A Moly.hu-t böngészve @Chris véleményére bukkantunk, ami a Könyyvkritikák blogról származik. Ezúton is köszönjük. Néhány gondolat a bejegyzésből:
Lovász-Horváth Nikolett könyvébe egészen véletlenül futottam bele, azonban – mint színházrajongó ember – azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Igaz, eleinte kicsit féltem is tőle, hogy mennyire lesz bulvár az egész (erre utalt egy félmondat a kiadói fülszövegben), de szerencsére csalódtam: a Vastapsfelelősök egy olyan kötet, amelynek minden sorát élvezet olvasni.
(…)
Biztosan nem ez az első olyan mű a világtörténelemben, amely a színház kulisszáiról ír, de Magyarországon, a XXI. században mindenképpen hiánypótlónak mondható. Sajnos nem egyszer hallottam olyan kijelentéseket, hogy a színésznek könnyű, csak bemegy a színpadra, elmondja a szöveget, talán egy kicsit játszik is, majd kimegy, és végül learatja a babérokat. Vagy például, hogy a rendező annyit tesz, hogy a próbán elmondja, hogy ki mikor hol jön be, hova áll, majd hol megy ki. Nos, képzelhetjük, ha még ezekről a nyilvánvaló(nak vélt) munkáról így vélekednek páran, mi a helyzet a többiekkel, akik a háttérben munkálkodnak.
(…)
A kötetet ajánlom azoknak, akit kicsit is érdekel a színház világa, de az igazi rajongók vigyázzanak: a szerzőnő olyan átéléssel mutatja be ezeket a munkákat, hogy kedvünk lenne azonnal felmondani a munkahelyünkön, hogy elszegődjünk valamelyik teátrumhoz, mondhatni, bármilyen pozícióra.
Milyen önismereti utat mutatnak meg a mesék, kiknek jó a mesetréning és mire tanít a Piroska és a farkas története? Egyebek mellett ezekről is beszél Végh-Fodor Mónika, a 
