Szerzőnkkel történt kategória bejegyzései

„Hű, Csukás István székében fogok ülni, ami azért nagy szó!”

Nádasi Krisz, a Könyv Guru munkatársa saját blogján számolt be a 87. Ünnepi Könyvhétről. Az élménybeszámolóból egy részletet mi is közlünk, a teljes cikk itt olvasható el.

konyvhet8

„Délután egykor kezdődött a kerekasztal-beszélgetésünk Illényi Balázs szervezésében. Furcsa módon volt pár percnyi lámpalázam, amíg az előző interjút néztem: hű, Csukás István székében fogok ülni, ami azért nagy szó! Aztán máris nagy mesemondónkra figyeltem, aki épp azt ecsetelte, hogy új könyvének végén szerepel vele egy interjú, és hogy ez milyen szokatlan… Próza a verseket követően. Én pedig meg is jegyeztem Kovács Ildinek (aki afganisztáni magyar katonákkal készített interjút és ebből írt nemrég könyvet), hogy nem, ez inkább nagyon jó. Mert én imádom, amikor a könyv nem úgy fejeződik be, hogy „vége”, hanem találok még egy elemzést a műről (klasszikusoknál gyakori), egy interjút a szerzővel, de legalább könyvajánlót találok más kiadványokról.

Az egy óra hamar eltelt. Mivel életrajzokról volt szó, felajánlottam a közönségnek, hogy kérhetnek tőlem feladatlapot (te itt töltheted le), és nocsak, szinte egy emberként álltak fel a hallgatók, hogy váltsanak velem pár szót.

konyvhet12Örömmel láttam, hogy több olyan érdeklődő is a színpadhoz lépett, aki nyugdíjas éveiben járva szeretné megírni élettörténetét, és az Ad Librum kiadó vagy az én támogatásom iránt érdeklődik. Hogy miért örülök? Mert szeretem, amikor látom, mennyire érdekel benneteket az írás, hogy fejlődni szeretnétek, hogy tudjátok: a kéziratoknak bizony szüksége van egy plusz szempárra.

A beszélgetésről készült egy összefoglaló, ha érdekel az életrajzírás, olvasás, itt olvashatod!”

A teljes kerekasztal-beszélgetés itt megtekinthető.

Lezárás, visszatekintés, tanulság – Lilla könyvbemutatója

A 19 éves Barczikay Lilla végre fellélegezhet, túl van az érettségi szóbeliken is, most már azt kezd a szabadidejével, amit akar. S ha az olvasóknak szerencséje van, ebbe belefér egy új könyv megírása is.

Lilla írása a könyvhétről, az érettségiről és a könyvírás folyamatáról. Az eredeti bejegyzés itt tekinthető meg.

Túl a könyvhéten, a könyvbemutatón és az utolsó érettségi szóbeliken… Az érzést nem tudom leírni nektek, azt hiszem, még fel sem fogtam teljesen, hogy vége. Nem csak ennek a zsúfolt és megterhelő évnek, hanem egy korszaknak is. Végre jön egy nyár, amikor nincs tanulás, nincsenek kötelezők. Szinte nem is tudom, mit kezdjek a rengeteg szabadidőmmel.

Ugyan még nem kaptam kézbe a bizonyítványomat, mégis mondhatom, hogy végeztem. És ha valaminek a végére érünk, muszáj visszatekinteni és levonni a tanulságot!

A lezárás a könyvhéttel kezdődött. Akkor már nagyon éreztem a végét, ami nálam azt jelenti, hogy újult erővel (pánikkal) vetem magam a tételeim közé, éppen ezért kifejezetten jól esett az az egy óra kényszerpihenő. A kulturált unalom helyett, amire számítottam, egészen pörgős program kerekedett, ki se láttam a körém verődött emberek közül. A könyvet is akkor tarthattam először teljes valójában a kezemben. Kisebb betűivel karcsúbb lett, mint az első rész. Talán velem együtt a stressz belőle is lefaragott pár kilót, ki tudja? De jól mutatnak egymás mellett. Nagy testvér, kis testvér.

A következő forduló a könyvbemutató volt. Hatalmas élmény, esküszöm, minden alkalommal kicsit jobban élvezem, hogy kiülhetek elétek, és beszélgetünk. Pedig már az elsőnél sem hittem, hogy ezt még lehet fokozni. Az előre beharangozott kérdezz-felelek során feltett (és kihagyott) kérdések közül itt is megválaszolnék néhányat.

Hogy voltál képes érettségi időszakban könyvet írni?

Könnyen. Az írás volt idén az, amit örömmel csináltam, nem csak kényszerből. Inkább azt nem tudom, hogy bírtam volna ki ezt az évet könyvírás nélkül.

Kötődsz a szereplőidhez? Esetleg van kedvenced?

Természetesen kötődöm hozzájuk, törődöm velük, a legjobbat akarom nekik. Mindazok után, amiket átéltek, megérdemlik a boldog befejezést. Kaptak ugyan egy kis csavart abba a boldogságba, de hát én teremtettem őket, tartoznak annyival, hogy cserébe a kitartásukkal és erejükkel inspirálnak. Nem csak engem, hanem az olvasót is. És persze, hogy van kedvencem. Garas. Őt egyszerűen nem lehet nem szeretni.

Milyen érzés lezárni ezt a történetet?

Büszke vagyok, hogy eljutottam idáig. Ez az idei a lezárások éve, jövőre tiszta lap jön egy új történettel. Ezzel a két könyvvel már nincs dolgom, csak a háttérből támogatni.

Szoktál magadnak időkorlátot szabni?

Amikor időre akarok elkészülni, igen. Például, ha be akarom fejezni a könyvet a karácsonyi szünetben, mert az érettségis káoszban biztosan nem fogom. Na, ilyenkor vannak korlátok. Ihlet hiányában oldalszám, amikor pedig magától jön a történet, részenként húzom meg a határt, hogy meddig kell aznap megírnom. Legközelebb nem szeretnék ilyesmihez folyamodni. Csak én és a történet, a világ pedig majd illedelmesen megszűnik körülöttünk.

Mikor fedezted fel a képességedet? Mi vagy ki inspirált az írásra?

Általános iskola alsó tagozatában született meg az első versem, azóta írok. Műveim belső indíttatásból születnek, általuk teljesedem ki, velük tudom kifejezni a legbelsőbb gondolataimat és teret engedni a fantáziámnak. Az összes elképzelt helyzet és figura ki akar törni a fejemből. Amikor leülök írni, egyszerűen kinyitom előttük az ajtót. Rajzolhatnék is, de a rajzaimat sosem vette körül akkora lelkesedés, mint az írásaimat (nem véletlenül, hiszen a rajztudásom megragadt egy ötéves szintjén). A fogadtatás inspirál, a rokonaim, barátaim, tanáraim biztatása és támogatása. A nevetés, a mosolyok és a könnyek, amiket a szavakkal elő tudok csalni, az érzések, amiket történeteim kiváltanak az emberekből. Ez inspirál.

Biztos kevés időd maradt az olvasásra. Mi lesz az első könyv, aminek nekiugrasz?

Már megtettem. A magyar emelt szóbeli másnapján a szekrény legmélyére rejtettem a tételeket és a kötelező olvasmányokat, első utam pedig a könyvesboltba vezetett. Mostanra négy könyvet daráltam be. A Lélektársak sorozat és a Borzongás sorozat legújabb részét (a címeik: Misty és Sinner), a The Nightmare Affair-t, amit ajándékba kaptam és a Lehullott csillagokat (These Broken Stars), amelyet pedig a húgom polcán találtam. Mindegyik zseniális volt, de ez utóbbi magasan kiemelkedett az összes eddig olvasott könyv közül! Ez nem könyvelemző blog, úgyhogy bele se kezdek az áradozásba, viszont teljes szívvel ajánlom mindenkinek.

A kérdésekért köszönet Bojkának és keresztapámnak. A teljes kérdezz-felelek anyagot is szándékomban áll feltölteni egyszer, ne aggódjatok!

És azt hiszem, elértünk a lezárás utolsó fázisához, az érettségihez. Mindenki mondta, hogy utólag visszanézve könnyű lesz. És milyen igazuk volt! El se tudom képzelni, miért aggódtam, miért stresszeltem annyit. Vagy, hogy miért tanultam meg 39 tételt és húztam ki azt az egyet, amire nem maradt időm? De a vizsga előtt, tanulás közben a félelem és a vizsgadrukk fel, míg a tudásom leértékelődik. Ha újrakezdhetném, sem hiszem, hogy kevesebbet tanulnék. Ez így volt jó, így volt teljes, így tudtam azzal a gondolattal leülni a bizottság elé, hogy mindent megtettem, innentől nem rajtam múlik. Az már más kérdés, hogy ha most újra kéne kezdenem, világgá mennék. De hogy én ezt nem csinálom végig még egyszer, az egyszer biztos!

Lezárás. Visszatekintés. Tanulság.

És hogy mi a tanulság? Az érettségi szívás.

Elindult Barczikay Lilla író honlapja

Elindult Barczikay Lilla írónő honlapja. A legfrissebb hírek, érdekességek a könyveiről és magáról az íróról itt olvashatók.

Lilla minden héten jelentkezik egy bejegyzéssel – mesél az írás folyamatáról, újraírásról, az érettségi nehézségeiről.

Sok szeretettel és nagy lelkesedéssel vár Mindenkit a honlapján!