Címke: Könyv Guru

Interjú Solti Gabriellával, akinek verseskötete hamarosan megjelenik az Ad Librumnál

Időhiány miatt regény helyett inkább aforizmákban vall az életről Solti Gabriella, aki most megjelenő kötete kapcsán elmesélte Könyv Gurunak azt is, miként hatott az írásaira, hogy éveket töltött külföldön, különböző kultúrkörökben.

“A népszerűség mint szempont bennem sohasem merült fel, amikor írtam, mindig a szívemből jövő gondolatokat és érzéseket fogalmaztam meg, minden eladhatósági megfontolás nélkül” – vall az írás iránti szenvedélyéről Solti Gabriella, akinek a napokban jelenik meg Élet-ének című kötete az Ad Librum Kiadónál. A verseket, műfordításokat és aforizmákat is tartalmazó összeállítás szerzője Könyv Gurunak adott interjújában mesél arról, miként hatott műveire, hogy éveket töltött különböző országokban, miért szereti az aforizma műfaját és hogyan tervezi újraírni az Anna Kareninát.

Az interjú teljes terjedelmében a Könyv Guru portálon olvasható.

“Nem külső kényszerből írok. Ha nem megy… hagyom a francba”

Hogy látja a vadászatot és az orvvadászatot egy volt nyomozó? Miként ír önmagáról és az emberről vadásztörténeteiben? Interjú készült a Könyv Gurun Vida Gusztávval, a Volt egyszer egy Gencs szerzőjével.

“A nyomozás során a cél az elkövető, vagyis a tett bizonyítása, míg a vadászat során maga az állat élete a tét” – fejtegeti Vida Gusztáv, mi a hasonlóság a nyomozói munka és a vadászat között. A Volt egyszer egy Gencs című vadásztörténeteit az Ad Librum Kiadó gondozásában a közelmúltban publikáló szerző az interjúban beszél írói időbeosztásról, a verseiről és arról is, hogy mivel próbálja meggyőzni a vadászatot elítélőket.”

“Nagyon tanulságos más-más kultúrák ablakain keresztül kinézni a nagyvilágra”

Könyv Guru a napokban interjút készített Sajter Gizellával, mely itt olvasható.

“Néha olyasmit is olvasok, amit a legkevésbé sem kedvelek, mert jó ötleteket adhat” – meséli Sajter Gizella, akinek a napokban jelent meg első verseskötete, az Ad Librum kiadó gondozásában publikált Tudatelégtelenség. Az Olaszországban élő költőnő az interjúban beszélt belső otthonteremtésről, a fotózás és a költészet kölcsönhatásáról, arról, miért vitázik folyamatosan önmagával, hogyan kéne a költészetet az iskolában tanítani és hogy miért nem aggódik, ha nem jön az ihlet.

Hányféle témája lehet a visszaemlékezésünknek?

Hajlamosak vagyunk a visszaemlékezés kapcsán egy dologra asszociálni: az életünk történetére. Pedig mennyivel gazdagabb ez a műfaj a puszta önéletrajznál, esetleg események naplószerű felidézésénél – ahogyan ezeket a kérdéseket korábban már érintettük itt és itt is! A jó memoár döntően egy szempontot, eseménysort, vonulatot emel ki az életünkből, és erre fókuszálva dolgozza fel a múltunkat, pontosabban annak csak egy fontos részét. Könyv Guru ezúttal azt veszi végig, milyen (főbb) alműfajokra bontható a visszaemlékezés, életünk mennyiféle története válhat memoárrá. Az eredeti cikk itt található.

A felsorolt témák nemcsak azért érdekesek, mert a visszaemlékezések sokszínűségére hívják fel a figyelmet, hanem azért is, mert segítenek jobban meghatározni, mi is a valódi témája a memoárunknak. Ha ugyanis sikerül az elején pontosan meghatározni, az életünk melyik eseménysorát, tapasztalatát akarjuk összefoglalni ebben a formában, sokkal olvasmányosabb, összeszedettebb, dinamikusabb írás fog születni.

* * *

  • Celebek, sportolók, közéleti személyiségek, színészek vagy politikusok visszaemlékezései
    Vagyis mindazok az emberek, akik közfigyelmet érdemelnek vagy kapnak, magyarán valamilyen szempontból híresek. A felsorolás természetéből fakadóan a témák igen különbözőek lehetnek, mindenkinek a saját kiválasztott életszakasza, de még különbözőbb lehet az írások értéke. Hiszen egy valóságshow-szereplő tündöklése (és bukása) alighanem egészen más súlyú, mint egy politikus pályájának története vagy egy köztiszteletben álló sportoló karrierjének felidézése – a nehéz és a szép pillanatokkal együtt. A legjobb írások ebben a műfajban nagyon hamar történelmi forrássá nemesednek.
  • Úti visszaemlékezés
    Amint azt múltkori posztunkban kiemeltük, a jó úti visszaemlékezés nem csupán élmények, tájak, emberek, kalandok élvezetes bemutatása, hanem elsősorban az író személyes benyomásait, hangulatait, gondolatait állítja az előtérbe. Az út, ahogyan az utazóra hatott – azaz, miként változtatta meg hogyan a külső, meglátogatott táj-vidék-ország a “belső” világot. A téma lehet egy egzotikus táj vagy egy különleges kultúra felkeresése, netán egy ismert világ felfedezése új szemszögből. A lényeg, hogy ne útikönyvet írjunk!
  • Spirituális memoár
    Ez is út, csak kizárólag a szerző bensőjében zajlik – az önmagunkhoz visszatalálás útja, vagy Istenre (vagy más spirituális tekintélyre) való rátalálás sztorija. Lehet egy megtérés vagy megvilágosodás története, ahogyan mi éltük át. A hangsúly a benső tapasztaláson van, ami ugyan első látásra könnyűnek látszik, de valójában sosem könnyű lelki folyamatokról hitelesen beszélni. Különleges, az előző típussal vegyes formája lehet például egy zarándoklat feldolgozása (mondjuk az El Caminóé). Ez utóbbit lehet ketten is írni, nem egy példa van rá, hogy házaspárok járják végig, és közösen jegyzik az útról készült könyvet.
  • Vallási szélsőségből való menekülés története
    Az előző pont speciális változata az a fajta megvilágosodás, amit egy szélsőséges vallási közösség (szekta) vonzásából való megszabadulás során élhet át az ember. Az előzővel ellentétben itt általában dominálnak az ambivalens érzések, a keserűség, a kiábrándultság. A személyiségi jogok esetleges megsértése miatt érdemes elgondolkodni azon, ne változtassunk-e meg bizonyos neveket.
  • Függőség(ről való leszokás) története
    Szintén szélsőséges, de már a betegség kategóriájába tartozó speciális helyzetben van a függőségek poklát megjárt ember (drog, alkohol, szerencsejáték, szex, stb.). Minél sötétebb helyzeteket élt meg a szerző, annál nagyobb a katarzis a megszabadulása láttán. Az őszinteség ebben az esetben különösen fájdalmas lehet, de megéri, mert legalább annyira növeli a szöveg hitelességét.
  • Betegség / gyógyulás története
    A függőségekhez hasonlóan egy komoly betegség is sokat alakíthat az azt átélő (túlélő) személyiségén (egy daganatos betegség, egy balesetből fakadó rokkantság elfogadása, stb.). De nemcsak ezért lehet érdekes az olvasóknak egy ilyen történet, hanem azért is, mert hasonló helyzetbe kerültek ők vagy a rokonaik, és ilyenkor reményt adhat egy másik ember sikeres gyógyulása, sokat lehet tanulni a megküzdési stratégiáiból. Minél súlyosabb a betegség, annál hatásosabb a sikeres gyógyulás folyamata, de sose feledjük: az olvasók kevésbé az alkalmazott terápia vagy a választott orvos nevére kíváncsiak, mint inkább a közben lezajló lelki folyamatokra, a gyógyulásba vetett hit megszületésére, a hozzátartozóinkkal és magunkkal való kapcsolatunk változására.
  • Gyászfeldolgozás
    Örök téma a gyász megélése és feldolgozása, mégis mindenkinek személyes az ezzel kapcsolatos története. Különösen fájdalmas a gyerek vagy fiatal házastárs elvesztése (ha lehet egyáltalán összehasonlítani a lelki kínokat egy-egy haláleset kapcsán). Érdekessé és érzékletessé lehet tenni egy ilyen memoárt, ha felidézzük az elvesztett személlyel kapcsolatos emlékeinket, a kapcsolatunk szép időszakait, hogy az olvasó még inkább részt tudjon venni a gyászunkban. A feldolgozás leírt folyamata igencsak különböző tud lenni attól függően, hogy a haláleset után mennyi idővel rögzítjük emlékeinket, tapasztalatainkat. Ugyanakkor nem feltétlenül jobb a hamarabb megírt visszaemlékezés, mert a megküzdés fázisai jóval gazdagabbak, árnyaltabbak évtizedes távlatból.
  • Egy válás története
    Ez is gyász, ez is feldolgozás, még ha a volt társunk életben maradt is. És a lelki fájdalmak is ugyanúgy fájnak, mint a fizikaiak. Kérdés: mit tanultunk a hibáinkból, a naivitásunkból, a megalázottságunkból – vagy a másiknak okozott fájdalomból? Egy válásból jobb emberként kijönni és új társra találni: ez sokaknak az álma. Ha a mi történetünk ilyen, érdemes csak erre fókuszálni.
  • Felfedezés / kaland
    Ez tulajdonképpen az úti memoár kategóriájába tartozik, de annál még izgalmasabb történet. Valamilyen valódi expedícióé, akár az életet is kockára tevő kalandé, mint amilyenek például extrém gyalogtúrák, magashegyi csúcsok meghódítása, különleges sportok különleges helyszíneken. Aki ilyet él át (és túl), az bizonyosan nem hétköznapi ember, ezért feltehetően érdekes, hogy mi hajtotta, miért vett részt a kalandban, hogyan élte meg a veszélyes szituációkat, miben kellett változnia a túlélés érdekében.
  • Kivonulás a civilizációból
    Egyre népszerűbb ez az alműfaj, miután sokan döntenek úgy, hogy kiszállnak a modern fogyasztói társadalmak taposómalmából, és megpróbálnak természetközeli életet élni – mondjuk egy tanyán, távol a “civilizált” városi közegtől. Különfélék a motivációk egy ilyen gyökeres lépés megtételéhez, és mindig izgalmas, hogy miként találja meg valaki a helyét, a boldogságát a nomád körülmények között. Jót tesz a történetnek, ha a szerző plasztikusan tudja ábrázolni a kontrasztot a korábbi életéhez képest, illetve, ha a hétköznapi küzdelmein keresztül képes beszélni a kételyeiről, az esetleges kijózanodásáról, “új emberré” válásáról.
  • Gasztronómiai kalandozás története
    Sajátos, de szintén divatos kategória a gasztronómiai kalandozás. Érdemes figyelni arra, hogy egy ilyen memoárt semmiképpen se tévesszünk össze a recept- vagy szakácskönyvvel. A különleges ízek megismerése is az emberről szól, a lényeg itt is az újdonság hatása az emberre.
  • Szerelem, romantika, kapcsolat
    Sok korábbi alműfajnál kellemesebb és hálásabb az érzelmi “utazások” felidézése. Egy szenvedélyes szerelem, egy életre szóló társ megtalálása, egy titkos kapcsolat állomásai egyszerre lehet izgalmas és tanulságos az olvasóknak. Különösen, ha kiderül az is, miként fejlődött az ember- és önismeretünk a kaland során. Mivel ezek sok esetben a szakítás, a csalódás révén alakul, ne feledjük el ezeket sem megemlíteni.
  • A család vagy egy barátság története
    Amennyire hálás, annyira kényes is a téma, legalábbis a családunkról szóló visszaemlékezés elkészítése. Kézenfekvő ugyanis, hogy elcsússzon a szöveg az életrajz vagy családtörténet irányába, ami ugyan nem feltétlenül baj, csak akkor, ha valóban memoárt akarunk írni. A megoldásban segíthet, ha olyasmit keresünk témának, ami valóban egy történeti ívbe tartozik (mondjuk a családunk története, amíg felneveltük a gyerekeket, vagy egy különösen nehéz időszakot mesélünk el, ami összekovácsolta a családunk tagjait).
  • Karriertörténet
    Tipikus téma, elsősorban sikeres emberek számára. Az önmagunk túlzott (és emiatt visszatetsző) fényezését elkerülendő nem árt némi önirónia a múlt felidézése során, és jót tesz a szövegnek, ha be tudjuk mutatni a szakmai működésünkön túli személyiségünket, nehogy túlságosan “egydimenziósnak” tűnjünk. Kifejezetten érdekes, mi több, forrásértékű lehet, ha a személyes karrierünk fejlődését egy cég történetébe ágyazva tudjuk feleleveníteni. Ezzel ugyanis színes, fordulatos, emberi sztorivá válhat a többnyire a sokszor meglehetősen száraz cégtörténet is, egyszersmind pedig olyan események, tények maradnak fenn az utókorra, amelyeket nem feltétlenül rögzítettek volna a vállalatnál.
  • Háború / fogság / különleges történelmi időszak feldolgozása
    Végül, de nem utolsósorban említjük az egyik legizgalmasabb alműfajt. Ide nem csak a holokausztmemoárok vagy az 1956-os visszaemlékezések tartoznak, hanem sok más történet is, amikor a szerző valahogyan kapcsolatba került a “történelemmel”. Lehet ez egy Afganisztánban járt katona sztorija, a rendszerváltást valamilyen érdekes pozícióban megélt ember emléke vagy egy gazdasági válságot a saját szemszögéből bemutató munkás visszatekintése. A történet ezekben az esetekben általában olyan erős, hogy magától “vezeti” a szerző tollát, de azért érdemes ügyelni arra, hogy ne vesszünk el a történelmi események felidézésében, hanem hagyjunk időt és helyet a saját érzéseink, küzdelmeink, reflexióink bemutatására is.

* * *

Az itt a teljesség igénye nélkül felsorolt alműfajok természetesen sokszor nem tisztán jelennek meg, hanem – amint arra egy-két esetben utaltunk is – keverednek az írásokban. Ilyen, világszerte ismert “kevert” műfajú visszaemlékezés például az Ízek, imák, szerelmek kötet, Elizabeth Gilbert utóbb meg is filmesített önéletrajzi ihletésű regénye, amely egyszerre úti és spirituális memoár. A keveredés persze nem baj, ellenkezőleg, érdekesebbé, komplexebbé teszi a történetet (lásd karriertörténet). Más kérdés, hogy túlzásba sem jó vinni a műfaji tobzódást, mert ha mindent bele akarunk írni, egy idő után életrajzzá “laposodik” a történetünk.

A lényeg minden esetben a tapasztalat, a tanulság, ami megváltoztatott valamit bennünk. Az őszinteség, csipetnyi önirónia és személyes hangvétel mellett elsősorban ezektől lesz jó a memoár, akármilyen részét is dolgozzuk fel az életünknek.

Írói gyakorlatok nyárra

Hogyan fejlesszük az íráskészségünket, ha nyáron akad némi szabad időnk? Krisz instant ötletei a Könyv Guru oldalán, ha csak 10 percünk van…

Tombol a nyár: van, aki éppen nyaralás közben olvassa Könyv Guru oldalát, mások dolgoznak, és akad, aki unatkozik. Akárhol is legyünk: összeszedtem néhány érdekes ötletet mindazoknak, akiknek van néhány perce, órája vagy akár egy egész napja arra, hogy írjon vagy tervezzen!

A megadott gyakorlatok alapján készülhet vers, néhány mondatos-bekezdéses szösszenet vagy akár többoldalas novella is. Ha pedig bárki megosztaná a megoldását Könyv Guru oldalának olvasóival, Facebook-oldalunkon be is küldheti (ne üzenetként, hanem státuszként az oldalon közvetlenül tegye közzé!). Ha nem vágyik közönségre, akkor pedig írja meg az egyiket, vagy akár az összeset saját magának.

Lássuk!

  1. A túl nagy gombóc fagylalt

Képzelje el, hogy főhőse a cukrászdában háromszor akkora gombóc fagyit kap, mint szokott – és ebből bonyodalom származik. Hogy mi? Ezt döntse el Ön!

  1. A tavalyi nyár

Ha a 2015-ös nyaralására gondol vissza, mi jut eszébe legelőször? Történt valami olyan, ami annyira érdekes, tanulságos vagy vicces, hogy még az unokáinak is szívesen elmesélné? Írja meg akár igaz történetként, akár kiszínezve, fiktív sztoriként!

  1. Hallgasson oda két ismeretlen beszélgetésére!

Elég egy vagy két mondatot elkapni a buszon, a piacon, a pékségben, a menzán vagy a közértben. Képzelje el, hogy ennek a mondatnak nagyobb jelentősége van, mint hinnénk, mert… Miért is? Találjon ki egy izgalmas háttértörténetet és írja meg minél rövidebben, mégis érthetően!

  1. A halálos alkalmazás

Egyik rokonom életveszélyesnek titulálta az új őrületet, a Pokémon GO! játékot. A telefonos alkalmazás lényege, hogy tudja, éppen hol tartózkodunk, és virtuális szereplőket tesz hozzá a valódi világunkhoz. Vajon tényleg elüthet a busz, miközben Pokémont keresek? Írjon egy olyan történetet, amelyben egyszerre jelenik meg egy számítógépes alkalmazás és az életveszély!

  1. Hopp a tóba!

Adott egy erdő vagy park, amelyben található egy tó is. Képzelje el, hogy beleesik valami. Vagy valaki. Vagy esetleg magától ugrott bele? És micsoda, kicsoda? Mi történik vele? Kikerül a tóból vagy nem? Hogyan és miért?

Kellemes nyári írást kíván:

Nádasi Krisz

Péter és Pál – Hajsza a mennyországért

Könyv Guru novellapályázata  hatalmas érdeklődést keltett, sőt még infografikát is ihletett. Nádasi Krisznek volt is dolga rendesen, és feladatát komolyan véve egytől egyig végigolvasta a beérkezett írásokat. Akár tetszett neki a novella, akár nem. Végül talált három győztest, akik írását a nyár folyamán sorban elemezni fogja.

Az első nyertes július 9-én derült ki. Kriszt lenyűgözte a novella stílusa és nyelvezete, és hogy a szerző olyan derűvel írja le a késésben levő főszereplő minden baját, hogy képtelenség nem szeretni. A novelláért és az elemzésért érdemes ellátogatni ide.

Nemcsak három győztest talált azonban, hanem néhány különdíjast is. Olyan novellákról van szó, amelyek Krisz szerint valamiért különlegesek voltak, de nem tudta a győztesek kijelölésénél figyelembe venni őket.

Ma az Ad Librum oldalán is közöljük az ötödik, egyben utolsó ilyen írást, Péter és Pál – Hajsza a mennyországért címmel. Krisz véleménye:

Sári Csaba története két gőgös férfi vetélkedéséről szintén kilóg a „novella” címke alól, mondandója azonban aktuálisabb, mint valaha.

Jó olvasást kívánunk!

Péter és Pál – Hajsza a mennyországért

Volt egyszer egy kis falu, valahol túl Sülysápon, de nem messzebb, mint Szolnok. Ebben a faluban, ahol a vonat se járt, egy templom volt, annak a tornyán is egy kereszt díszelgett. A falu apraja-nagyja vasárnap ott ült a misén, hallgatták a fiatal pap iránymutató beszédét. Az atya kevés éve ellenére már régóta vezette a falu templomát. Modern korban tanulta a teológiát, értett a közgazdaság nyelvén. Tudta, hogy a pénz már az Egyházon belül is úr. Ezért a hívőket minden misén arra biztatta: segítsék a templomot. Idő után új szokást is felvett: minden vasárnapi misén elmondta, hogy az adott héten az egyházközösség melyik tagja támogatta legnagyobb mértében az egyházat. Példaértékűnek nevezte a heti „győztes” munkáját. A falu apraja-nagyja oda se figyelt ilyenkor a papra; a misének mindjárt vége, vár a munka a kertben. És úgyis ilyenkor csak az volt a kérdés: Péter úr vagy Pál úr volt-e jobb keresztény a héten?
Kik voltak ők? Péter úr évekig a téesz tagja volt, a rendszerváltás idején jelentős földekhez jutott a faluban. Hatvan éves koráig járt ki a földekre kapával a vállán, utána kiadta másnak a munkát. Ügyeit sose szerette igazgatni, így ma már csak jelentős hozadékot kap a földekből. Keresztényi életet él, mindennap kereken délben együtt hadarta el a munkásaival az üdvözlégyet a földeken. Megbecsült emberként a templomban az elsősorban ült a papnak balra.
Pál úr ezzel szemben sose volt gazda, se gazdag. Városban született, de középiskolás éveiben falura kellett költöznie az apja új állása miatt. Amint leérettségizett ment vissza a városba tanulni. Tanárember lett, de munka a városban nem volt. A faluban viszont akadt betöltendő katedra az tanintézetben. Hát visszatért. Apja tanácsára eljárt templomba, hogy a régi pap remek beszédeiből tanulja el az okítás művészetét. Szerető atyjának persze más szándéka is volt ezzel; félt, hogy a falulakói kiutálják fiát, ha nem jár templomba. Pál eljárt, és meg is szerette az isteni légkört. Nyugdíjas koráig tanított, különórákat még ma is ad a fiataloknak. A fél falut tanította így a templomban elöl volt a helye; a papnak jobbra szerettet leülni.
Péter és Pál szomszédok voltak. Vitáik is ebből adódtak: hol Pál egy szem kakasa ment át a túloldalra, hol Péter tulajdonította el Pál diófájának fülemile díszét. Nem szerették egymást, bár maguk se értették miért. Péter mindig felebarátjaként utalt Pálra, Pál fiatalos nyelvezettel öreg cimborájának nevezte. De ha tehették panaszkodtak a másikra: túl sokat éget, túl sokat hangoskodik, túl nagy a füve, túl nagy a bajusza.
De jó keresztények voltak. Péter úr munkát adott sok-sok embernek, munkanélküli a faluban csak a lusták voltak. Pál úr felelt a kultúráért: előadásokat tartott a faluházban, falu diákjait előszeretettel invitálta meg házába közös tanulószobákra.
Templomot is támogatták. Perselybe sokszor került tíz-húsz ezer forint is. Programok szervezésében mindig ott voltak. Megérdemelték első sort a miséken.
Mikor a fiatal pap először jelölte ki a heti „győztest” a misén, Péter úr nyert. Péternek jól esett az elismerés, Pál elismerte: megérdemelte. Rá egy hétre Pál urat találta a legjobbnak az atya. Péter is egyetértett. És ez így ment felváltva, mikor is egyszer a pap az iskola egyik tanárnőjét nevezte meg a legkeresztényibbnek. Péter úr sajnálta, hogy nem az ő nevét hallotta, pedig pont azon a héten ő fizette az elsőáldozók ünnepi ebédét. Pál úr is így érzett, elég sokat segített az elsőáldozók felkészítésében, úgy gondolta az egész tanítást dicsérve, az ő nevét fogja mondani a pap. Elismerték, a tanárnő is megérdemelte, hisz ő volt az osztályfőnökűk. De a tüske ott volt bennük.
Péter úr egy hétig bosszankodott ezen. Rosszkedvűen iment el a következő misére. Lehajtott fejjel ülte végig a szertartást. De szeme sarkából látta ám, hogy Pál úr büszkén kihúzva hallgatta az atyát. Meg is értette az okát. A pap a mise végén büszkén kijelentette, hogy az elrongyolódott Éneklő Egyházakat végre ki tudja cserélni a templom a legújabb kiadású, tökéletes állapotú könyvekre. Megköszönte az adományt az eheti legkeresztényibb egyházközösségi tagnak, Pál úrnak.
Péter úr haza felé baktatva Pál úr felajánlásán elmélkedett. Elhatározásra is jutott. A következő hetén ő neve hangzott el, és a pap megköszönte neki a hangosítás korszerűsítését. Az atya ekkor elmondta, hogy erdélyi keresztények jönnek a faluba. Egy éjszakát eltöltenének itt, szállásra lenne szükségük. Péter úr azonmód jelentkezett, ahogy Pál úr is.
Jó keresztényi életük most még jobb lett. Ha az egyik segített egy rászorulónak, másnap a másik kettőnek. Ha Pál diákoknak tartott tanulószobán Mózes tanításáról mesélt, Péter a földeken dolgozóknak Jézusról prédikált. Ha az egyik két misén vett részt, a másik elment az összesre.
Péter úr egy alkalommal cselhez folyamadott. Templomban volt megbeszélés az egyházközösség elöljárói között. Ő és Pál úr is meg volt hívva. Itt egy olyan kijelentést tett, hogy szívesen támogatná az új orgona beszerzését. Pál is felajánlotta a segítségét. A fiatal atya megörült a lehetőségnek, szaladt is, hogy árajánlatot kérjen. Pár nap múlva telefonon hívta a két szomszédot külön-külön. Megkérdezte mennyit adnának bele. Péter úr azonban előre utánajárt, mennyibe is kerül egy orgona, így olyan összeget mondott, ami jelentős volt, ám a teljes költséget nem fedezte. A másik része pedig akkora volt, hogy Pál nem tudja majd fizetni. Így is történt. A következő templomi megbeszélésén az atya szomorúan közölte, hogy nincs elég pénz az orgonára. Péter csodálkozva kérdezte, mennyi hiányzik. Az összeget hallva egyből felkiáltott, hogy kifizeti! Mindenki hálálkodott neki, és látta Pál arcán a dühöt.
A következő misén a pap nagy bejelentést tett: az Úr nagyobb feladatot bízott rá, másik egyházmegyébe fog munkálkodni. A beszéde végén kiemelte, hogy sok egyházközösségi tag neve elhangzott itt, mint jó keresztény, és úgy gondolja: előttük nyitva van a mennyek kapuja.
Pár napra rá búcsúztatót tartottak papnak. Jól érezték magukat, egy-két boros palack is előkerült. Pál úr hosszas unszolás után ivott csak bort. Péter úr nem volt hajlandó. Megvetette a bort vedelő semmirekellőket, így szomszédját is. Pálnak a bortól megeredt nyelve, és előtört belőle a tanár. A pap utolsó szavait fejtegette, hogy a mennyország kapuja mindenki előtt nyitva áll, csak jó keresztényként kell folytatni az életüket, ahogy ő is mindig erre törekedett, és fog is, míg a Jóisten meghagyja kegyében.
Péter elismerte szavait. Jó keresztényként úgy vélte, hogy beszélnie kell a szomszédjával, mert érezte: az orgonás ügyben volt egy kis ördögiesség. A tanár úr kapatos volt, ezért felajánlotta, haza kíséri. Séta közben a templomról beszélgettek. Ki mennyiben segítette az egyházukat. Péter úr mérges volt Pál úrra, hogy folyamatosan rálicitált. A házuk előtt voltak már, mikor Pál halkan megszólalt: Hamarosan meghalok, mindenemet az egyházunkra hagyom.
Péter teljesen lemerevedett a hallottakon, mint Lót felesége. Éjjel aludni se bírt. Reggel első dolga volt ügyvédjét felkeresni. Mindenét a templomra hagyta. Sokkal nagyobb összegről volt szó, mint amit Pál esetében szó lehetett. Ez megnyugtatta. De csak a lefekvésig. Meg fog halni? Előbb kerül a mennybe, mint ő? És tele sugdossa Szent Péter fülét a róla szóló hazugságokról. Pont névadóját játssza ki ellene!
Reggel betegen kelt ki az ágyából. Tennie kellett valamit. Piacra sietett, s szóba elegyedett egy öregasszonnyal. Halkan megsúgta neki, hogy a szomszédja volt kommunista, vörös! Ez félig igaz volt. Mikor először költöztek Pálék a faluba, Péter apja – aki a téeszben volt vezető, mint a falu rangidős gazdája – mondta, hogy ezek csak kommunisták lehetnek, különben nem jutottak volna ilyen magas pozícióba. Ezt persze Pál apjára mondták, és az öregek már el is felejtették. Csak emlékeztetni kellett őket, így könnyebb volt Pál urat meggyanúsítani. Estére már a harmadik szomszédja mesélte el ezt a pletykát. Péter végre jól aludt.
Másnap újra összefutott a harmadik szomszéddal, aki bizalmasan elmesélt egy újabb pletykát. Róla – vagyis Péter úrról – az a hír járja, hogy a téeszből lopta a vetőmagot. Persze ezt személy szerint a harmadik szomszéd nem hiszi el, de jobb, ha Péter tudja.
Este az ablakából figyelte Pál házát. Az egyik ablakában fény égett. Biztos volt benne, hogy a szomszédja onnan figyeli őt.
Másnap is folytatta a jó keresztényi életét, még többet adományozott. Éjjel épp az utcát figyelte, mikor a régi papot látta kijönni a szomszédtól. Kisietett, hogy mi történt? Az atya elmondta, hogy holnap indulna, de Pál úr a halálán van, kérte az utolsó kenetet.
Péter nem hitte el. Haját tépve üldögélt a házában. Hajnali három fele ráébredt, hogy ő is haldoklik. Vérnyomást is mért, az egekben volt. Hívta az orvost és a papot. Ő is kérte az utolsó kenetet.
Reggelre meghalt mind Pál úr, mind Péter úr. A falu gyászolt.
Egyszerre értek a mennyek kapujába. Pál felhúzott orral levegőnek nézte Pétert. Te öltél meg, mondta Péter. Pál erre ráripakodott, hogy te tettél tönkre. A kapu elé értek tülekedtek, hogy ki legyen elől. De sehogy se nyílt ki. Így már a viszály se volt fontos. Együtt dörömböltek, hogy nyissák ki, itt van két jó keresztény!
Egy mosolygós öreg úr jelent meg, Szent Péter. Kérdezte, hogy mi a gond urak? Péter elmondta, hogy nem nyílik a kapu. Pál helyeselt, majd ő is elismételte. Szent Péter egy tekercset vett elő. Azt bogarászta, majd közölte, hogy nincs tévedés, mind Pál úr, mind Péter úr a pokolba való. Mindkét jó keresztény magyarázatot követelt, példás életük felhozásával ellenkeztek. Szent Péter – immár bosszús arccal – rájuk szólt: Elég legyen!
Péter urat és Pál urat már várták a pokolban.

Sári Csaba

Földönkívüliek a Pénzverem utcában – a teljes novella elolvasható az Ad Librumon

Rácz Katalin novelláskötetének címadó novellája jelent meg a Könyv Gurun, s most az Ad Librum oldalán is elolvasható.

Rácz Katalin hősei hétköznapi emberek csetlés-botlását mutatják be kissé elidegenedett világunkban, akik válaszokat keresnek az őket foglalkoztató kérdésekre, minthogy valódi lehet-e egy internetes kapcsolat egy duguláselhárító és egy menhelyvezető között, és hogy eladó lehet-e a boldogság. Olvasói között akadnak olyanok, akik Douglas Adams fanyar angol iróniáját vélik felfedezni stílusában. A mai novellában Géza, a hajléktalan furcsa szörnyeket vél látni a Pénzverem utcában.

Az alábbiakban leírt események azon a napon történtek, amikor Kovács László mosógépszerelő felesége, Lenke, lemászott a vízaknába, hogy leolvassa az óraállást.

Február 14-e volt, Bálint napja. A nap ragyogóan sütött, langyossá melengette az akna beton falait, és szinte átforrósította a fém aknatetőt.

Lenke leolvasta az óraállást, és felírta a kezében tartott papírfecnire. Ezután kirakta a cédulát az aknafedőlapra, rátette a ceruzát, nehogy elfújja a szél, majd mindkét kezét erősen a kávának támasztva megpróbált kiemelkedni a vízaknából. Próbálta egyszer, próbálta kétszer, próbálta több tucatszor, de sehogyan sem sikerült.

Beszorult!

Délután 5 óra tájt lehetett, amikor Ferkó, a tizenhárom éves kamaszfiú szokatlan jelenségre lett figyelmes: a Csíkostó utca felől egy ismeretlen szörnyeteg vágtatott végig a Pénzverem utcán. Egyetlenegy nagy zöld szeme belülről világított, testét vörös színű szőrzet borította, hol morgó, hol fujtató hangot adott, de a legmeglepőbb az alakja volt: egyáltalán nem volt szimmetrikus! Ferkót leginkább egy tökre emlékeztette, amin egyszer már átment a biciklikerék, pontosabb meghatározást később sem tudott adni. A mérete is leginkább egy töknek felelt meg. A jelenség néhány másodperc múlva már el is tűnt a Csonkaér utca irányába.

Ferkó először nagyot nézett meglepetésében, majd sarkon fordult, és utánaeredt. De hiába tekintgetett az utca végén minden irányba (bizony még az ég felé is, bár ezt később nem merte bevallani), nem látott semmit. Csalódottan rugdalta tovább a kavicsokat. Végre történt vele valami, de ezt úgysem fogja elhinni neki senki!

Ezidőtájt Kovács László mosógépszerelő éppen egy ajándékbolt előtt haladt el, végezvén az aznapi legutolsó szereléssel. A bolt előtt egy ládában rengeteg piros szív alakú lufifélét látott, hurkapálcikára tűzve. Kovács László mosógépszerelő nem nagyon tudott megbékélni ezekkel a pálcikás lufifélékkel. Bement tehát az ajándékboltba, vett egy felfújható közönségesen normális lufit, felkereste a lakatosüzemet, ahová gyakran járt kisebb-nagyobb munkákat elvégeztetni, héliumgázzal felfújta a lufit, majd rápingálta:

„Városliget, 1958. július 8.”

Ez volt ugyanis az a nap, amelyen Lenke egy pillanat alatt elrabolta a szívét, amikor műanyag banánokat árulva, odalépett hozzá. A banán voltaképpen vízipisztoly volt, ez nagymértékben közrejátszott abban, hogy Kovács László végül is egy ilyen vizes szakmánál kötött ki.

Negyed hat lehetett már, amikor Ágoston, a levéltáros megérkezett Gusztávék Fenyőszer utcai házához. Éppen becsöngetni készült, amikor egy csaknem félméternyi magas szörnyet látott leugrani a garázs tetejéről. Ijedtében visszafordult a buszmegálló irányába, és olyan gyorsan szaladt, ahogy csak a lábai bírták. Szerencsére az indulni készülő busz sofőrje még idejében észrevette a futó alakot és megvárta, amíg felszáll. Később, elgondolkodva a látottakon, Ágostonnak az a fura érzése támadt, hogy vagy a hirtelen jött napsütés ártott meg neki, vagy – ami még valószínűbb – barátja, Gusztáv (aki egyébként kiváló informatikus volt) tanult meg titokban hologramot készíteni.

Eközben Rozi, a vörös-bögyös kozmetikusnő már sokadszor hívta Dúr nevű cirmos cicáját (teljes nevén Kan Dúrt) a vacsorához. Frissen fejt tejet kerített neki a vásárcsarnokból, de a cicus már órák óta nem került elő.

Kovács László mosógépszerelő Józsi kocsmája előtt elhaladva szokatlanul nagy tumultusra lett figyelmes. Megismerte a városi napilap autóját is. Kíváncsi lett. Megkerülte az épületet, és besettenkedett a hátsó ajtón.

Hátulról közelítvén meg a söntést, a szokott törzsközönséggel találta szemben magát.

Józsi, a kocsmáros a pultnál törölgette a poharakat, a sarokasztalnál Ottó, az alkoholista fogorvos és Géza, a hajléktalan között ott ült Kecskés Irma, a helyi lap közkedvelt újságírója. Elképedve hallgatta Géza beszámolóját:

Géza elmesélte, hogy a Koccintó felé haladva, három szörny száguldott felé a Pénzverem utca felől. Egyik vörös volt és egyetlen szeme világított, a másik zöld, sárgán csíkozott, mint a görögdinnye, ennek két fehéren izzó szeme volt, a harmadik pedig kockás volt.

Skótkockás, egészítette ki, de ennek nem látta a szemét, mert farolva közeledett. Ijedtében megpróbált elbújni előlük az üzletemberék mosógép alakúra nyírt bukszusa mögé, de még így sem biztos benne, hogy nem verte-e meg szemmel valamelyikük. Leginkább a farolóra tippelt, mert az éppen szembe került vele elhaladtában.

Irma segítségkérően nézett Ottóra, aki, bár alkoholista, mégiscsak értelmiségi, talán segít neki eligazodni ebben a sok zagyvaságban.

Miközben Ottó kezét lágyan Irma karjára tette, és mosolyogva próbálta megnyugtatni, az újságírónő elcsodálkozott, milyen sok foga hiányzik itt mindenkinek. Igaz, neki meg tyúkszeme van, jutott eszébe, miközben az asztal alatt titokban kibújt a cipőjéből, de azt legalább el lehet takarni. Mert van. Ami van, az elrejthető, de ami nincs? Hát az bizony látszik – állapította meg.

– Biztosan így volt – nyugtatta meg Ottó. – Mert hármat látott. Ha kettőt látott volna, azt hihetnénk, túl sokat ivott, de hogy hármat…

– Huh! – lehelt Irma arcába Géza, a hajléktalan. – Sohasem iszom este hat előtt.

Irma, némileg visszahőkölve, félénken kérdezte:

– Skótkockás?

– Skótkockás! – húzta ki magát Géza, és intett Józsinak, hogy jöhet az első rum, mivel az óra éppen hatot ütött.

Kovács László mosógépszerelő elhűlve hallgatta a történteket, és menten aggódni kezdett felesége, Lenke hogyléte felől. Megszaporázta lépteit (egy kortyot sem ivott, úgy sietett), és hazafelé indult.

– Lenke lelkem, Lenkém – hívogatta feleségét, kezében az ajándék lufival. Mivel nem kapott választ, tűvé tette a házat, majd az udvart is, mire megtalálta feleségét, aki éppen a vízaknában aludt.

Gyengéden felébresztette, kisegítette az aknából, és bevitte a házba.

– Valami szörny járt erre – szólalt meg Lenke.

– Hallottam már róla – felelte Kovács László mosógépszerelő. – Aggódtam is érted, azért siettem haza.

– Lekapta a parókámat… – görbült le a szája Lenkének.

– Ne búsulj, nekem így is szép vagy – érzékenyült el Kovács, és átadta a lufit meghatott feleségének.

Aznap este haj és vacsora nélkül, de boldogan tértek nyugovóra.

Kecskés Irma cikke nyomán találgatások indultak meg a szörnyetegek mibenlétét illetően. Abban az egyben mindenki biztos volt, hogy csak földönkívüliek lehettek.

Viszont Rozi cicája és Lenke parókája sohasem került elő.

A KÖTET ELŐZŐ NOVELLÁJA ELOLVASHATÓ ITT.

@ Ad Librum Kft. Minden jog fenntartva. A könyv nyomtatott változata megvásárolható a kiadó könyvesboltjában.

Részlet a Könyv Gurun az Ad Librum Kiadó könyvéből

A minap egy részlet jelent meg a Könyv Guru portálon Varga Béla Fülöp lovag, az orvosölő című könyvéből. Varga Béla alternatív világában a sértett emberi méltóság küzd az orvosokkal.

Az iroda majdnem elkészült. A fiúk a gipszkarton álmennyezetet szerelték, ketten a létra tetején dolgoztak, Jácint, a harmadik, egy görbe hátú, vékony, szemüveges fiú, alulról segített nekik. Ő vágta méretre a kartonokat, amiket a két szőke hajú testvér, Auguszt és Maxim fent előzőleg kimért, majd a munka későbbi fázisában a helyére illesztett.

– Fülöp és Jenő hol késnek? – kérdezte Auguszt. – Ők miért nem dolgoznak soha rendesen? Azért, mert ti túlképzett óvodások vagytok, és főiskolára jártok, azért lehetnétek még pontosak.

– Igen – toldotta meg az öccse, Maxim –, nekünk ez pluszmunka, mi egész nap dolgozunk, nem úgy, mint ti.

– A tanulás is munka –vetette ellen Jácint.

– Nyáron is tágítják a fejeteket? – gúnyolódott Auguszt.

– Igazad van – törődött bele Jácint. – Nem tudom, hol lehetnek, jöhetnének már.

Auguszt nem hagyta abba, tovább zsörtölődött.

– Mindig csak dolgoztattok minket, mint az állatokat.

– Mert nem vagytok jók másra! –mondta hangosan Jácint. Látszott, hogy dühös lett. – Általános iskolában mind az öten együtt jártunk, már ott is buták voltatok. Így születtetek, nincs mit tenni. Viszont kaptatok a sorstól elég testi ügyességet.

– És erőt is – egészítette ki büszkén Maxim.

– Azt nem annyira. Inkább csak ügyességet. Egyébiránt fogjátok fel ezt a munkát afféle osztálytalálkozónak. A későn érkezőket nem illik megszólni.

– Igen, mi dolgozunk, ti találkoztok – nevetett Auguszt.

– Hozd már azt a kartont, Jácint, nem győzök rá várni! – türelmetlenkedett Maxim.

Jácint odament hozzá, felnyújtotta a kartonlemezt. Maxim a helyére illesztette, és nekilátott új méreteket felmérni.

Fülöp és Jenő beállítottak hozzájuk. Átléptek néhány szerszámon, körülnéztek.

– Na, szólaljatok meg már! – nógatta őket Auguszt rövid várakozás után. – Beszéltetek Cefizillel? Mondtátok neki, hogy mi csináljuk az irodája álmennyezetét?

Fülöp a fejét rázta.

– Be sem engedték őket hozzá – nevetett Maxim.

Úgy látszik, igaza lehetett, mert Fülöp csípőre tett kézzel, lehajtott fejjel álldogált. Aztán beismerte:

– Nem sikerült beszélni vele.

– A titkárnője azt mondta, jöjjünk vissza később – egészítette ki Jenő.

– Na, akkor álljatok be legalább dolgozni! – szólította föl őket Auguszt.

Fülöp elővette a harmadik létrát, annak tetején kezdett dolgozni, Jenő lent darabolta a gipszkartont.

 

A teljes bejegyzés itt olvasható.

 

Könyv Guru – Novellapályázat különdíj: Szerepkonfliktusok egy fiatal felnőttben

Könyv Guru novellapályázatán újabb különdíjast emeltek ki a szervezők.

Nádasi Krisz Könyv Guru novellapályázatán három győztest hirdetett (amelyből az elsőt már lelepleztük). Emellett különdíjat kapott öt novella, amelyek közül már olvashatták a Görcs és A sötétben című írásokat. Ma pedig közöljük a hosszú című harmadikat: Szerepkonfliktusok egy fiatal felnőttben. Krisz rövid értékelése ez volt:

Pógyor Fanni írása sem tipikus novella, inkább egy érzés szavakba öntése. Különleges, és nem követte el azt a hibát, amibe könnyű beleesni: szépirodalmiaskodás helyett valóban gondolkodik.

A nem tipikus novellához jó olvasást kívánunk!

Szerepkonfliktusok egy fiatal felnőttben

Örvénylik a tömeg körülöttem, elmerülve érzem magam, vagy inkább lenyelve. Lenyelt a város, mert túl kevés voltam neki, de megfekszem a gyomrát.
Hol vagy?
Itt vagyok, cigarettaszagú sálban és cipzáras cipőben a zebránál, de valahogy elromolhatott a lámpa, mert sosem mutat zöldet. Ó, de mégis, azt hiszem, most mehetek. Csak nehogy te is ezt lásd, és elüss a kétszáz kilométer per óráddal. Megint, mert egyszer már sikerült.
Mindig a peremen kell egyensúlyozni, átesni semerre, mert az már büntetendő.
Az arany közép út, ahogy mondani szokták azok az emberek, akik nem elég radikálisak egyik véleményhez sem.
Csak, tudod én is leeshetek néha a rossz oldalra, ahova nem tartozom. És, ha a véletlen odahoz, hát mit teszel? Beilleszkedsz és más leszel, mint lennél máshol.
És, ha melléd esem? És előfordul, hogy nézem a nyakad, amikor levegőt veszel. Mert miből vagyon az ember szerkesztve?
Kisebb-nagyobb hibákból, persze van, amit meg lehet szokni. De ha a hibáid olyan bájosra sikeredtek, hogy jobb, mint másokban a jóság, akkor mi legyen? Most hogyan másszak vissza?
A perem, igazi kis komfort zóna.
De ott senki nem fog neked dalt írni. Nem írja le senki, de még csak nem is gondol arra, hogy milyen szép vagy, amikor sírsz és tavakká változnak a szemeid. Hogy milyen okos vagy, amikor egyik út sincs kijárva előtted, de milyen, amikor tényleg üres vagy belül. És mennyire zseniális, hogy nem i s tudsz róla, hogy vannak dolgok, amik csak miattad történnek úgy, ahogy, és bár ez mindenkivel megeshet, azért jó tisztázni, hogy félelmetes.
Hát, ezekből nem lenne semmi. Tragikus kilátások nem? Nem is olyan rossz hely ez, igaz? Bár teljesen más virágok vernek gyökeret itt, mint odafönt. Olyan gyorsan fordul a kocka, hogy szinte borzolja a hajad.
Erre korábban kellett volna gondolniuk azoknak, akik létrehozzák a dolgokat, akkor talán én sem esek le a papírról, ahova ezeket felírták.
De letűnik ez a nap is, mint egy elfeledett kor a maga csodáival és azokkal az álmokkal, amik felépítették. Mondjuk, előny, ha legalább voltak ilyen álmok, mert ha balsejtelemből épül a vár, a csontjaitól kezdődően mállik, csak egy fújás kell neki.
Még mindig nem látjuk az alját. Bevallhatjuk végre, hogy zuhanunk?
– Valakinek nem kell ennyi. Valakinek szüksége van rá, hogy rosszul döntsön, más viszont észre sem veszi, hogy zajlanak körülötte az események. Talán ők a legboldogabbak, mert igazából fáj beleolvadni a közös masszába, hogy aztán kitépjenek, mint egy darab agyagot. Majd a körforgás megmunkálja testedet. A hő ellenállóvá, de törékennyé tesz. Bekenve mindenféle mázakkal. Ez az, amit kapsz tőle, de ezt is veszi el abból, ami a tiéd, mintha ezzel adóznál érte. És szépen kér: ugyan, ne állítsd meg, amit meg lehetne, mert nem terem szebb virág a vadnál, de veszélyesebb se. És, ha nincs erőd kockáztatni, legalább legyen eszed mérlegelni. És ha nem lesz belőled se korsó, se kanna, legalább bögrének legyél jó, vagy tetőcserépnek, aki óv és kiállja a legnagyobb töréseket, töretlenül. Aki nem törhetne magasabbra, mégis talpak taposnak rajta. Csak maradj valódi, mert ha megrepedsz, kicsorbulsz, átszakít az ár.
Ezt a tanácsot kaptam mielőtt megpróbáltam kiállni a próbatételeket, amik előttem tornyosultak, majd magamhoz híven kudarcot vallottam.
És az igazság pillanata olyan éhes, hogy rögtön felemészti az utána következő hónapokat. És a nyár sajnos túl rövid arra, hogy utána új élet kezdődhessen. Emlékszem rá, hogy keserédes volt. bár manapság mi nem az?
El akartam felejteni az egészet, mert néha a szemetest is ki kell üríteni. Ez már egy, a szemetes utáni állapot, amikor valamitől végleg megválsz, mert kinőtted, de más még beleférhet talán, ha összehúzza magát. Eléggé összement, pedig mindenem benne van. Felemésztette, én meg etettem, mert úgy éreztem gondoskodnom kell róla. Nem éreztem igazságtalannak, mert csak az adjon, akinek van. Boldoggá tett, de hát el kellett engednem, mert ő is inkább a szabadságot választotta. Úgyhogy most itt állok és nézem, ahogy a kukásautó távolodik. Könnyűnek érzem magam és boldogan megyek be a házba, hogy olyan dolgokkal foglalkozzak, amik valódiak. Látom, hogy ott ül az ágyon. Rám mosolyog, nagyon jó érzés, annyira hogy egy pillanatra minden beledermed. Igazából nem dobtam ki. Nem ment volna.
Megsimogatom a fejét és, bár szégyellem magam, úgy csinálok, mintha mi sem lenne természetesebb.

Pógyor Fanni

Mitől jó egy novella?

Nádasi Krisz Könyv Gurun írt cikkéből megtudjuk, hogyan értékelte a novellapályázatra beérkezett műveket, megtudjuk, mitől jó és mitől rossz egy novella. Ráadásként egy rövid helyesírási tesztet is tartalmaz.

Szeretnék visszajelzést adni a Könyv Guru novellapályázatra érkezett művek milyenségéről, illetve hogy milyen szempontok szerint értékeltem, mitől lett egy novella „jó”.

Kerestem:

  • a jó ötleteket. Azokat a témákat, érdekes szereplőket, eredeti gondolatokat, amelyek valóban érdemesek voltak arra, hogy róluk, belőlük novella készüljön.
  • a történetet. Figyeltem, hogy az írás elindul-e valahonnan, van-e megfelelően leírt kiindulóhelyzet, illetve hogy megérkezik-e valahova, és hogyan. Azaz a történet ívét, a dramaturgiát vizsgáltam.
  • a csattanót. A csattanó a novella elemi eleme. Ugyan a történet ívének a része, mégis külön figyelmet szenteltem neki, mert a csattanó kicsit fontosabb, mint az összes többi szempont.
  • a mondanivalót. Minden írásunknak kell hogy legyen üzenete, minden szöveggel akarjunk valamit mutatni, mondani, átadni!
  • az olvasmányos írásokat. Bármit írunk, a szavak csörgedezzenek, mint egy patak (vagy vágtassanak, mint a vad folyó). Első látásra, azonnal el lehet dönteni, hogy egy fogalmazásnak van-e stílusa, különleges és eredeti, vagy erőltetett, esetleg közepes vagy gyenge.
  • a jó helyesírást. Tisztában vagyok vele, hogy bizonyos szavak kifognak a legtöbbünkön, de aki történeteket ír, annak tudnia kell, mi a különbség a „szobába” és a „szobában” között. Ha a kedves olvasó tesztelné a tudását, számolja meg, hogy szerinte hány helyes az alábbi szavak, kifejezések közül! (Megfejtést a cikk végén adunk.)
    • vissznek
    • fájdalom mentesen
    • minden képp
    • akár csak
    • Lucullus féle
    • Caesar-ról
    • semmit mondó
    • alig hogy
    • nap, mint nap
    • hat éves
    • létre jön
    • tele pakolták

A teljes cikk itt olvasható el.