Barczikay Lilla minden kedves érdeklődőt vár jövő héten csütörtökön az irodalmi estjére. Lássuk az ő szavaival.
Szeretettel várok minden kedves érdeklődőt 2016. december 8-án a budakalászi Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtárban, ahol Barcza Katalinnal beszélgetek 19:00 órától. Az irodalmi est keretein belül teret kapnak a közönség kérdései, és lesz lehetőség dedikáltatni is. Könyvek a helyszínen kaphatók. A belépés díjtalan.
Remélem, találkozunk!
További részletekért kattintsatok ide.
Bizony van, amikor csak úgy dől belőlünk a szó, ha írásról van szó, van, hogy rá se tudunk nézni a fehér lapra. Erről beszél e heti posztjában Jenei András.
„Olvastam egy írótól, hogy mindenhová viszi magával a laptopját, mert írnia kell. Ebből él, ha tetszik, ha nem, mindenből betűket kell faragnia ahhoz, hogy meglegyen a betevő. No, és találkoztam a másikkal is, aki befűzte anno a papírt az írógépbe, és amikor leütötte volna az első betűt, rájött: nem tudja, hogy mit írjon, és rátört a hányinger…”
Villax Richárd ezen a héten az újságírás nehézségeiről ír.
„Ez a bejegyzés négy évet váratott magára. Amikor ‘12 végén megszakadt a kapcsolatom egy online férfimagazinnal – és vele együtt csaknem a netes újságírással –, már akkor ki akartam írni magamból tapasztalataimat, érzéseimet. De lett helyette a Fanyűvők regény. Azóta néhány gondolat persze elhalványult, viszont érkezett helyükbe új tapasztalat.”
V. Kiss Orsolya újabb gondolatébresztő írása nőknek arról, hogy ne veszítsük el barátnőink, édesanyánk, testvérünk támogatását.
„A regényem főhősének, Jankának három fontos szereplő is jelen van az életében, akik végigkísérik szerelmi történetének hullámhegyeit és -völgyeit, ott állnak mellette, és a saját életükkel is alakítják az övét. Ők a barátnői, Edina és Vali, valamint anyukája. Amikor azonban Janka álma teljesül, és Dávid oldalán „a celeb barátnőjeként” élheti mindennapjait, eltávolodik tőlük.”
Mester Györgyi e heti novellája ezekre a hideg, szürke, ködös időkre.
„Ahogy a meleg lépcsőházból kilépett az utcára, azonnal arcul csapta a hideg hajnal kellemetlenül nyirkos lehelete. A szemerkélő köd a korai kelés miatt eleve rossz hangulatát csak még borongósabbá tette.
Kedvetlenül kezdte szaporázni a lépteit, hogy legalább a fél hatos buszt el ne szalassza, mert a végén még elkésik a munkahelyéről.
Már percek óta caplatott az egyre sűrűsödő, tapadós nedvességben, amikor a csendből kihallani vélte egy másik cipő kopogását. A léptek, igazodva az övéhez, egyenletesen csapódtak az aszfalthoz, állhatatosan követték.”
Vida Gusztáv hatalmas vaddisznót lőtt a napokban. A vadásztörténet itt olvasható.
„Ekkora disznót én még nem lőttem. (Tegnap hajnalig.) Fél centivel kisebbem van. Mifelénk nem szokásuk nagy agyarakat növeszteni. És meg sem nőnek. Nem hinném, hogy csupán azért, mert idő előtt agyonlődözzük őket. A populáció génjeiben is lehet valami. Egy-két év is eltelik, amíg ekkora esik itt. Főleg súlyban. (Egy hetvenkilós kannak is lehet ily hosszú foga.) Zsigerelve, orr nélkül százharminc kiló. Meg se tudtam mozdítani. Költői túlzás.”
Szakáczky Edit újabb versét tette közzé szerzői Facebook oldalán.
Ismét a térképről…
Sokan felteszik ezt a kérdést… Van, aki másnak, van, aki önmagának, vagy éppen is-is…
Hogy kaphatunk-e valódi, megnyugtató választ? Talán soha.
Talán életünk végéig őrlődünk majd gyötrő kételyek közt, és sosem tudjuk meg, hogy elárultak-e, könnyelműen eldobtak, feláldoztak-e valami értékeset… Pusztán gyengeségből…
Mondd, miért?
Ha összedőlnek a hidak,
és nem nyújt semmi vigaszt,
és nem látod az utat,
csak erő után kutatsz…
Ha csak élni próbálsz,
ha levegő után vágysz,
ha elhagyhat mi hitvány,
ha elveszhet mi nincs már.
Mi talán még sosem volt,
mint délidőben fenn a Hold,
míg csak várod benn a jót,
remegve, puha takarót…
Mik vad tövissel betakarnak
fájnak, pedig jót akarnak…
Mit sosem mondtál el szavakkal
csak háborúztál a falakkal…
De miért kellett, hogy így legyen?
A sors miért bánt el így veled?
Mi volt hát a mindened?
A félreismert Istened…
Könyv Guru a napokban interjút készített Sajter Gizellával, mely itt olvasható.
“Néha olyasmit is olvasok, amit a legkevésbé sem kedvelek, mert jó ötleteket adhat” – meséli Sajter Gizella, akinek a napokban jelent meg első verseskötete, az Ad Librum kiadó gondozásában publikált Tudatelégtelenség. Az Olaszországban élő költőnő az interjúban beszélt belső otthonteremtésről, a fotózás és a költészet kölcsönhatásáról, arról, miért vitázik folyamatosan önmagával, hogyan kéne a költészetet az iskolában tanítani és hogy miért nem aggódik, ha nem jön az ihlet.
„Már az első alkalom is nagyon különleges volt, hiszen ugyanebben az évben a Günster-vízesésnél kérték meg a kezemet, ami egy igazi meglepetésnek számított. […] lányos zavaromban végül azt találtam mondani, hogy: „Hol a kandikamera?” Utána persze igent mondtam neki. : )” – Krencz Nóra ilyen és ehhez hasonló történetekbe avatja be olvasóit ezen a héten.
„Mi másról írhatnék nektek a héten? Jelenleg ez a legaktuálisabb téma, ugyanis miközben ti ezt a bejegyzést olvassátok, én épp Ausztriában lógatom a lábam. Nem kifejezés, hogy mennyire rám fért már egy kis pihenés, és igyekszem is kiélvezni minden egyes pillanatát, hiszen többnyire a legjobb dolgok telnek el leggyorsabban.
Már az út tervezésekor tisztában voltam vele, hogy ez nem egy ihletszerzős utazás lesz. Hatan egy fedél alatt. Senki sem nézné jó szemmel, ha én különc módon elvonulnék a saját gondolataimmal, úgyhogy a Megszámlálhatatlan folytatása velem együtt pihen egy hétig.”
Barczikay Lilla kísérletezik. Visszanyúlt gyerekkori novelláihoz, és elhozta nekünk Hangok című művét ölyvekről, vakságról és egy új életről.
„ Az aprócska változtatások helyett átírtam az egészet. Komolyan. Új fájlt nyitottam, és előröl kezdtem. Ugyanis a mondatok, amiket tizennégy évesen nagy gonddal addig formálgattam, amíg tökéletesnek tűntek, az évek alatt olvashatatlanná váltak. Ugyanazt a gondolatot idősebb fejjel más formába csomagolom. Most már jobban tudom, mit kell kimondani, és mit érdemes homályban tartani. Most megint szinte tökéletesnek tűnik. Aztán ki tudja, talán öt év múlva ez is a kukában végzi.”
