanságban telik. Amíg egy reggelen ránk nem talál a melankólia: bambulunk a bungalónk előtt, kávéval, cigivel a kézben, és rádöbbenünk, hogy már el is telt időnk fele. Jó pár nap volt elvileg, de a gyakorlatban egy röpke pillanat.
Közben egyre többen távoznak a vendégek közül, akiket megszerettünk. Újak jönnek, de velük nem értünk szót, mert pont olyanok, mint mi voltunk az elején. Fejest ugranak a mély vízbe, nem veszik tudomásul, ha leégnek, fekszenek egymáson, mint a heringek, csak a fű érdekli őket.
Utolsó napjaink a távozás gondolatával telnek. Pont most, amikor végre kiismertünk mindent, a titkos bejáratokat, a mély vizeket, megtaláltuk a vízibicikli-kölcsönzőt – de már nincs energiánk hajtani.
Most tudnánk igazán élvezni a nyarat, ehelyett beadjuk a kulcsot a recepción. Újabb tehetetlen zötykölődés veszi kezdetét, majd visszaérkezünk abba az áthatolhatatlan szürkeségbe, ahonnan jöttünk.
Hogy lesz-e következő nyaralás, arról megoszlanak a vélemények. Reméljük igen, mert hiába panaszkodunk az ellátásra, azért ez egy jó buli!

Véleményes oldal Villax Richárd honlapján!

Elsőkönyves szerzőnk, Villax Richárd honlapján új vélemények jelentek meg Fanyűvők című regényéről.

Az oldal folyamatosan frissül. A legújabb kritikák és vélemények lesznek itt összegyűjtve.

Akinek kedve támadt elolvasni a regényt, megveheti a kiadó könyvesboltjában.

Újabb interjú született Villax Richárddal

Villax Richárd elsőkönyves írót a Ferencváros helyi lapjának szerkesztője felkérte egy interjúra. Az író beszámolóját közöljük, az eredeti bejegyzés Richárd oldalán található.

Köszönöm, Ferencváros!

Mint minden budapesti városrésznek, így a kilencediknek is van ingyenesen terjesztett, önkormányzati magazinja. Hírlevelektől hemzsegő e-mail postafiók átböngészése után bizony jó érzés kézbe venni egy ilyen kiadványt! A Google-féle hírkereső helyett végre hozzáértő szerkesztők, újságírók vezetnek minket végig kéthetente a kerületen, programokat ajánlanak, beszámolnak a Ferencvárosban zajló sportélet eseményeiről.
… És az augusztus 17-ei lapszámban, az előkelő negyedik oldalon egy teljes oldalt szentelnek szerény személyemnek! Illetve munkáimnak, hiszen „ők” – úgy vélem – sokkal fontosabbak, mint én vagyok.
Digitalizált világunkban az írott sajtónak egyre nagyobb respektje van. Talán ezért is kapom a rengeteg gratulációt élő szóban és a közösségi oldalakon.
Pedig – álszerénység nélkül mondhatom – az elismerés ezúttal nem engem illet. Én csak kérdésekre válaszoltam. Ez nem iskolai kérdezz-felelek volt, hiszen nem kellett semmit betanulni, csupán az amúgy is bennem kavargó gondolatokról számoltam be.
Beszélhettem a már megírt Fanyűvők című könyvemről, de ugyanúgy jövőbeli terveimről, családomról, kerületi kötődésemről. Az agytornászó kérdéseket Mózes Krisztián tette fel, a feladatot pedig Veres László főszerkesztő úr osztotta ki neki. Köszönet Tuba Zoltán fotósnak! Az ő érdeme, hogy az olvasók rájöhetnek: a cikk közepén látható kép nem a könyv címszereplőjét, hanem annak szerzőjét ábrázolja. 🙂
Köszönet a sok munkáskéznek, konkrétan a ferencvárosi postásoknak, akik eljuttatták több tízezer postaládába a kiadványt!
Hát így élek én itt a Ferencvárosban az ezredforduló óta, és tudom, hogy a következő kijelentésemmel Fociországban lefelezhetem az olvasótáboromat: Újpesten születtem.
Ez így alakult; József Attila szülőházától egy kőhajításnyira élek, éppen a hajdani ferencvárosi temető helyén. Ez adott (ám a jelek szerint nem) végső nyugalmat Vitkovics Mihály költőnek. Temetésén kint volt druszája, Vörösmarty – lehet, hogy éppen az én előszobám helyén lépdelt. Noszlopy Gáspár ’48-as forradalmárt pedig épp e régen volt temetőben végezték ki.
A spiritualitás tehát megvan. A többi rajtam múlik.

A hírnév szellőcskéje

Könyvvel kiállni a nagyvilág elé jó érzés természetesen, de az élet megy tovább. El is kell adni azt a könyvet, ezzel párhuzamosan írni a következőt. Ha kiforrott személyiség vagy, tudnod kell: nem tőled gurul a villamos, és a siker csupán több és keményebb munkára ösztönöz. 
A családban betöltött státusz sem változik. Egy tűrhetően sikerült rádiós szerepléstől a nem leégés büszkeségével szívemben tértem éppen haza, amikor ősszel oviba készülő fiam meglepett legújabb költeményével: „Harap utca három alatt megnyílott a buta apa.” (W. S. után szabadon). És akkor a nagyobbik gyereket meg az asszonyt nem is említettem.
Különös módon nem az író közvetlen világa, hanem tágabb környezete bolydul fel méhkasként egy regény napvilágra kerülésekor. A „hallom, könyved jelent meg” beszélgetésindítást követően az első kérdés így hangzik: „ugye ez magánkiadás?” A hangsúly pedig amolyan tetemre hívó; lám, itt egy ember, aki a gyermekei szájától nem átallja elvonni az utolsó falatokat, csak hogy költséges hobbijának élhessen. 
Ahogy pironkodva bevallom, hogy szociális helyzetem nem teszi lehetővé az effajta költekezést, és kénytelen voltam kivárni, amíg egy kiadó mögém áll, átesünk a ló túlsó oldalára. Innentől kezdve „megcsinált ember vagyok”, a ki nevet a végén játék győztese.
Pedig ha tudnák, hogy még csak az első lépéseket teszem egy bonyodalmasnak ígérkező játszma során, ahol olyan messze a cél, hogy annyira se látható, mint az óceán túlsó partja.
Viszont csalódást is tudok okozni. Akadt, aki felhívott azzal, hogy nem tudott ugyan meglátogatni a könyvhéten napernyő alatti ücsörgésem során, de számoljak be, mi volt. Ekkor nem kis büszkeséggel említem, hogy a dedikálás órájában eladtunk vagy másfél tucat Fanyűvőket, összességében még egyszer annyit.
– Csaaak?! – hallatszik a vonal másik végéről a hitetlenkedés.
A könyvhét forgatagában a nagyok legtöbbje sem ad el sokkal több példányt; matematikailag sem lehetséges, ha az író minden érdeklődővel vált néhány szót (mert azt azért illik), a találkozásra szánt órában csillagászati mennyiséget abszolválni.
Általában pedig: egy olyan országban, ahol az Edda gitárosának szólólemeze kettőszáz vásárlóval büszkélkedhet – ezt nemrég olvastam –, elég nehéz néhány nap (hét) alatt könyvből Károlyi-bibliával konkuráló mennyiséget eladni.
De egyik kedvencem akkor is ez a bemondás:
– Jó neked, hogy van időd könyvet írni! Én is olvasom ezt a sok sz@rt (sic!), na, mondom, ilyeneket futószalagon tudnék gyártani, csak hát tudod, a sok kötelesség.
Ilyenkor biztosítom az illetőt, hogy rengeteg időm van két gyermek mellett, akiket etetni, nyaraltatni kell (egyelőre nem a jogdíjakból). Különben meg mi sem egyszerűbb, mint könyvet írni, csak várod az ihletet, és ha nem vagy elég kötelességtudó, leülsz, gépelsz önkívületben. 
Kérdezik néha: a regényből mennyit írtam én, s mennyit a lektor? Feltételezik, hogy hathatós segítség nélkül képtelen lennék összehozni a történetet, ugyanakkor (ennek némileg ellentmondva) az én nevem alá érdemes betuszkolni másnak a gondolatait.
Pedig a lektor az lektor, nem társszerző. Társszerző alkat inkább én vagyok néhányak szerint. Nem kis meglepetésemre már most bejelentkeztek olyan olvasók, akik úgy gondolják, az ő életük megörökítésre méltó. Megtisztelő, hogy bennem látják a piktort.
Felvetette ezt a dolgot már állatgondozó-idomár (!), és beteg gyermeke oldalán sokat szenvedett anyuka. Nem ígérem, hogy az ő történetüket nem fogom megírni. Azonban a „hatéves koromig Drezdában éltem” típusú sztorikkal nehéz mit kezdeni. Talán egy „ovis gyermek visszaemlékezései” című memoár kifutja belőle.
Ki ne felejtsem az abszolút kedvencemet, a „mennyi idő alatt írtad?” kérdést. Újságírók ugyanúgy felteszik, mint olvasóim. A hatékonyságot mindenek fölé helyező világunk szüli ezt az érdeklődést.
Ha kezdési és befejezési időpontot mondok, az igencsak csalóka tud lenni. Ismerek írót, aki tíz nap alatt összehoz egy jó színvonalú regényt, reggeltől estig csak annak élve. (Gyermekei nagyok, meg tud élni az írásból.)
Ezzel szemben áll az én hosszú hónapokban, netán években mérhető teljesítésem – ami órákra átkonvertálva meglehet, ugyanazt a számot adja ki, mint a Nagy Testvér egy-két munkahete.
Egyébiránt meggyőződésem – már itt az út első szakaszán –, hogy a befektetett idő és energia egyenesen arányos a minőséggel. De ez vajon miért fontos az olvasó szemszögéből? Tetszik vagy nem tetszik az adott mű, ez itt a kérdés.
Ha pedig bejövős a könyv, teljesen mindegy, hogy egy „lúzer” alkotta-e évek keserves munkájával, vagy egy életművész pár hét alatt, írás közben fütyörészve.
Ha már a mennyiségi kérdéseknél tartunk: van, aki arra kíváncsi, mennyit kapok egy interjúért. Nos, például a helyi lap segítségével az, hogy negyvenezer háztartásba eljutok, már önmagában elég fizetség, nehéz volna ezt überelni. Nem is akarom. Sőt, nem is hallottam ilyenről, hacsak nem Hajdú Péter show-jára vonatkozóan. Egykori újságíró koromban nem fizettem én senkinek, fel sem merült ez a kérdés soha, mégsem kaptam egyszer se nemet, ha interjút kértem. (Sokan még a beszélgetés alatt elfogyasztott kávéjukat sem engedték kifizetni.)
Mindezen listát csupán a lazulás kedvéért hoztam össze. Természetesen nem szükséges, hogy a regényolvasó birtokosa legyen a bölcsek kövének a könyvkiadás, kereskedés és az írás tekintetében. Némelyikük mégis meglepően tájékozott – őróluk majd legközelebb.
De ami mindegyik olvasómra jellemző: cukipofák, akiket úgy szeretek, ahogy vannak!

Villax Richárd könyvlesen

Villax Richárd megleste, hogyan teljesít a boltokban a Fanyűvők. Az már biztos, hogy előkelő helyen rémisztenek a borító fogai.

Ma volt egy lyukasórám, elnéztem a Rákoczi úti Fókusz Könyváruházba. Reméltem, nem végzett túl nagy munkát a múltkori tűzvész – hát, az első emelet könyvestül odalett.
Továbbá kíváncsi voltam, „gyermekem” vajon vitte-e valamire a „napköziben”.
Jó előjel, hogy egész hamar megtaláltam, mert ez azt jelenti: mások is megtalálhatják!
A dolgozók szeretettel bánnak könyvemmel, őrajtuk nem fog múlni, tovább folytatódik-e Fanyűvő ámokfutása!

A szerző szorgalmasan töltögeti fel a tartalmat a Fanyűvők közösségi oldalára. Az érdeklődők itt juthatnak el az oldalra.

A könyv továbbra is megvásárolható a kiadó könyvesboltjában.