Visszhang kategória bejegyzései

Ez történt az Ad Librum szerzőivel és a kiadványai körül.

Interjú Barczikay Lilla szerzőnkkel: „A közös siker talán a legfényesebb”

Az érettségi előtt álló Barczikay Lilla második regényét adja ki az Ad Librum Kiadó. A Könyv Gurun megjelent egy interjú a szerzővel, melyet most teljes egészében közlünk. A kötet június 3-án jelenik meg, és már megrendelhető.

Interjú a Bátyám könnyei című regény szerzőjével, Barczikay Lillával

Elég szokatlan, hogy valaki 19 évesen már a második regényét publikálja. Mi indította, hogy gimnazistaként ilyen nagy vállalkozásba fogjon? Mióta ír komolyabban?

B. L.: Egészen kicsi korom óta érdekel az írás, mindig volt bennem egy történet, amit el akartam mondani. Kezdetben versekkel és novellákkal próbálkoztam, de azt hiszem, a regényben tudok a leginkább kiteljesedni. Ebben a műfajban nincs megkötve a kezem, szabadjára engedhetem a fantáziám, mert a regény bármilyen képtelen ötlet kibontakozásának teret enged. A tanáraim és főleg a családom az első lépésektől folyamatosan bátorítanak, azt hiszem, az ő támogatásuk inspirált arra, hogy ne adjam fel, hanem folytassam az írást. Talán az első (végül be nem fejezett) regényem óta nevezhetjük a szándékaimat komolynak, hiszen ezzel kapcsolatban kezdett a publikálás gondolata foglalkoztatni.

Íróként kik hatottak Önre, kiknek az írásait olvassa szívesen?

B. L.: J. K. Rowling könyvei nyűgöztek le leginkább, a Harry Potter sorozat számomra örök kedvenc, de bármilyen fantasy könyvet szívesen olvasok. Furcsa, de nem az írókhoz, inkább a történetekhez, karakterekhez vagyok hű, egy jó sorozat összes kötetét végigolvasom, bármi történjék is, de nem fogok a kezembe egy másik kötetet csak azért, mert ugyanaz a név szerepel rajta. Ezzel együtt pedig én is arra törekszem, hogy minden könyvem önmagában legyen érték és ne csak a többi fényében.

A Bátyám könnyei folytatásregény, az Anyám teremtményei után. Mennyire gondolkodott egyben a két történetről, mennyiben látta előre a folytatást, esetleg egyben is írta, és csak utólag szedte két részre a sztorit?

B. L.: Nem, a két történet külön készült, egymástól szinte függetlenül. Az első rész anélkül készült el, hogy bármi tervem lett volna az önmagamnak beígért folytatással kapcsolatban és így is ért véget. A nyitva hagyott szálak mentén, utólag kezdtem el kidolgozni a második rész történetét.

Mit gondol, lehet önállóan, az előzmények ismerete nélkül olvasni a Bátyám könnyeit

B. L.: Az első rész alapjaira épült a második. A Bátyám könnyei első fejezeteiben igyekeztem úgy utalni az első részben történtekre, hogy felelevenítsem az olvasó emlékeit, de ne untassam feleslegesen, tehát nem összegeztem átfogóan az addig történteket, amiknek viszont fontos szerepük van az események alakulásában. Így a kettő együtt alkot egy egészet.

Az első, tavaly megjelent regény
Az első, tavaly megjelent regény

Mitől sajátos a látásmódja: be tudná mutatni az Ön által teremtett különleges világot? 

B. L.: A világ, amiben a regényeim játszódnak akár valós is lehetne: az olyan különleges lények, mint a vámpírok, az emberektől távol, azok tudta nélkül élik mindennapjaikat. Létezésükre nincs bizonyíték, legfeljebb mesék, legendák szólnak róluk. Ezektől a lényektől kapják (a hihetőség határait súroló) képességeiket, különleges tulajdonságaikat a főbb szereplők. A regények sajátos vonása, hogy nincsenek konkrét helyek megnevezve. Részben, mert nem akartam végérvényesen valósnak vagy fikciónak nyilvánítani a történetet egy létező vagy kitalált városnév szerepeltetésével, részben pedig, mert szerettem volna az olvasó képzeletére bízni a tájat. Hadd vegye körbe a szereplőket ugyanaz a környezet – az utak, épületek, fák –, amik az olvasót is. Így nem csak, hogy a sajátjának érzi a történetet, de a regény is ezerarcúvá válik. Ahány olvasó, annyi helyszín… Emellett a látásmódom jellegzetessége talán az is, hogy

igyekszem mindenben meglátni a jót, ezért a regényeimben nem lehet senkit jónak vagy rossznak elkönyvelni,

mert valószínű, hogy egy váratlan pillanatban fordul a kocka, az ellenségből barát lesz, a barátból pedig ellenség. Minden folyamatosan újraértékelődik, ettől pedig kiszámíthatatlan lesz. Ezt szeretem legjobban nem csak egy könyv lapjain, hanem a való életben is.

Milyen műfajba sorolná a műveit? És kiknek szólnak?

B. L.: Fantasy, esetleg ifjúsági irodalom. Elsősorban a saját korosztályomnak, fiataloknak írok, de a visszajelzések alapján a nálam idősebbeket ugyanúgy le tudja kötni, ezért nem hiszem, hogy ez kor, sokkal inkább nyitottság kérdése. A regényeim mindenkinek szólnak, aki nyitottnak érzi magát egy fiatalos, egyedi látásmódra és annak mesés elemekbe csomagolt üzenetére.

Hogyan tudná összefoglalni az új regényének témáját, fő üzenetét?

B. L.: A Bátyám könnyei az útkeresésről szól, arról, ahogy egy csapat fiatal megpróbálja megtalálni a helyét a világban, a társadalomban, amiből kiszorítva érzik magukat. Rá kell jönniük, hogy addig rejtegetett különlegességükkel tudnak leginkább érvényesülni, ahelyett, hogy elnyomnák önmagukat és beolvadnának a tömegbe. Ugyanaz lebeg a szemük előtt, ami jelenleg nekem is, és azt hiszem, minden korombelinek: a jövő. De megmutatják az olvasónak, nemcsak azt, hogy önmaguk felvállalásával érhetik el a céljaikat, hanem azt is, hogy nem szégyen másoktól segítséget elfogadni. A közös siker talán a legfényesebb.

A család és a biztonság utáni vágy az egyik fő motívuma a regényének. Személyes élmények állnak ennek hátterében vagy ez csupán írói szándék? 

gyhbirthday2016B. L.: Szerencsés vagyok, a családom a legbiztosabb és legfontosabb pont az életemben. A beléjük vetett bizalmam, a velük való szokatlanul szoros kapcsolatom öntudatlanul is bekerült és központi szerepet kapott a regényeimben. Talán azért, mert nem tudom elképzelni az életet a család támogatása nélkül, talán, hogy a szereplők összetartása az olvasót is inspirálja. Nitáék az első rész kezdetétől magukra voltak utalva a világban, szükségük volt valamire, amibe kapaszkodhattak. Azt adtam nekik biztos pontnak, amiben a legjobban bízom: a családot.

Mit gondol, mi az, amivel meg tudja ragadni a fiatalok figyelmét?

B. L.: Nagy előny, hogy én is fiatal vagyok, ugyanazok foglalkoztatnak minket: szerelem, tanulás, pályaválasztás. Ezek köré a kérdések köré építem a cselekményt, az olvasónak így könnyű azonosulni a konfliktusokkal és problémákkal, amikkel a (szintén korunkbeli) szereplőknek meg kell birkózniuk. Emellett szlengekkel teletűzdelt stílusom is könnyen befogadható számukra.

Milyenek a visszajelzések az első regényről, az Anyám teremtményeiről?

B. L.: Lekötötte az olvasókat, sokan mondták, hogy egyszerűen nem bírták letenni, amire büszke vagyok. Reméltem, hogy regényeim menekülő utat, kikapcsolódást jelentenek majd a hétköznapokból és ezek szerint ezt sikerült elérni.

Ezekben a hetekben érettségizik. Mit választott a magyar írásbelin? Mennyiben könnyítette a feladatát, hogy már foglalkozik regényírással?

B. L.: Magyarból emelt szinten érettségizem, így nem volt választási lehetőségem, mind a három szövegalkotó feladatot meg kellett oldanom. A regényírás pedig legfeljebb annyi előnyt jelent, hogy könnyebben vetem papírra a gondolataimat, mint azok, akik nem írnak rendszeresen. A tárgyi tudásomra sajnos semmilyen hatással nincs. Viszont a szövegalkotást éreztem mindig is a legtesthezállóbb feladatnak, ezeknek sikereire vagyok a legbüszkébb, hiszen ezek során tudok igazán kibontakozni.


Ha kiadásra kész könyve van, nézzen meg az Ad Librum ajánlatait!

A vasfüggönytől Schengenig – a teljes memoárkötet ingyen

Tóth Attila korábban az Ad Librum Kiadónál megjelent visszaemlékezését teljes egészében közli a Könyv Guru. A vasfüggönytől Schengenig memoárkötetet három része közül az első  itt olvasható, a második pedig ma jelent meg.

A nyomtatott kötet továbbra is megvásárolható a webboltunkban.

Baklövés: Wanderer János novellája

“– Őzbakra megyünk, hehe, kapitális bakra! – hangjában úgy bujkált a magabiztos, parancsoló fölény, mint csalitosban a vad: itt-ott előtűnt, megmutatta magát.” Wanderer János Csilimonjának egyik novelláját közli a Könyv Guru.

Kovács László novellái a neten

Az Ad Librum ötszörös szerzője, Kovács László továbbra is aktív. Az újabb novellái közül online is elérhető A húsvéti nyúl, A doktor, A zöld kalapos jósnő és a Mariska néni.

Podcast Mester Györgyivel

A Könyv Guru podcastje szerzőnkkel, Mester Györgyivel közöl interjút írói módszereiről és gondolkodásmódjáról.

Interjú régi szerzőnkkel, Mester Györgyivel

Hosszabb beszélgetés jelent meg a Könyv Guru portálon a kiadóhoz évek óta hűséges novellaíróval, Mester Györgyivel. A 2008 óta öt novellás- és négy mesekötettel (köztük a Zizi naplója sorozattal és legutóbb a Pillangófával) jelentkező szerzőnk egyebek mellett mesél kései íróvá válásáról, és arról, hogy rövid történeteihez honnan merít ihletet. Az interjúból az is megtudható, hogy Mester Györgyi miért ír kriminovellákat és hogy olvasói miért a kitalált történeteit hiszik valóságosnak.

Braille kiadásban a Nyeregben a Konstantin-kereszt

Jenei András korábban az Ad Librumnál megjelent regénye Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége gondozásában Braille nyomtatásban is kiadásra került.

A Népszava és a Polgári Szemle A végrehajtó és az adósról

A Népszava a végrehajtással foglalkozó könyvünk szerzőjével, Pataki Jánossal készített interjút – az Ad Librumnál megjelent könyvét is említve – A jog fekete báránya címmel. A kötetről mélyreható elemzést közöl Török Gábor professzor a Polgári Szemlében.

Frideczky Katalin bemutatkozása

Frideczky Katalin zenés-irodalmi bemutatkozása nagy érdeklődést keltett Kőbányán.

Recenziók a Levegőkovácsról

Pete László Miklós, alias L. N. Peters A globalizált édenkert címen írt recenciót az Ad Librum által kiadott Levegőkovácsról, ami megjelent a saját blogján, a Nekünkszól Magazinban és a rimaszombati Gömörilapban is.