Hitvilágot teremtettem, és a valóságban megáldottak érte

A Triannita – Az árnylovasok című részben a király megkapja az ország koronáját. Ez igazi feladat volt számomra, hiszen olyan királyi ékszert kellett kitalálnom, ami kinézetével méltó párja lehetne bármelyik, főleg a magyar szent koronának.” Jenei András e heti írása hitről és áldásról.

„Hiszek Istenben vagy legalábbis valakiben, aki valahonnan – akár fentről – irányít minket és sorsunkat. Érzem jelenlétét, de mégsem vagyok vak fanatikus, nem tartom magam vallásosnak. Hiszek, mert valamiben hinni kell.”

Viktor(ia) & Feri, a kalmár

Villax Richárd e heti posztjában beavatja olvasóit következő regényének titkaiba – mely át van itatva egy kis politikai utalással.

„A profik óva intenek attól, hogy túl sok szereplőt mozgassunk a regényírás során, de egy ilyenfajta osztályközösséget azért mégiscsak be kell népesíteni. Többek között – tréfás kedvemben – megjelenítettem a két emblematikus politikus párharcát. Az egyikből lányt csináltam, Viktóriaként futtatom. (Nem azonos a Fanyűvők női főszereplőjével.) Másikuk – eredetije vállalkozói hajlama miatt – a Kalmár Feri nevet kapta. Ők ketten versengenek az osztályelsőségért, váltakozó sikerrel és eszközökkel.”

A saját történetem

V. Kiss Orsolya e heti posztjában beavatja olvasóit a kulisszatitkokba: mi inspirálta Janka történetének megírására.

„Amikor először találkoztam a jövendőbeli férjemmel, ő pont olyan volt, amilyen férfit akkor szerettem volna: sötét hajú, külföldi, és volt benne valami vagányság. Valami, amitől felnéztem rá, és egy erős, magabiztos férfinak láttam.

Visszagondolva, már a kapcsolatunk kezdete óta akadtak problémáink, olykor bántóan viselkedett, mégis összességében boldognak éreztem magam mellette, nagyon kedves tudott lenni, és a családom, barátaim is elfogadták.”

Reggeli áhítat

Mester Györgyi természeti képekkel teli versei nyugalmat hoznak az ember lelkére. Álljon most itt az egyik a kettő közül, a második írói oldalán olvasható el.

Reggeli áhítat

Csicsereg a reggel, oszlik a homály,
párállik a lég, ébred a táj.
Cseppen a harmat, dőlnek a szálak,
fűbe lapulnak, pihe-puha árnyak.
Kábít a hőség, roppannak az ágak,
nyújtózik a táj, minden víz árad.
A tüdő tágul, az elme meg bámul,
mi’ csoda a reggel, mely szem elé tárul.
Rezdül a levél, langy fuvallat kél,
nap sugarával keringőzik a szél.
Mosoly az arcon, tágul a tér,
a reggel bódulata lelkedig ér.

 

Töredékek

„Mintha, néha érezném, hogy szenvedélyem csillapszik, egy-egy faj újabb egyedének elejtése után. Az a belső képzeletbeli rubrika kipipálva, hát nem halok már meg nélküle…” – Vida Gusztáv gondolatai a vadászatról elolvashatók szerzői oldalán.

„Az elsők… Többféle írás van, az első, fölfokozott megélésé, s a letisztult, sommázó. Nekem csak az előbbi út a járható, mert hiányzik a kellő számú élményanyag.

Talán lehetne sokkal szebben, összeszedettebben. Némelyikük kifejezetten suta, ügyetlen. Nem baj, egy idő után hagyom is úgy. Az a történet már így rögzült.

Marad. Ez volt. Mitikussá válnak a szavak. Nem szépítek, a valóságot mesélem. A lelkemet írom, a hangulatot.”

Megjelent a Lélektérkép!

Megjelent Szakáczky Edit verseskötete, a Lélektérkép. Már megvásárolható a kiadó könyvesboltjában. Ha a gyönyörű borító nem lenne elég meggyőző, közlünk három verset a költő tollából, melyek a kötetben is elérhetőek.

Ha megszólal a csend

Négy fal között, két szó között,
két szó közé csend költözött.
Két fal közé, szavak köré…
Ma fehér ruhába öltözött…

Az ártatlan némaság,
ki álmából felkiált,
mert élni tovább már nem kíván.
Menj hát, menj el, hófehér némaság,
itt nem tart vissza többé senki már!

De hol marad a szó, a jó, a mindenható…?
Mi lát, mi hall, mi érez, mi felpezsdíti véred?
Mi megölel, ha fáj, mint régi, jó barát.
Mi legyőz veled ̶ bármi sors jön ̶ minden akadályt.

Hát gyertek haza, bölcs, jó szavak!
Ha kezünkben csak ennyi maradt,
ha a forrásból is csak kő fakad,
a szív is mindig hideg marad…

Gyertek velem, gyertek, szavak!
Színezzük át a fehér falat,
a várost, a mezőt, a szürke tavat…
Fessünk újra együtt tavaszt!

A buszmegálló

Szervusz, kedves buszmegálló, régi cimborám!
Ki vártál velem magányodban sok-sok délután.
Ki láttál nyomort, boldog mosolyt szürke arcokon,
ki befogadsz, s majd elengedsz a roskadt partodon.

Ki mindig ott vár, s hagyni nem fáj végső búcsút soha,
ki tűr, és tűr, úgy mozdulatlan, s nem kérdezi, hova…
Hová tart a nagy tömeg, mely elhagyja ezerszer,
melyet megóv naptól, jégesőtől, dacolva szelekkel?

Kit nem ölel meg boldog gyerek, nem kap érte hálát,
csak elhagyják, mint megunt játékot, s néha visszavárják…
Ki tűri népek lustaságát, otthagyott szemetét,
tábla tövén tárolód is színültig tele rég…

Kedves, drága buszmegállóm, mi lesz így tevéled?
Lesz-e, ki majd segít rajtad, mielőtt bevégzed?
Lesz-e, kinek gondos keze szemeted elsöpri,
ki nem száll fel a sárga buszra, s magányod eltörli?

Drága, kedves buszmegállóm, ez hát a te dolgod:
megérkezünk, s elhagyunk, mert így van írva sorsod…

Lélektérkép

Nyár van. Nyár van a világban.
Nyár az utcán, nyár a réten,
csak a szív fázik fagyos telében…
S tónak befagyott jegében
nézi most beborult egének
tükröződő képét…

Mint egy élő térkép…
Az átvonuló felhők
úgy formálódnak képpé,
s válnak teljes egésszé…

Válnak előbb utakká,
hogy léted kulcsát kutatván,
majd csillagfény és hold sugara
éjjel utad mutassák.

Válnak aztán zsenge rétté,
kedves, napos, szép vidékké,
hol megpihenve újraélnéd
régmúltakba veszett békéd…

Később tengerekké válnak,
hogy hullámok vad gyomrában
kapaszkodva vitorládba
evezz a béke tavára…

Majd rettegett erdőhöz érsz,
mi mindig hideg, bús és sötét.
Félelem nyeli el magányod,
kiutad még nem találod…

Egy árny lopózik lassan mögéd…
Nézz fel, nézz a lombok fölé!
Nem félsz többé, indulsz tovább,
magad sem tudod még, hová…

Csipkés ormú hegyek várnak,
a csúcs, az út a szabadságba…
Csákány, kötél, bakancs nálad,
ha a sziklák rajtad kifognának…

Sivatagban ér a reggel,
hol pusztító, vad szelekkel,
vadnyugati fegyverekkel
megküzdesz majd száz sereggel…

Hosszú volt, és nehéz harcod,
porba hajtod fáradt arcod.
Szíved mégis ébren tartod…
A sok sebhely szinte mardos…

De nem adja fel még a harcos,
ő nem szenvedi a kudarcot…
S bár messze még az útja vége,
bátran mondja: lám, megérte!

Hogyan alakul ki az írásmű

Hegedűs Rita e heti bejegyzésében arról vall, nála hogyan „működik” az írás folyamata, honnan merít ötletet.

„Van egy ötlet… Ennyi lenne? Sokszor valóban csak ennyi. Egy cikkből, egy hírből, egy olvasmányélményből, egy valós, valahol hallott történetből.”

Milyen érzés?

Elindult Sajter Gizella szerzői oldala! A költő első bejegyzésében arról beszél, milyen érzés elkészülni az első verseskötetével, és nyomdába adni azt. Kötete hamarosan megjelenik kiadónk gondozásában.

„Van az a módosult tudatállapot, amikor majdnem extatikus élmény maga az írás folyamata is és a pillanat is, amikor az utolsó pont után rájövök, hogy valamit alkottam, valamit adtam magamnak magamból. Gyerekkoromban sokat beszéltem az ötleteimről, és édesapám sokszor megjegyezte, hogy „ne beszéld ki magadból, írd le!” Gyerekfejjel meg is tettem, aztán a külvilág túlzottam elvonta a figyelmem a belvilágról.”

A dolgok eredete, avagy ennek a posztnak is ez a legfrappánsabb cím

Krencz Nóra e heti bejegyzésében arról mesél, miben gyökerezik az írás iránti rajongása.

„Kisgyermekkoromban még nem ismertem a betűket, de engem mégis lenyűgözött a tevékenység fizikai folyamata. Megfigyeltem, hogy édesanyám az íróeszköz segítségével miként veti papírra a különös alakzatokat, és egy idő után szokásommá vált utánozni a mozdulatot. Rengeteg füzetet és papírlapot firkáltam így össze, míg be nem kerültem az első osztályba.”

„Nagyon ígéretes írónőt fedeztek fel, úgyhogy mentem is olvasni a második kötetet”

Újabb kritika jelent meg az Anyám teremtményeiről. Köszönjük szépen Mandinak!

Néhány mondat a kritikából:

„Az elején kapunk életképeket Nita nemigazán hétköznapi életéből. A sulis intrika kihagyhatatlan, az erejének bemutatása is nagyon jó. Aztán van egy báljelenet, ahol kijelenti a gyám, hogy eladta valakinek Nitát… Ez volt az a pont, ahol először a fejemet csóváltam, hogy ez nem lesz jó…”

„A stílus egyébként gördülékeny, néha bele van csempészve humor, de ez is néha erőltetett (például annál a báljelenetnél, ahol feloszlatják az ünneplőket).”

„Az első kb. 100-150 oldal azért tetszett, mert akkor még olyan események történtek egymás után, amik úgy hatottak, mintha bármikor tényleg megtörténhetnének.”

A teljes kritika a Mandi könyvtára című blogon érhető el.

Az Ad Librum Kiadó és kiadói csoport honlapja